Tetszett a cikk?

Oláh Dezső a legifjabb jazzpianista-generáció egyik kiemelkedő alakja, aki készülő első szerzői lemezének néhány darabját mutatta be. Rendkívül ígéretes komponista, és remek hangszeres előadó, ám zenekarvezetőként szuggesztivitása még támogatásra és tapasztalatokra szorul.

Oláh Dezső Szeptett
február 13., Magyar Rádió, Márványterem

A Magyar Rádió Klasszikus és Jazz című, nyilvános koncertsorozatának része volt Oláh Dezső nemrég elkészült lemezének bemutatója a Pollack Mihály téri Márványteremben. A műsor évek óta bejáratott tematikájához híven az első blokkban klasszikus kompozíciók hangzottak el, és ezekre mintegy rezonálva következett a második részben az Oláh Dezső szerzeményeiből szerkesztett válogatás. E helyütt elég annyit leírni, hogy ezúttal nem éreztem a folyamatot Schubert, Bartók, Vajda Gergely, Kovács Béla és Steve Reich, illetve a fiatal művész saját szerzeményei által képviselt esztétikai vagy más művészi minőségek között, két dolgot leszámítva: nagyjából valamennyi darabot a szeptett tagjai adták elő – tegyük hozzá, tőlük telhető korrektséggel, átéléssel. Másrészt Oláh Dezső Bartók-interpretációiról úgy érzem – bármennyire távol állnak a mai kanonizált Bartók-játéktól, bármennyire nem mondhatók sallangmentesnek – a mai cigány jazz-művészközösség egyik feltörekvő tagja sok szempontból előnyt élvez a népzene bartóki értelmezése terén, az élő, rögtönzött zenei hagyomány továbbvitele, feldolgozása, képviselete szempontjából, és ez játékában ezúttal is egyfajta rusztikus, egyszersmind rendkívül friss, egyedi színt eredményezett.

Oláh Dezső saját kompozícióival kapcsolatosan nem árulok el titkot, ha leleplezem az erős ihletettséget, amelyet tanárának, mentorának, Oláh Kálmánnak a hatása jelent. Pillanatnyilag ez az egyik legjobb választás és kiindulópont, amivel egy magát magyar, kortárs improvizatív zeneművésznek tartó fiatalember rendelkezhet. Tisztán megmutatkozik ez a fafúvósokkal kibővített hangképben, kompozícióinak lírai, néhol drámai fordulatokkal vegyes hangvételű témavezetésében, hangszerkezelésének esztétizáló megközelítésében.

A koncert fontos pillanata volt, amikor Oláh Dezső édesapja, a klarinéton játszó idősebb Oláh Dezső is színpadra lépett: bár a két generáció tagjai különböző zenei világot képviselnek, a kohézió közöttük ugyanaz: leírhatatlan, vibráló kapcsolat, amely a dinasztikusan öröklődő zenei kultúrákban tapasztalható. Az est ívének csekély mértékű megtörését azokban a pillanatokban lehetett tetten érni, amikor a zeneszerző-szólistának egyúttal zenekarvezetői felelősséget is kellett vállalnia. Oláh Dezső pillanatnyi elbátortalanodásai, olykor határozatlan gesztusai és jelzései a zenekart is bizonytalanná tették egy-egy pillanatra, persze a közreműködők zenekari rutinja gyorsan helyrebillentette a koncert dinamikáját.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kult

Don Giovanni ma: „mindenütt melleket és combokat lát”

Mozart Don Giovannijában majdnem három évtizeddel ezelőtt már „érdekelve volt” Fischer Iván. Az Erkel Színházban 1982 őszén Jurij Ljubimov rendezte az előadást, és a fiatal karmester vezényelte a produkciót – nem saját, éppen szerveződő zenekarát, hanem a dalszínházét. Akkor több szenzációval szolgált az előadás. Most, a Művészetek Palotájában Fischer Iván nem csupán a karmesteri pálcát fogta.

hvg.hu Kult

Világszenzáció: Mózes és Kocsis

Világszenzáció tanúja volt, aki vállalva a közlekedési mizériát, január harmadik szombatján eljutott a Művészetek Palotájába. Arnold Schönberg magyar operaszínpadon csak egyszer elhangzott alkotása, a Mózes és Áron szólalt meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Már nem torzóban, hanem a Kocsis Zoltán által megkomponált harmadik felvonással.