Eurovíziós Dalfesztivál: Mi ez, ha nem politikai üzenet?
Az Oroszország által bekebelezett Krím-félszigetről származik az a tatár énekesnő, aki Ukrajnát képviseli majd az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Svédországban.
Az Oroszország által bekebelezett Krím-félszigetről származik az a tatár énekesnő, aki Ukrajnát képviseli majd az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Svédországban.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad egyik legnagyobb gyalázata az ügynökakták feltáratlansága, s ez a politikai elitek szégyene, botránya - írta darabja elé Ménes Attila, aki Bihari címmel, fikciós formában dolgozta fel Tar Sándor életét. Hogy lehet valaki egyszerre tiszta ember és gonosz besúgó? Miért nem írta meg Tar a történetét és mit vásárolt halála előtt?
Hogy miként élte meg legbelül az irodalmi Nobel-díj „halálos csókját” az első magyar díjazott, azt a Végső kocsma című, 2014-ben megjelent naplójegyzeteiből már megismerhette az olvasó. A világsiker előtti évtizedben vezetett Kertész Imre-napló a napokban kerül a magyar könyvesboltokba. A súlyos beteg író és Hafner Zoltán irodalomtörténész, a szöveg sajtó alá rendezője – immár többéves hagyományt követve – előzetesen a HVG-nek engedett át közlésre néhány jellemző részletet a feljegyzésekből.
A 27 évesen öngyilkosságot elkövető zenész születésnapja alkalmából elképzelték, hogyan festene 49 évesen.
"- Melyik országban van Velence? - Párizsban!"
A fodrász egy film forgatásakor vágta le az énekes haját, most tízmillió forintnak megfelelő összeg ütötte a markát.
Az egyiptomi Ahmed Nádzsira az ügyészség a közerkölcs megsértésére hivatkozva maximális büntetést, két év szabadságvesztést szabták ki.
Senki sem gondolta volna korábban, de a párizsi terrortámadások után Budapesten is esemény lett az Eagles Of Death Metal koncertjéből. Komoly biztonsági intézkedések előzték meg a koncertet, amelyen a karizmatikus frontember, Jesse Hughes megint csak megmutatta, zenekara minden egyes dalával az életet ünnepli és nem kér a halálból, a terrorból. Maga Hughes a mai rockzenei paletta egyik legizgalmasabb figurája, két lábon járó ellentmondás, felszentelt pap és a részegséget ünneplő frontember egy személyben, aki Budapesten is hozta formáját.
A tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott a döntőbe.
Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare (Tűz a tengeren) című olasz-francia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) szombaton.
Aranypolgár, Az elnök emberei, Hálózat - az újságírói szakma mindig is hálás témákat szolgáltatott Hollywoodnak. Ezekben a filmekben a cikkírás gyakran életveszélyes nyomozással is párosul, nem beszélve a laptulajdonosokkal folytatott folyamatos harcról: a valóság feltárása gyakran nem várt akadályokba ütközhet. Az újságírók munkáját feldolgozó filmek lényegében alig változtak az évtizedek során, a konfliktusok ugyanazok maradtak: az objektív tájékoztatás küldetése áll a vállalati és politikai érdekekkel szemben.
Pénteken elhunyt Umberto Eco olasz író, filozófus és szemiotikaprofesszor, akinek számos munkáját magyarul is olvashatjuk. Most ezek közül ajánlunk ötöt!
A kamerák előtt az életükért küzdő menekültek, a drónprogramból kilépő és a hazaárulás vádját kockáztató amerikai veteránok, és egy háború, amelyet nem fegyverekkel, hanem számítógépes vírusokkal vívnak, de hatása súlyosabb lehet egy atombombánál - az idei Berlinalén inkább a dokumentumfilmek szolgáltatták a témát, de azért így is akadt a játékfilmek között olyan, amit szívesen látnánk a hazai mozikban. Összeszedtük azokat a filmeket, amelyekről nagy eséllyel hallunk még a berlini bemutató után.
Négy amorf testű dán, fehér tenisszerelésben páros tollasozik egy romos klinika nagytermében, amikor az ajtóban megjelenik egy tolószékben egy svéd. Nem, ez nem egy vicc eleje, annál sokkal több: mozikba került minden idők legfeketébb humorú dán flmlje a Férfiak és csirkék. Megnéztük.
A katolikus papok gyerekmolesztálását 2002-ben feltáró Boston Globe szerkesztőségén belül működő oknyomozó csapat, a Spotlight egyedülálló működésének történetét eddig csak kevesen ismerhették, most azonban az egyik legfőbb Oscar-esélyes film dolgozza fel a hihetetlen sztorit. A pátosz és a hősfaragás helyett egy visszafogott, tényszerű, a hatásvadászatot messziről kerülő film a zseniális szereplőgárdának és a következetesen felépített, igaz történetnek köszönhetően sokkolja a nézőt, még úgy is, hogy a végkifejletet gyakorlatilag az első pillanatoktól tudjuk.
Woody Allen a Miley Cyrus főszereplésével készülő sorozata mellett legújabb, a harmincas években játszódó romantikus vígjátékát is az Amazon forgalmazza majd.
Adele Grammy-fellépése egy technikai hiba miatt néha hamisan hangzott, ezért az énekesnő elmondása szerint végigsírta a másnapot.
A Dal egyetlen női zsűritagja, Zséda ezúttal nem csak értékeli a fellépőket, ő maga is színpadra áll.