Michael Bublé születendő gyermeke lesz a következő Beckham?
A gyereknek már most kiváló a rúgótechnikája, állítja a futballrajongó Michael Bublé felesége.
A gyereknek már most kiváló a rúgótechnikája, állítja a futballrajongó Michael Bublé felesége.
Kíváncsi hogy hangzik ByeAlex dala törökül? Most megízlelheti.
Az új műsornak a tavalyinál hosszabb kifutása lesz. A versenyre 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok, táncosok jelentkezését várják május 12-ig.
Bírósághoz fordult a moszkvai Nagyszínházon egyik szólótáncosa, amiért megrovásokat kapott a Bolsoj vezetőit bíráló nyilatkozatai miatt. A 39 éves Nyikolaj Ciszkaridze Szergej Filin művészeti igazgató savtámadása ügyével kapcsolatban mondta el a véleményét.
A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumnak adományozza több mint egymilliárd dollárt érő kubista műgyűjteményét Leonard Lauder amerikai milliárdos és filantróp. Ezt az intézmény jelentette be kedden. A Pablo Picasso, Georges Braque, Juan Gris és Fernand Léger 78 remekművéből álló kollekciót 2014 őszétől mutatják be a közönségnek.
Április 19-én játsszák ezredszer A dzsungel könyvét. Mauglinak eddig nem volt áriája, Geszti Péter és Dés László most ezt is pótolja.
Ráadás koncertet is ad júniusban Barbra Streisand Amszterdamban, mert nagyon sokan szeretnék hallani az amerikai énekesnőt. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia viszont annak, aki a második fellépésén vágyik jó helyre.
A milánói operaház úgy döntött, hogy nemzetközi pályázaton keres új intendánst, aki Stephane Lissner helyét veszi át 2015-től. Olasz sajtóbeszámolók szerint az ötletet Giuliano Pisapia milánói polgármester, a La Scala Alapítvány elnöke vetette fel.
Egy festmény és egy grafika is kikerült ByeAlex Facebook-oldalára. A farsangoló óvodások után magyar képzőművészeket ihletett meg a magyar énekes.
Már dolgoznak a TV2-nél a Voice című tehetségkutató műsor következő szériájának előkészítésén. A Blikk szerint lehet, hogy Kovács Kati lesz az egyik új mester.
Csütörtökön debütál világszerte a mozikban a Manet-film, amelyet itthon a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban és a szegedi Belvárosi moziban vetítenek majd. A dokumentumfilmet 450 amerikai moziban és világszerte további 600 filmszínházban adják.
Moszkvában bukkant fel a brit fővárosból napokkal ezelőtt eltűnt fiatal ukrán balettcsillag, Szerhij Polunyin, aki a londoni Coliseum színházban a főszerepet táncolta volna a Billy Hayes kábítószercsempész törökországi börtönélményein alapuló darabban.
Nem tudnak elmenni az emberek elesettsége és az egyre szembetűnőbb szegénység mellett – a legtöbb hely ezért csatlakozott a Magyarországon végigsöprő új kezdeményezéshez, a Felfüggesztett Kávé programhoz. Az akció egy hét alatt kinőtte magát: már nemcsak kávét lehet adományozni, de a színházjegy, egy kupica pálinka, a kutyatáp és egy dauer is belefér. A budapesti csatlakozókat kérdeztük.
Egy pársoros levél, bemozdult fénykép, de még egy mezei hangfelvétel is felértekelődik, ha a hozzájuk köthető szerettünk már nincs többé. Egy angol nő, férje elvesztése után a londoni metróban találta meg a saját békéjét.
A Chello Central Europe partnerségi megállapodást írt alá a Shorts Internationallel, a világ vezető rövidfimes szórakoztató társaságával, a ShortsTV terjesztésére Közép-Kelet-Európában – közölte az mmonline.hu.
Audrey Tautou világhírű francia színésznő lesz a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál háziasszonya a szervezők közlése szerint.
A holokauszt utáni életről mesél új könyvében Eva Schloss, Anne Frank mostohanővére. A 83 éves Schloss szerint rendkívül fontos, hogy a holokauszt túlélői, amíg még tudják, tovább adják történeteiket a fiatalabb nemzedékek tagjainak, hogy azok megérthessék a szenvedést, amellyel a zsidóknak kellett szembenézniük.
Nem szerepelhet többet az RTL Klubban Janicsák Veca, az X-Faktor korábbi versenyzője, aki most a rivális Tv2 műsorában vállalt szerepet – írta a Blikk.
Rendőrök, tűzoltók, mentősök és sérültek jelentek meg az MTV Szabadság téri volt székházánál, ahol egy angol sorozat egyik epizódját forgatták kedden.
A Magyar Állami Operaház következő, 2013/2014-es szezonjában 15 bemutatót tartanak, emellett 40 repertoár előadásra válthatnak jegyet a nézők - hangzott el a dalszínház keddi budapesti sajtótájékoztatóján.