A premier napján hirtelen törölték Tarantino filmjét Kínában
"Technikai okokra" hivatkozva a premier napján váratlanul levették a kínai mozik műsoráról Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjét.
"Technikai okokra" hivatkozva a premier napján váratlanul levették a kínai mozik műsoráról Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjét.
Schiffer András vállalta el Balavány György publicista védelmét, akit Vona Gábor, a Jobbik elnöke jelentette fel, mert az író náci- és nyilasszimpátiával vádolta meg a politikust - értesült a hvg.hu.
Nagyobbik fiának készítette el legújabb gyermekverses kötetét Varró Dániel, de év végére elkészül a legfrissebbb felnőttkötet is.
Király Tamás alkalmi ismerőse volt az a férfi, aki megölte múlt vasárnap, Baross utcai lakásán. A drogfogyasztó férfi egy sállal fojtotta meg a divattervezőt.
Akadnak olyanok is, akik éppen Londonból költöznek hozzánk. Samantha Kettle táncosnő Budapesten építi karrierjét. Április 10-én mutatták be Bozsik Yvette: Minden ötödik órában című darabját az Átriumban, ebben is láthatjuk.
Várkonyi Andreát találta a legérdekesebb magyar tévésnek egy japán tévé, ezért egyórás portréfilmet készítettek róla.
Elkezdődött a Versmaraton, amelynek keretében Az év versei 2013 című antológia költői olvasnak fel a költészet napján, csütörtökön 11-től 23 óráig Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán.
Ma mutatják be a magyar mozik a Feledés című új Tom Cruise-filmet. Pénz, fáradság és nagyképűsködés nem kizárt.
Szerdán benyújtotta lemondását Sódar István, az Ifjúsági Házat, a Belvárosi Mozit, valamint a Partfürdőt működtető, illetve a Szegedi Ifjúsági Napokat szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője, csütörtök reggel pedig Kohári Nándor önkormányzati képviselő indítványt nyújtott be a Városüzemeltetési Bizottságnak, melyben azt kéri, április 12-én a közgyűlésen bontsák fel a cégvezető szerződését - írja a Szegedcafe.hu.
Posztolj verset az utcára! mozgalmat hirdettek a Facebookon, itt toborozzák az aktivistákat, akik a magyar költészetet népszerűsítik. Meglepően sokan vannak.
A Közlekedési Múzeum a múzeumok között elsőként csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely lehetővé teszi, hogy bárki egy plusz belépőjegyet vásároljon a rászorulóknak - értesült a HavariaPress.
Egymillió forintra nőtt Bangó Margit éttermének bérleti díja, ezt viszont az énekesnő már nem tudta fizetni – számolt be a Bors. Ennek ellenére új helyet nyitna a Vörösmarty tér környékén.
József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Nyíregyházán versolvasási rekordot szeretnének felállítani, Sopronban "verskommandó" indul, Pécsett József Attila összes verse elhangzik, Londonban pedig irodalmi estet tartanak.
Összeomlott a szinkronszínészként ismert Minárovits Péter, amelyben vélhetően anyagi gondjai is szerepet játszottak – írja a Blikk csütörtöki száma.
Minden nyolcadik magyar jár színházba, főként fiatal és középkorú, magasabb státuszú nők, akik más kulturális eseményeket, így komoly- vagy könnyűzenei koncertet, kiállítást vagy filmvetítést is átlagon felüli arányban látogatnak - derül ki a Tárki Háztartás Monitor 2012-es kutatásából.
Üresen rohadó, bedeszkázott bérházak, rejtélyes tulajdonosok és „befoglalt” épületek a világörökségi pufferzónában. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama szerencsétlen, egyben váratlanul kedvező hatásai a pesti mulatónegyedre, amelyre egy fesztivált is lehet építeni.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT) ismét kiadja az 1997-ben létrehozott, s legutoljára 2010-ben megjelent Turizmus Bulletin című szakmai és tudományos folyóiratot - jelentette be a társaság szerdán.
Április 9-től M. Nagy Miklós, a kiadó eddigi főszerkesztője igazgatja az Európa Könyvkiadót. Barna Imre eddigi igazgató főmunkatársként dolgozik tovább - tájékoztatott a kiadó szerdán.
Pénzügyi fedezet hiányában átmenetileg szünetelteti a História című folyóirat nyomtatott megjelenését a História Alapítvány kuratóriuma - adta hírül a lap az internetes oldalán.
Hogyan fogyasszuk el késsel-villával gondosan megsütött embertársainkat? Minden idők legstílusosabb sorozatgyilkosa, a még fiatalabb, még éhesebb dr. Hannibal Lecter visszatér és megmutatja.