Véres sejttetemek halma

Az Echo TV-n a sumer-magyar rokonság kutatói, a nemzettestben turkáló béljósok és a Csodaszarvas Polgári Kör küldöttei helyett egy ideje előtérbe tolták az eddig a díszletek mögött illegalitásban bujkáló értelmes embereket. Az Angard című műsorban vitatkozhatnának is, de az végül egy videóillusztráció lett Szabó Ervin Pártfegyelem és egyéni szabadság című tanulmányához.

Az Angarddal a Hír TV Csörte című műsorát klónozta a jobbos csatornák Pepsije – vagy maradjunk inkább a Queen-kólánál –, olyan gátlástalanul, amilyennek a tisztogatás egyik túlélője – hol késik az Egymillióan Szaniszló Ferenc DVD-magazinjáért Facebook-oldal? –, Bogár László szokta leírni az izraeli üzletembereket. Lehet, hogy Magyarországon a legmagasabb a százezer lakosra eső vívó olimpiai bajnokok száma, de csak nem lehet köztük annyi munkanélküli, hogy a köztársasági elnöki szék után az összes politikai vitaműsor főcímét is velük kelljen megtölteni, ahogy összecsapnak egy annyira drámai pszeudo-Hans Zimmer-zenére, amelyhez nem a Németh Szilárd-sajtótájékoztatók világa passzol, hanem egy jelzőfáklyákkal a kezében térdre eső Nicolas Cage.

„Talán jobb, mint az eredeti” – hirdetik az élelmiszerboltokban kapható zenei cédéken, amelyeken nímandok vernyákolnak Mercury helyett, és valóban, hiába az utánzás – egy öntörvényű badacsonyi borász szerint egész életében seggeket lát az, aki mindig más után megy –, az Echo TV másolatának biztos nagyobb a népszerűsége a Schönherz-koliban, mint a Csörtének. Az Angard műsorvezetője, Dobos Marianne ugyanis kamaszkori fantáziákat idéz meg a fiúgimnáziumba érkező kistanárnőről. Nem is igazán fegyelmez, szinte csak akkor avatkozik be a kormányról, az ellenzékről, az EU-ról vagy éppen a permanens migránsválságról szóló intellektuális iszapbirkózásba, ha valaki száján kiszalad egy „basszus”. Mert ne az olasz vívóiskola bemutatóira számítsanak azok, akik az Angardra kapcsolnak.

A Népszabadság kinyírása óta különösen eldurvult a helyzet azzal, hogy a vitaműsor baloldali keményfiúja, Böcskei Balázs politológus-játékvezető kapucnis pulcsit húzott és városi gerillaharcba kezdett. Azóta minden adásra Churchill kormányprogramjával érkezik: háborút vívni a földön, a vízen, a levegőben, és nem úgy tűnik, mint akit meg lehetne vesztegetni egy kisinyovi követi állással. Böcskei az egyetlen hazai politológus, akiből kinézem, hogy valami nagy igazságérzetből kifolyólag leütött már valakit. Amúgy félelmetesen tájékozott és éleseszű ember – mindegy, hogy a St. Pauli futballcsapatról vagy a szimulákrum-elméletről kell beszélnie –, csak már nem tud annyira átfogó elemzéseket kiteregetni, amelyekkel elleplezhetné, mennyire tele van a töke.

Egy külön operatőrt kéne ráállítani, mert könnyebb lenne Böcskeinek lapok nélkül levezetni egy Galatasaray-Fenerbahcét, mint faarccal szemlélnie jobboldali vitapartnerei süketeléseit. Ha felhúzza magát, minden mondata egy uszító plakátra dobott sörösüveg. A lázadókat erősíti még Tóth Csaba, a liberális Republikon Intézet igazgatója, A sci-fi politológiája című sikerkönyv szerzője is. Ez igen hasznos, hiszen a NER különadóit könnyebb a Star Wars, mint A törvények szelleméről felől elemezni. A vállaltan lakótelepi identitású Böcskeivel szemben Tóth Csabában van valami régi iskolás térdzoknis úrifiúság, egyenesen Dickens Szép remények című regényéből, de sajnos az ökölvívó-kódex nem sokat ér, ha parasztlengőkkel találja szemben magát. Márpedig a jobboldali vendégek nem párbajtőrrel, hanem dorongokkal érkeznek a műsorba.

Tartsunk hát seregszemlét a sötét oldalon is.

„Visszatértem. De én nemcsak egy gép vagyok.” (Gajdics „T-6000-es” Ottó)

A kormánypárti meghívottak hangadója a Karc FM főszerkesztője, Gajdics Ottó. Egy köztünk élő rajzfilmfigura, aki a Magyar Népmesék stúdiójából szabadulhatott el. Karakterében a Széchenyi Hitelén nagyokat kuncogó, iddogáló szolgabíró keveredik a nagyétkű szakszervezetissel, a legfőbb feladata az aszimmetrikus küzdelemben, hogy elheherésszen minden értelmes felvetést. Kutatás, haha, és méghogy a Föld gömbölyű! Na ne nézzél hülyének! Csak néha-néha húzza fel magát, de akkor még a „vasból kovácsolt” G. Fodor is úgy húzódik el, mintha orkán csapott volna a vita közepébe. Ha fejébe száll a cucc, a Hétszünyű Kapanyányimonyók is Márai Sándorként tűnik fel Gajdics mellett, aki az ultiban biztos jobb, mint a racionális érvelésben. Mindig így képzeltem el a pálinka Tony Montanáját.

Fegyvertársa, a NER mindent igazoló Rudas Lászlója, a 888.hu-t főszerkesztő G. Fodor Gábor elemzései ezzel szemben komoly intellektuális élményt jelenthetnének – kevés könyv inspirált annyira, mint a Gondoljuk újra a polgári radikálisokat című 2004-es munkája –, ha nem destabilizálna tudatosan mindent, amit összehordott a felvilágosodás. Rémisztő belegondolni, de lehetnek itt még ellenségek a védőoltást beadó orvosok is, ha csak annyi kell a választási győzelemhez, hogy elhitessék, ők fertőzik meg a gyermekeinket, mert G. Fodor Gábor egyetlen mércéjévé a siker vált. Schlett István helyett Hendrik Höfgen lett a mestere.

Bedobhat ugyanis akármilyen témát Dobos Marianne, az egykor nagyon friss GFG már minden kérdésnél és felvetésnél ugyanazt az érvelést nyomja adásról adásra változó intenzitással: amit nem tud felfogni az elképzelhető leghülyébb választópolgár, arról már nem is érdemes beszélni, nem is kell szóba hozni. Például a letelepedési kötvények problémája szerinte már túl összetett ahhoz, hogy érdemes legyen a politikai diskurzus részévé tenni. És ha valaki mégis megteszi, úgy kell elintézni politikailag, hogy rákenjük a „hazaárulás” szarát. Még Machiavelli is zavartan kapcsol tova a távirányítóval,  mivel nincs az a politikai filozófiai hivatkozás, amely igazolná az Angardban elhangzott emlékezetes GFG–kijelentést, miszerint a 888.hu munkatársai „sokkal jobb újságírók, mint a Népszabadság gőgös és beképzelt újságírói”, hiszen legkésőbb A párizsi mészárlások merénylőjét nem hajlandók védeni az ügyészek címadás óta tudhatjuk, hogy a 888-on agykárosodottak alkalmazásával próbálják felfrissíteni a gonzót.

A legutóbbi adásban éppenséggel akkor fagyott meg a pillanat, amikor GFG azzal zárt le rövid úton egy vitát, hogy „értelmiségi vagy, Balázs, ez a probléma”. No lám, megszólalt a minden reggel fél hatkor kelő, az ablakot kinyitó és a szmogba beleszippantó atlétás melós.

De mégse annyira vicces ez. G. Fodor Gábor nagy nyilvánosság előtt mutatott szellemi süllyedése szépen megmutatja, milyen energetizáló hatással van Orbán Viktor a saját értelmiségére. Miközben a pártfegyelemtől nem béklyózott Böcskei Balázs és Tóth Csaba értelmes vitát szeretnének folytatni – „beszéljünk úgy, mintha olvasnánk is a Népszabadságot” –, G. Fodor Gábor és Gajdics Ottó „sunyít vagy parancsot követ”. Őket nézve önkéntelenül is K. Havas Géza – az Örkény-novellából ismert dr. K. H. G. – oldalaktól, pártoktól és mozgalmaktól függetlenül elgondolkodtató Málnási Ödön, avagy egy tudós tragédiája című írása juthat eszünkbe:

“És akinek kedve van, gondolja meg, hogy mit jelent az olyan mozgalom, amely mindent, ami magasabb rendű nála, lehúz magához. Mit jelent a mozgalom, amely szellemi vezetőiből csak az indulatot tudja felhasználni, értelmiségi elemeiből az értelmetlenséget váltja ki, és ha ez megtörtént, rájuk bízza az ideológiai vezetést. Gondoljuk ezt meg, és vonjuk le tanulságait.”

Hiszen miért gondolhatja bárki is, hogy egy pártvezető országa sokkal jobb állapotban lehet, mint a pártértelmisége? Ezért fontos, hogy minden polgár belenézzen az Angardba.