Trokán Nóra: Volt, amikor teljesen kikészítettem magam
Játék. Szenvedély – az idei Színházak Éjszakája hívószavai. Olyan színészekkel beszélgetünk, akik noha estéről-estére rendkívüli szenvedéllyel játszanak a színpadon, elhivatottan művelik más jellegű hobbijaikat is. Ezúttal Trokán Nóra mesél a lovaglás szeretetéről, a ráncokról, és a hamarosan mozikba kerülő Kútról.
hvg.hu: Négy éves kora óta szenvedélyes lovas. Miért fontos, hogy a színházon kívül legyen egy ilyen része is az életének?
Trokán Nóra: Nem tudom megmagyarázni. Kell, hogy legyen egy másik dolog is, ahol föl tudok töltődni, ahol ki tudok kapcsolni. A lovaglás másfajta környezetben zajlik, és másfajta koncentrációt igényel: rengeteget segít abban, hogy megfelelő távolságra tudjak kerülni a színháztól, hogy aztán ismét nagyon jó legyen bemenni oda, mert bele lehet azért zakkanni, ha csak az létezik. A ló az egy végtelen izgalom, amit sosem lehet megunni. Függőség.
hvg.hu: Előfordul néha, hogy a színházban van, de már nagyon szeretne kiszakadni?
T.N.: Amikor elkezdődik a jó idő, és nagyon sok bemutatón és előadáson vagyok túl, akkor azonnal megérzem az illatokat és ilyenkor már nem tudok bent lenni, hanem lovagolni akarok. Ez nekem minden tavasszal probléma.
hvg.hu: Jól tudom, hogy hippológia szakra jár? Hogyan kell ezt a lovas képzést elképzelni?
T.N.: Igen, most volt az első félévem. Egy továbbképzés jellegű, kéthetes szemeszterbe van sűrítve a dolog: mindenki dolgozik mellette, vagy ménest vezet, mindenféle emberek vannak. Szerettem volna a lovakról többet tudni, beleásni magam akár az orvosi részébe, az anatómiába, legalább az alapokat megtanulni. Mivel van egy saját lovam, jó, ha meg tudom állapítani, hogy hívjak-e orvost, ha valamijét húzza, vagy nem a megszokott módon viselkedik.
hvg.hu: Említette, hogy meg lehet zakkanni, ha az ember folyton csak a színházban van. Hogyan jelentkezik önnél ez a fajta frusztráltság?
T.N.: Mint minden hivatásban, egy idő után eljön az a pont, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy ezt annak idején miért szerette volna. Bár én még nagyon az elején vagyok a pályámnak, de szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy neki sosem volt olyan csömör a szakmájában vagy hivatásában, hogy azt kívánta volna, ha nem is igazán komolyan, hogy többet ne kelljen belépni azon az ajtón. Gondolom ezek az időszakok különböző terjedelműek, de szerintem ez mindenkinél fellép, pláne ha valaki sokat dolgozik. Nehéz, ha az ember saját magából, a lelkéből dolgozik. Mindenki másképpen vezeti le a feszültséget, én szerencsés vagyok, mert sok dolog van, ami igazán érdekel a színház mellett. A lovaglás és a fotózás mellett mostanában saját szórakoztatásomra régi bútorokat veszek és felújítom őket.
hvg.hu: Elképzelhető, hogy hamarosan kapható lesz majd néhány Trokán-bútor?
T.N.: Egyelőre nem vagyok annyira bátor, hogy eladjam őket, például ha valaki kifogásolna valamelyik darabon egy nagyobb hibát, nem biztos, hogy meg tudnám javítani, mert nem vagyok asztalos. Még. (nevet)
hvg.hu: Volt már úgy, hogy hazavitt egy szerepet?
T.N.: Viszonylag sikerül leválasztani ezt a dolgot, azt hiszem. Volt már olyan próbafolyamat, amibe túl sokat beletoltam.
hvg.hu: Melyik volt az?
T.N.: A Szentivánéji álom - jó régen volt. Majdnem az első szerepeim között volt. Nehéz magánéleti időszakon mentem keresztül, és pont megtalált az a szerep, ami nagyon hasonló dolgokat él meg. Túl sokat gyötörtem a lelkemet, hogy rákészüljek egy bizonyos jelenetre. Helénát játszottam, aki végigszenvedi, végigbőgi az egész Szentivánéji álmot, minden baja van, nem szereti az, akit ő szeret, és én úgy éreztem, hogy nem a vígjátékot akarom erősíteni a figurában, hanem ebbe most minden fájdalmamat bele kell tennem. Ez azt jelenti, hogy előadás előtt már egy órával a takarásban ültem, szomorú zenéket hallgattam és iszonyatosan rápörögtem a dologra. Teljesen kikészítettem magam, kivett belőlem minden energiát, ráadásul az évad végén mutattuk be, és volt, hogy egymás után hat este csináltam ezt. Utána alig tudtam magam összeszedni. Ma már azért tudom, hogy a kevesebb több, és még mindig magamból fogalmazok, de próbálok csak az előadáson kiengedni minden energiát, vagy feszültséget.
hvg.hu: Magától billent át, vagy valaki segített?
T.N.: Szerintem rájön erre az ember magától is. Nem voltam túl jó a szerepben, a visszajelzések azt mutatták, hogy egyáltalán nem jött át, hogy én itt meghalok ebben. Odacsaphatja a színpadra valaki az összes érzelmét, összes könnyét, de önmagában attól még nem lesz érdekes a színház.
hvg.hu: Mitől lesz az?
T.N.: Nem tudom, ez nehéz kérdés. Talán, ha olyan emberek vannak a színpadon, akik nem színészkedni próbálnak. Én legalábbis olyan embereket szeretek nézni, akik őszinték, még akkor is, ha éppen picit ügyetlenebbek színészileg vagy nincs meg a kellő magabiztosságuk - de valami mégis ott van a szemükben vagy a lelkükben, amitől velük megyek, és közben megszakad értük a szívem.
hvg.hu: Egy szerepre való felkészülésnél önnek a teljes beleélés vagy a kontroll, a technika segít?
T.N.: Sokszor vagyok olyan helyzetben, hogy egy nagyon szélsőséges lelki állapotot követelő jelenetet nem tudok sokáig megcsinálni. Elkezdem nézni magam, hogy hé, mit csinálsz, mit vered magad? Van, hogy saját magamnak sem hiszem el a játékot - egész addig, míg valahonnan előkaparom, és arra törekszem, hogy valóban megtörténjen bennem.
hvg.hu: A film vagy a színház a nehezebb műfaj ilyen szempontból?
T.N.: Nincs akkora filmes tapasztalatom, két nagy szerepem volt, a Kossuthkifli és a Kút, ami most lesz szeptemberben. Utóbbi egy közelebbi élmény, úgyhogy arról beszélek: ott egy nagyon szélsőséges karaktert kellett eljátszanom, de valahol mégiscsak bennem volt ez a gátlástalan…
hvg.hu: Prostituált?
T.N.: Igen, bár a történet szempontjából nem fontos, hogy ők prostituáltak, mert nem munka közben történik a sztori, hanem civilben vannak. Azt a fajta lazaságot, ami ezt a szerepet jellemzi, nem lehet eljátszani - valahol saját magadban kell elérni, hogy te, Trokán Nóri a forgatáson, a jelenetekben ilyen lazán tudj létezni, és ne feszülj be, mert az rögtön látszik. Nagy segítségemre volt Gigor Attila, a rendező, csodálatos volt vele dolgozni, mindent megtett azért, hogy minden színész úgy érezze magát, ahogy éppen annak kell. A filmnél 10 perced van arra, hogy megcsinálj egy jelenetet, hamarabb kell megugrani azt, amit a színházban másfél hónap alatt próbálsz. Bonyolultabb, koncentráltabb színészi jelenlétet kíván, mert neked kell tisztában lenni az egész forgatókönyvvel, hogy mikor mi történik, mert van, hogy előbb forog az, ami a történetben csak sokkal később lesz. Ha jó rendeződ van, akkor tájékoztat, hogy mit szeretne látni tőled.
hvg.hu: A lovaglás mellett a fotózás is önhöz nőtt. Néhány éve a Katona József Színház társulati portréit készítette el, sőt kiállítása is volt. Hogyan kezdődött, és hol jár most ez a hobbija?
T.N.: Amikor pici voltam, mindig én akartam csinálni a családi videókat. Körülbelül 6 éve kezdett el komolyabbá válni a dolog, amikor vettem egy profi gépet. Elkezdtem arcokat, embereket fotózni. Olyan képeket szeretek például csinálni, amin az emberek teljesen más képet mutatnak magukról, mint amilyenek igazából. Gyönyörű színésznő barátnőim vannak, velük meg tudom valósítani ezeket az ötleteimet, vízióimat: szeretem, ha nem a klasszikus, mosolygós címlap arcukat látom, hanem valami nem annyira egyértelmű dolog sugárzik róluk, valami megtörtség, fájdalom, vagy amiben éppen vannak. Van, hogy elkérték újságoknak, vagy ide-oda, az nagyon jól esett. Csináltam még a Katonában a Musik, Musikk című előadáshoz plakátot, és fotót Boggie lemezborítójához, de dolgoztam Palya Beával is.
hvg.hu: A nők kapcsolata a kamerával nem mindig békés. Van, aki legszívesebben menekülne előle, aztán a végeredményen ő maga is meglepődik: volt már ilyen tapasztalata?
T.N.: Rengetegszer, és ez iszonyú jó! Kell hozzá egy lélekjelenlét, hogy ilyenkor lelazítsd az alanyt. Általában beszélgetni szoktam, mert ha megkérem, hogy egy picit dőljön hátra, vagy döntse meg a fejét, akkor abban a pillanatban elvész minden a tekintetéből és befeszül. Szeretem, ha valaki nem hiszi el, hogy ennek még jó vége is lehet, aztán átküldöm a fotókat és odavan. Sokszor látom, hogy össze-vissza retusálják a fotókat és a végén az alany egyáltalán nem is hasonlít magára. Ez egyébként annak sem jó, akit fotóznak, mert így kap magáról egy tökéletes, gyönyörű képet, de tudja, hogy az tulajdonképpen nem ő. Ráncokat például nem szeretek eltüntetni, az hozzátartozik a korhoz: egy idősebb színésznőnél nagyon óvatos meló, hogy jól csinálj meg egy képet.
hvg.hu: A ráncok szerintem egyfajta méltóságot, bölcsességet sugározhatnak, főleg, ha valaki nem küzd ellenük az összes létező eszközzel.
T.N.: Persze, nyilván most még így gondoljuk, hogy ó, a bölcsesség, aztán, majd amikor ott leszünk, akkor… nem tudom, én nagyon szeretném ezt úgy megélni, ahogy az anyám, aki azért elég szerencsés alkat ilyen szempontból: ő tényleg gyönyörű, a lelke valahogy nagyon fiatal maradt, sugárzik, kíváncsi a világra. Neki is vannak ráncai, de nem látod, nem veszed észre, mert belülről rendben van - valahogy így, de hát majd akkor beszélgetünk erről, ha odaérünk.
hvg.hu: Milyen lesz a következő évad? Milyen szerepei lesznek, és hogyan készül rájuk?
T.N.: Sűrű lesz ez az évad is, de nagyon várom, jó feladatok jönnek. Kecskeméten is, és a Nemzeti Színházban is játszom. Mindegyik szerepben van olyan tulajdonság vagy élethelyzet, amit nagyon meglehet találni magamban. Azt a fajta görcsösen akarást, ami korábban jellemzett, elengedtem, máshogy dolgozom már, de ugyanolyan szenvedéllyel, csak sok minden történt azóta - önmagamat is jobban ismerem.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
