Többfordulós perben, megismételt elsőfokú eljárásban nyert a minap egy, a Merkantil Banktól 2008-ban devizaalapú autóshitelt felvett ügyfél:
a Mosonmagyaróvári Járásbíróság kimondta, hogy csak a tőkét, azaz 2,99 millió forintot kell visszafizetnie, kamatot semmit.
Sőt, még neki jár a perindítás időpontjától kezdve a jegybanki alapkamat szerinti késedelmi kamat, továbbá a milliós perköltség. Vagyis fordult a kocka, hiszen most a bank tartozik neki, méghozzá jó sokkal, miután az ügyfél mindig engedelmesen fizette a forint gyengülése miatt megugrott törlesztőrészleteket – összesen 6,6 millió forintot.
Ebben a perben is az Európai Bíróság (EUB) tavaszi ítélete hozott áttörést, amely kimondta, ha egy pénzintézet tisztességtelen módon hárítja át az árfolyamkockázatot a fogyasztóra (a magánszemély banki adósok mindig fogyasztók), akkor az ilyen szerződések érvénytelenek. A tisztességtelenség ebben az esetben azt jelenti, hogy a pénzügyekben nem profi fogyasztót a bank nem tájékoztatja a kellő alapossággal arról, mit is jelent a számára az árfolyamrizikó.
Mint egy ügyvéd találóan megfogalmazta:
véges jövedelmű emberek vállaltak végtelenített kockázatot, hiszen az induló havi törlesztőrészletük emelkedésének nem volt felső határa
– és pont ez az, amit a többség nem értett meg. Önmagában abból, hogy a hitelszerződés, illetve az általános szerződési feltételek tartalmazták az árfolyamrizikó áthárítását, vagy ezt szóban el is mondták az adósnak, nem következik, hogy felfogta a következményeket – erről a banknak kellett volna konkrét számpéldákat bemutatnia és meggyőződnie arról, hogy az ügyfél meg is értette azokat. Természetesen mindez azzal együtt értendő, hogy az ügyféltől is elvárható a felelős magatartás.
Az Európai Bíróság által az ilyen esetekre irányadónak tartott „mintha fel sem vette volna a hitelt”, vagyis az eredeti állapot helyreállítása egy közel két évtizedes kölcsönnél aligha lehetséges. Az EUB szerint a kívánatos helyzetet azzal lehet a leginkább megközelíteni, ha az adóstól csak az eredeti, forintban számolt tőke követelhető vissza, ezen felül se kamat, se árfolyamveszteség, se egyéb költség vagy díj – mindezt ugyanis jogalap nélkül szedte be a bank. Hogy a bankot még a forintkamat sem illeti meg, annak büntető célzata is van:
a jövőben esze ágában se legyen fogyasztói jogot sértő szerződést kötni.
A mosonmagyaróvárihoz hasonló, késői ügyfélgyőzelmek annak ellenére szaporodnak, hogy az EUB döntése után idén nyáron a Kúria meglehetősen farizeus jogegységi határozatot hozott.
Azt elismerte, hogy – az eddigi honi jogszabályokkal és joggyakorlattal ellentétben – a tisztességtelenül a fogyasztóra hárított árfolyamkockázat esetén a „szerződés érvényessé nyilvánításának nincs helye”. Vagyis ilyenkor nem kell alkalmazni sem a saját határozatait, sem a 2014-es úgynevezett DH törvény idevágó passzusait. Nyitott ugyanakkor egy kiskaput is azzal, hogy a kellően felvilágosított ügyfél kérheti, a szerződés mégis érvényben maradjon, ami – lássuk be – aligha valószínű.
Addig azonban már nem ment el a Kúria, hogy a DH törvényt az uniós jogba ütközőnek minősítse. S ezzel, legalább közvetve beismerje azt is, hogy ami több mint egy évtizeden át a devizahiteles perekben történt, az üzemszerűen nem felelt meg az uniós jognak. A DH törvény ugyanis – ellentmondva nemcsak az uniós normáknak, hanem a devizahitelek felvételekor hatályos Polgári Törvénykönyvnek is – pont azt nem engedi meg, hogy a tisztességtelen devizahiteles szerződést kidobják a kukába, és helyreállítsák az eredeti állapotot. E helyett az inkorrekt kondíció kijavítására és annak alapján új elszámolásra ad csak lehetőséget a felek között. Ez a bankoknak jó, de nyilván kedvezőtlenebb az adósnak, mint az EUB által leírt jogorvoslat. Jogi nonszensz, hogy a magyar bíróságoknak úgy kell az EUB – és a Kúria – döntését követnie, hogy a vonatkozó hazai törvény ellentmond azoknak. A jogharmónia megteremtése pedig az állam felelőssége – lenne.
Innen nézve, nem feleltek meg az uniós jognak azok a korábbi, a DH-törvényen alapuló – s a maguk idejében előnyösnek tűnő – ítéletek sem, amelyek a tisztességtelen árfolyamkockázati kikötés következményeit megosztották az ügyfél és a bank között, tipikusan 30-70 százalékos arányban. Az egész helyzet abszurditását mutatja, hogy az egyik ilyen perben a Kúria meg is állapította, hogy ez a fajta kárfelosztás az uniós jogba ütközik, ám ugyanott azt is leszögezte: nem kell mindenben követnünk az uniós jogot. Mindezen bizonytalanságok miatt a következő években várható, hogy a magyar bíróságok újabb devizahiteles pereket függesztenek fel és az EUB-hoz fordulnak jogértelmezésért, ami hosszú évek alatt szokott megszületni.
Csalódnia kell annak a sok ezer, érintett adósnak is, aki azt hitte, hogy az EUB döntése automatikusan kiterjed majd rá is – e helyett mindenkinek külön-külön kell pert indítania. Sokan abban bíztak, hogy a kormány kezdeményez majd valamiféle új DH törvényt, ami megkíméli őket a hosszas jogi procedúrától – bár arra a jogászoknak sincs megoldókulcsuk, hogyan lehetne a különféle helyzetű adósok tömegére sztenderd megoldást találni. Magyar György ügyvéd szerint például a károkat azonos arányban kellene viselnie az ügyfeleknek, a bankoknak és az államnak. Az EUB csak egy konkrét autólízinges üggyel foglalkozott és nem mondta ki általánosan, hogy minden, az árfolyamrizikót az ügyfélre hárító devizaalapú kölcsönszerződés tisztességtelen – a kellő tájékoztatás hiányát minden egyes ügyben vizsgálni kell,
igaz, a bizonyítási teher a bankoké.
Kétséges továbbá, hogy akinek jogerősen lezárult már az ugyanezért indított pere – és rosszabbul járt, mintha a bíróság az EUB iránymutatása alapján ítélt volna – kezdeményezhet-e perújítást? Ezt elvben öt éven belül meg lehet tenni, de csak ha új tény merül fel, márpedig Varga Zs. András, a Kúria elnöke értelmezése szerint az EUB-döntés nem az – persze, ez a felfogás is változhat. Akik még nem pereltek, 2030. április 30-ig van idejük az elindítására, mert számukra az ötéves elévülés az EUB döntésétől számítódik. De még ez sem biztos, miután az EUB korábban, egy másik, hasonló ügyben kimondta, hogy a fogyasztói jogok érvényesítése nem évülhet el.
Az ominózus mosonmagyaróvári verdikt indoklása részletes és világos. A Sántha Gergely ügyvéd által a HVG rendelkezésére bocsátott ítéletből kiderül, hogy az ügyfél 2024 elején indította a pert a bank nem kellő tájékoztatása miatt. Mivel az írásbeli tájékoztatás nem volt kielégítő, a bank pedig nem bizonyította, hogy az ügyintézője szóban alaposan felvilágosította az ügyfelet, a bíróság kimondta, hogy a szerződés tisztességtelen és érvénytelen, de – a DH törvény jegyében – érvényessé tehető azzal, ha az árfolyamrizikó nem a fogyasztót, hanem a bankot terheli. Ezen az alapon 2,6 millió forint visszafizetését ítélte meg az ügyfélnek.
A bank fellebbezett, amiből az lett, hogy a Győri Törvényszék új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot. Az ügyfél ebben már módosította a keresetét, a hitelszerződés teljes érvénytelenségét és az eredeti állapot helyreállítását indítványozta. A mosonmagyaróvári bíróság levezette, hogy „a perbeli kölcsönszerződés árfolyamkockázatra vonatkozó kikötései (…) nem világosak, nem érthetők, így az ismertetett jogszabályi rendelkezések értelmében tisztességtelenek, a kölcsönszerződés ezért érvénytelen”, amihez „semmilyen joghatás nem kapcsolható”. Ezek után már az EUB, illetve a Kúria nyári határozatára alapozva döntött: mivel „a felperes, mint fogyasztó a szerződés érvényessé nyilvánítását nem kérte, így erre tekintettel nem lehetett vitás, hogy ezáltal annak alkalmazásának nincs helye, hanem Ptk. (…) alapján érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani”. A döntés nem jogerős.
Nyitókép: Devizahitelesek tüntetése 2014-ben. Forrás: Fazekas István
