"Bárány báránynak farkasa" - kezdődik a Media Hungary Siófokon
Mától két napon át tart Siófokon a Media Hungary konferencia, amelyet idén Bárány báránynak farkasa mottóval tartanak.
Mától két napon át tart Siófokon a Media Hungary konferencia, amelyet idén Bárány báránynak farkasa mottóval tartanak.
MTI
Ma este rendezik az 58. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex a csütörtöki második elődöntőben adja elő Kedvesem című dalát.
MTI
A Fox produkciós stúdió 12 új epizódot forgat a népszerű szériából, amely 2014. májusban kerül képernyőre. A 24 című sorozat nyolc évadon át, 2001 és 2010 között futott.
MTI
Van a VIII. kerületben egy hely, amit a béke szigeteként, Józsefváros szíveként emlegetnek azok, akik ott töltik a hétköznapjaikat. A Mikszáth teret és környékét már Erzsébet királyné is szívesen látogatta, most pedig Kocsis Máté polgármester egyik törzshelye. Családias gasztroutca két kedves térrel, ahol még nem szól minden a pénzről. Riportunk a helyszínről.
Tossenberger Adél
Elrabolta a hétvégi Bon Jovi- és Justin Bieber-koncert bevételét a 2010-es labdarúgó vb döntőjének otthont adó johannesburgi stadionból egy kötelekkel, kalapácsokkal és vésőkkel felszerelkezett betörőbanda.
MTI
A milánói születésű Luciano Lutring az 1960-as, 1970-es években a gépfegyveres szólistaként vált ismertté, fegyvereit ugyanis hegedűtokban vitte magával akciói során. A börtönben festeni és írni kezdett, szabadulása után törvénytisztelő állampolgár lett belőle. Delon A Cigány című filmben játszotta el.
MTI
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a sikert három tényező befolyásolja: a jószomszédság, a masszív rajongói bázis, illetve egy tipikusan europop sláger, melynek előadásmódja sokkal fontosabb, mint a mondanivaló.
hvg.hu
Minden korábbi rekordot megdönthet Dan Brown legújabb, Inferno című kötete, amely kedden jelenik meg, egyelőre tizenkét nyelven.
MTI
A Magyar Nemzeti Filmalap és a szervezet nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió munkatársai részt vesznek a szerdán kezdődő 66. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelyen az idén is pavilon népszerűsíti a magyar filmipart.
MTI
ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít – áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.
MTI
Kerékpár szépségverseny, bringa árverés, családi biciklitúra, extrém bemutatók és koncertek várják a hétvégén a Bringa Weekend látogatóit Budapesten.
MTI
Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport kitart követelése mellett, hogy a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tegye átláthatóvá a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) igazgatói pályázatát, és nem fogadja el a minisztérium pénteki levelét, amelyben zárt ajtók mögötti egyeztetésre hívja a csoport vezetőit. Az Emmi közlemény útján fejezte ki sajnálatát, hogy a csoport tagjai a hétfőre tervezett minisztériumi egyeztetésen nem jelentek meg.
MTI
Brahms B-dúr zongoraversenye és Enescu II. szimfóniája hangzik el Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar budapesti évadzáró hangversenyén, amelyet kedd este tartanak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
MTI
Tovább drágul, és várhatóan a már háromszor módosított határidőre sem készül el a leghíresebb berlini operaház, a Staatsoper felújítása.
MTI
Kulka János úgy érzi, hogy egy régi álma teljesül: a budapesti Katona József Színház színészeként lép fel 2013 őszétől, miután otthagyja a Nemzetit.
hvg.hu
Nem élvez egyöntetű támogatást Franciaországban Aurélie Filippetti kulturális miniszternek az a javaslata, hogy Bob Dylan kapja meg a Becsületrendet: egyesek szerint az amerikai dalszerző, énekes-gitáros nem méltó az időben Napóleonig visszanyúló kitüntetésre.
MTI
Már csak 1000 bérlet vásárolható meg a Balaton Sound fesztiválra, amely idén szponzorának, a Mastercardnak a nevét is felvette – közölte a Sziget Szervezőiroda.
hvg.hu
David Bowie Space Oddity című számának átdolgozott változatát énekelte el az utolsó űrben töltött napján Chris Hadfield kanadai űrhajós, a nemzetközi űrállomás parancsnoka. Íme az eredmény.
hvg.hu
A Megasztárból ismert Palcsó Tamás öt dohányboltot is nyithat, ez azonban nem szimpatikus a rajongói számára, így akár a zenei karrierje is rámehet – írja a Bors.
hvg.hu
Júliusban Amy Winehouse-kiállítás nyílik a londoni Zsidó Múzeumban, ahol az érdeklődők megtekinthetik például az énekesnő első gitárját, lemezgyűjteményét, bőröndjét és ruháit is.
MTI