Betiltott szerzőket is jelöltek a Man Booker Díjra

Két olyan író is szerepel a 2013. évi Nemzetközi Man Booker Díj jelöltjeinek tízes listáján, akiknek művét betiltották hazájában: a kínai Jan Lian-ke (Yan Lianke) és az orosz Vlagyimir Szorokin. A jelöltek névsorát a bíráló bizottság csütörtökön tette közzé.


Egyre népszerűbbek a „last minute” színházjegyek

Egyre szívesebben vesznek jegyet a színházlátogatók "utolsó pillanatban" az interneten: becslések szerint az online értékesített jegyek körülbelül hat százalékát tavaly már az előadás napján vásárolták meg.


Újabb német nagyprojekt befejezése csúszhat évekig

Újabb projektet ért el a németországi nagyberuházások sorsa: a stuttgarti főpályaudvar, az új berlini nemzetközi repülőtér és a hamburgi koncertközpont után a berlini Múzeum-sziget rekonstrukciójáról is kiderült, hogy a tervezettnél több pénzbe kerül és csúszik a befejezése.


Keresik Debrecenben Vidnyánszky Attila utódját

Pályázatot írt ki a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára csütörtökön a város közgyűlése. A pályázatot azért kellett kiírni, mert július 1-től öt évre Vidnyánszky Attilát, a debreceni teátrum mostani igazgatóját nevezték ki a Nemzeti Színház élére.


Kilép egy Kossuth-díjas író is az MMA-ból

Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából. Az alkotó, aki a köztestület Színház- és Előadóművészeti Tagozatának vezetője is volt, az elmúlt hónapok történéseivel, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megosztó tevékenységével indokolta döntését.


A holokausztról szól egy új osztrák opera

A nemzetiszocializmus idején egy bécsi kórházkomplexumban folytatott orvosi kísérletek áldozatainak állít emléket Peter Androsch Spiegelgrund című operája, amelynek ősbemutatóját pénteken tartják az osztrák parlament történelmi üléstermében a holokauszt nemzetközi emléknapja előtt.



Esterházy válaszolt az MTVA-vezérnek: "Hát el tetszik lenni tévedve lenni"

Esterházy Péter az Élet és Irodalom e heti számában reagál Böröcz István MTVA-vezér szavaira, miszerint csak az ő személyére és munkásságára való tekintettel kértek az írótól bocsánatot azért, mert kivágták a Nemzeti Színházzal foglalkozó részt a Magyar Rádióban leadott kulturális ajánlójából.


Perverz Metallica és R.E.M.-variációk dúrban

A szomorkás, komor, drámai vagy gyászos hangvételű moll hangnemű kompozíciókból akaratuk ellenére boldog, vidám, erőteljes és felemelő dúr hangnemű darabokat kreált rendkívül szórakoztató eredménnyel egy vicces kedvű ismeretlen.







L. Simon: "Vidnyánszky közelebb áll a gondolkodásunkhoz"

Határozott elképzelései vannak L. Simon László kultúráért felelős államtitkárnak azzal kapcsolatban, hogy mi történjen a Pesti Magyar Színházzal - mondta a politikus a Heti Válasznak adott interjújában. Vidnyánszky Attila kinevezéséről azt mondta, nem az volt a kérdés, hogy kinek a vezetésével lesz jobb a Nemzeti.



A tangó is úgy jó, mint a szex

Romokban hever a családja? Arra gyanakszik, valamire készül a gyerek, és az valószínűleg nem a holnapi vizsga? Mielőtt rendet rakna otthon, nézze meg, hogy csinálják a profik.