Ismeretlen Csontváry-, Munkácsy- és Ferenczy-képeket árvereznek el

A szakirodalom számára eddig ismeretlen alkotások, így Csontváry Kosztka Tivadar több mint száz év után előkerült festménye, valamint Munkácsy Mihály és Ferenczy Károly egy-egy alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria vasárnapi aukcióján, amelyen összesen 165 tételt árvereznek.



Nem gyorssegély kéne a művészmoziknak

Nem egyszeri gyorssegélyre, hanem kiszámítható támogatási rendszerre lenne szüksége az artmozi hálózatnak - írja keddi számában a Népszava.


Gálvölgyi és Benedek kicsinálják egymást

Még sohasem játszottak együtt színpadon, viszont eljátszottak külön-külön mindent, amit a zsánerük lehetővé tett, és közben olyat is, amilyent nem engedett meg. Gálvölgyi János és Benedek Miklós belevágott a lehetetlenbe: két óra alatt megmutatják, mennyire gyűlölik egymást.



Meghalt Abodi Nagy Béla festő

Életének 95. évében elhunyt Abodi Nagy Béla neves erdélyi magyar festőművész, egyetemi tanár - tudatta fia, Nagy Géza festőművész hétfőn.


Gangnam Style Fekete György hatalomátvétele ellen

A Műcsarnok függetlenségének megőrzéséért forgattak táncos videoklipet hétfőn a kiállítóhely apszisában és lépcsőjén Fekete György- és Aj Vej-vej-maszkokban a dél-koreai Psy Gangnam Style című, világhírűvé vált számára, és annak Aj Vej-vej kínai ellenzéki képzőművész által újraforgatott verziójára utalva.


Mosolyogjon bátran és sokat

Mosolyra váltható tételek szerepelnek egy jótékonysági aukción: Segal Viktor nagymamájának közel száz éves szakácskönyve, Réz András rendezői széke, Kárászy Szilvia szerencsehozó Buddhája, Tímár Péter nevezetes fényképezőgépe a Csinibaba című filmből, Waliczky Tamás eredeti címlap grafikája.





Tarolt a Szerelem Los Angelesben

A Los Angeles-i filmkritikusoknak Haneke Szerelem című filme tetszett a legjobban, Emmannuelle Riva lett a legjobb színésznő, Joaquin Phoenix pedig a legjobb színész.





"Abszurd": nem képes letenni a magyar állam a Sigray-hagyatékról

Bár a Sigray-hagyaték örökösei már két próbapert is megnyertek korábban, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Népszabadság szerint fellebbez a döntés ellen. A család olyan abszurdnak tartja ezt a lépést, hogy nemzetközi fórumokhoz fordulnak segítségért.


Lezuhant Jenni Rivera gépe, senki sem élte túl

Felszállás után tíz perccel megszakadt azzal a repülőgéppel a kapcsolat, amelyen Jenni Rivera mexikói-amerikai énekesnő és kísérete utaztak. Órákkal később csak a gép roncsait találták meg, a balesetet senki sem élte túl.


Kulturkampf: már házon belül folyik a harc

„Gyűlölöm a spenótot. És örülök, hogy gyűlölöm, mert ha szeretném, akkor megenném, pedig hogy gyűlölöm.” Clarence Seward Darrow amerikai ügyvéd imádta az érvelés művészetét. Szellemes emberként remekül szórakozott a formailag hibátlan, de tartalmilag ellentmondásos érveken. Heti szubjektív a magyar spenótos kulturkampfról.