Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiányosan tájékoztatták 2008-ban az árfolyamváltozásban rejlő kockázatokról, így 6,4 millió forint visszajár neki a késedelmi kamatokkal együtt. Az ítélet nyomán a devizakárosultak akár tömegesen is indíthatnak pereket.
Az Európai Unió bírósága még májusban hozott egy precedensértékű ítéletet, amely kimondta: tisztességtelen egy olyan devizaalapú lízingszerződés, amely teljes mértékben a fogyasztóra hárítja az árfolyamkockázatot. A döntés szerint továbbá az így érvénytelenné váló szerződések a tisztességtelen rész kihagyásával sem teljesíthetők, azaz „helyre kell állítani azt a jogi és ténybeli állapotot, amelyben a fogyasztó a szerződés megkötése nélkül lett volna”. A pert Marczingós László ügyvéd nyerte meg a luxemburgi székhelyű testület előtt.
A magyar bíróságok ugyanakkor egészen mostanáig nem alkalmazták az uniós döntést, most azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) fordulat történt egy devizahiteles és az MBH Bank közötti perben: az egyik bíró az uniós ítéletre hivatkozva érvénytelennek nyilvánította az MBH (illetve egyik jogelődje) szerződését, a pénzintézetnek a visszafizetett hitelösszeg felét vissza kell adnia a károsultnak – írja a 24.hu.
A PKKB elsőfokú ítélete alapján a devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelen, az adós csak a kapott összeggel tartozik, az árfolyam-különbözet összes terhét a banknak kell viselnie, így az adósnak jár vissza pénz – teszi hozzá a lap.
Mint írják, az adós (egy inárcsi nő) 2008-ban vett fel az MBH jogelődjétől, az Allianz Zrt.-től 7 millió forint hitelt, ám az árfolyam időközbeni elszállása miatt végül 13,4 millió forintot kellett visszafizetnie, ezt 2025 februárjában sikerült teljesítenie.
A hitelügyletet az érintett a bíróságra vitte, ahol a bíró megállapította, hogy az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt a szerződés teljesen érvénytelen, a pénzintézetnek a folyósított összegen felüli 6,4 millió forintot és annak a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű éves késedelmi kamatát vissza kell fizetnie a nőnek. Az ítélet nem jogerős.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.