Beszállítója perrel fenyegeti a Tescót

A Tesco magyarországi leányvállalatát arra kötelezte a versenyhivatal, alakítsa át szerződéseit úgy, hogy azok a beszállítók érdekeit is védjék. Közben a multi egyik "kilistázott" partnere perelné az áruházat. A beszállító szerint a Tesco visszaél helyzetével. Az egyik kereskedelmi szervezet szerint viszont nem csak a beszállítók, de sokszor a kereskedők is kiszolgáltatottak. Verseny van.






TEÁOR-átsorolás: visszakapjuk a bírság összegét

Visszakapják a mulasztási bírságot azok a cégek, akiket a TEÁOR-kötelezettségeik mulasztása miatt büntetett az APEH.szükség lesz viszont az eddig át nem forgatott TEÁOR bejelentésére, áll a kormány módosító javaslatában, melyet hétfőn ismertettek a Parlamentben. A törvényről december 15-én szavaznak a honatyák.




Nincs pénz, nincs eszköz a kkv-szektorban

A kis és közepes (kkv) cégek alapvetően azért nem vásárolnak az üzletmenetük hatékonyságát javító új infokomunikációs technológiákat és eszközöket, mert nem tudnak nagyobb összeget beruházásra költeni, s nincs pénzük megfelelő, a rendszert üzemeltető szakemberek alkalmazására.




Válságban a magyar cégek: leépítések, munkaidő-csökkentés

A gazdasági válság érezhetően rontja a legtöbb magyarországi vállalat 2008. évi eredményét, és 2009-ben erős forgalom-visszaesésre számítanak a cégek - ez derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) november 10. és 16. között végzett gyorsfelméréséből.


Retorzióktól félnek az ombudsmani hivatal dolgozói

Félnek az ombudsmani hivatal munkatársai, és én nem tudom megvédeni őket – mondta Szabó Máté országgyűlési biztos. Az APEH elnöke személyes találkozót kér az ombudsmantól az eset tisztázása érdekében.


Szemfüles ellenőrök: 20 millió forint egy kihágásért

Az ismételt jogsértés többmillió forintjába is kerülhet a munkaadónak, bár a 20 fő alatti vállalkozások jóval olcsóbban is megúszhatják. De pontosan mi alapján mérlegel a munkaügyi felügyelő és végül mennyit kell fizetnie a rajtakapott munkáltatónak? Ezt foglaltuk össze a hvg.hu és az Adózóna közös sorozatának második részében.



KSH: 1,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom a naptárhatástól megtisztított adatok alapján szeptemberben 1,6 százalékkal, az első kilenc hónapban 2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától, szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Fordított adózás: megtagadhatja-e az APEH az áfa levonását?

Amennyiben egy cég nem teljesíti nyilvántartási és bevallási kötelezettségeit, megszegi a tagállamokra vonatkozó előírásokat. Kérdés, hogy emiatt megfoszthatják-e a társaságot adólevonási jogától. Ezt vizsgálta az Európai Bírósdág egyik ítéletében. De mi az APEH gyakorlata a hasonló ügyekben?