Újabb előzetes érkezett a Trónok harca hatodik évadához
Továbbra sem tudni, vajon Havas Joe életben maradt-e.
Továbbra sem tudni, vajon Havas Joe életben maradt-e.
A szerepeit azonban megtartja a színész, már ha erre igényt tart majd az új igazgató.
Egy hete tűnt el hét festmény egy amerikai múzeumból.
Két magyar alkotó művér is beválogatták az egyik legrangosabb európai kiállítás, az idén Zürichben megrendezett Manifesta anyagába. Az egyik annak idején Magyarországon is botrányt kavart.
A jelenlegi magyar zenei színtér egyik legnehezebben besorolható, ám pont ezért egyik legizgalmasabb együttese a Grand Mexican Warlock, és most nálunk debütáló harmadik lemezükkel még saját rajongóikat is meglephetik. Több figyelmet érdemlő magyar zenekarokat bemutató sorozatunk, az egy.két. há új részében arról kérdeztük őket, hogy miért lapos a mai popzene és hogy mi jelentheti a jövőt a tehetséges magyar zenekaroknak. Hallgassa meg nálunk először az év egyik legjobb magyar albumát.
A videoüzenetek koronázatlan királya, a frissen kinevezett brit nagykövet, Iain Lindsay a magyar költészet napján sem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy rövid videóban ismét megörvendeztesse a magyarokat. Ezúttal József Attilát szavalt. Magyarul.
Finn és Rey, Az ébredő Erő két főszereplőjének viszonya eddig is erősen foglalkoztatta a rajongókat, de ez a pár most mindenkit lepipált.
Elvesztette társát Tom Jones. Lady Melinda Rose Woodward vasárnap hajnalban hunyt el, rákos volt. 16 évesen házasodtak össze, 59 évig voltak együtt.
Kijött a második előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük című J.K. Rowling-adaptációhoz. Az év végén mozikba kerülő film a Harry Potter-sztori előtt, a harmincas években játszódik, New Yorkban.
A szubjektív beállítás révén a néző egy az egyben belehelyezkedhet egy szereplő nézőpontjába: ez a gyakran használt filmnyelvi eszköz a számítógépes játékokkal vált igazán ismertté, de története sokkal régebbre nyúlik vissza. A héten bemutatott, teljes egészében belső nézetből felvett Hardcore Henry apropóján érdemes végigvenni a filmtörténet legizgalmasabb szubjektív jeleneteit – vagy akár filmjeit.
Nagy bajban van a Star Wars első részében a helyes kisfiút játszó színész. Jake Lloyd börtönbe, onnan pszichiátriára került.
A Star Wars: Az ébredő erő című film nyerte el az év filmje díjat a Music Television mozis díjátadó gáláján, a film női főszereplőjének, Daisy Ridleynek ítélték oda a legjobb mozis berobbanás díját. Az MTV-gálát vasárnap este sugározzák a televíziók világszerte.
Jön az országos fekete ruhás nap, a kormány egészségügyi és oktatáspolitikája ellen szerveződnek.
„Tudtam, hogy saját magamnak kell megcsinálnom magamat, minden csak belülről jöhet” – hangzik a 63 éves, avantgárd művész által vallott és megvalósított ars poetica.
Tanulságos történetek a magyar foci alsó régióiból.
Elindult a Guns N' Roses újraegyesülő turnéja, és megjöttek az első videók!
A Hardcore Henry a filmes E/1 mintapéldája, egy olyan vizuális újdonság, ami a belső nézetes, lövöldözős (FPS) videojátékokra épít. Vagyis másfél órán keresztül a néző lehet Hardcore Henry, aki a futurisztikus Oroszországban kényszerül helyretenni a gazembereket, miközben saját múltját is próbálja összerakni. A történet egyébként nem több egy tisztességes akciófilmnél, itt-ott sci-fi beütésekkel, de az izgalmas forma miatt érdemes mozijegyre áldozni.
A magyar sorozatgyártás aranykorát éli, de az úttörő szerepet nem a nagy országos csatornák vállalták magukra, hanem a közép-európai régió saját gyártású sorozatiparában öt éve aktív HBO. A Terápia és a Társas játék sikerei után még nagyobbat robbant az Aranyélet, de máris előkészületben van egy újabb ígéretes hazai széria. Antony Root, az HBO Europe saját gyártású tartalmaiért felelős vezetője szerint nem tart örökké a jelenlegi sorozatbumm, de azon dolgoznak, hogy minél emberközelibb szériák kerüljenek a képernyőkre. Interjú.