A tavalyi évhez képest egy látványos változás biztosan volt a bécsi Waves fesztiválon: a 2016-os, alig észlelhető magyar jelenléthez képest 2017-ben három magyar zenekar is meghívást kapott a fesztiválra, emellett a hazai szakma is hangsúlyos résztvevője volt a három napos rendezvénynek. Ideje is volt a nyitásnak, hiszen a Waves a legfontosabb kapu a németnyelvű piachoz a régió zenekarainak.

Ingujjban pogó jöhet?

Ahogy a korábbi cikkünkben a magyar zene exportálhatóságáról nyilatkozó, a Cseh Tamás Program erre a területre fókuszáló alprogramjának vezetője, Bali Dávid fogalmaz, “az idei év arról szólt, hogy megmutassuk magunkat, és a szervezők által kiválasztott három produkció is azt tükrözte, hogy az osztrák piacon keresztül könnyebb lehet majd bejutni a németre.”

Az ismerkedési fázis tehát megkezdődött, amelynek hosszútávú előnye az lehet, hogy akár a fesztivál programjának is hazánk lehessen a fókuszországa, még több fellépő zenekarral, kiegészítő, a magyar piacot bemutató panelbeszélgetésekkel.

Akármennyire is a kézfogásokról, a háttérben megkötött üzletekről szól egy ilyen rendezvény, azért szerencsére még mindig az egyedit nyújtó zenekarok számára lehet a legnagyobb kiugrási lehetőség egy itteni emlékezetes szereplés. Az elmúlt évekből számos olyan sztorit lehetett hallani, hogy egy befolyásos zeneipari szereplő egy ilyen fesztiválon látta meg a potenciált egy adott előadóban. De naivitás lenne azt gondolni, hogy hosszútávú, koncentrált munka nélkül is piaci tényezőt lehet faragni a hazai kiemelkedő produkciókból.

Első lépésként a hazai színtérről kell kiemelni azokat az előadókat, akikben megvan a lehetőség, van céljuk a külföldre lépéssel (ez történik a HOTS program keretében), majd ezután jöhet egy-egy jó fellépés a Waveshez hasonló feszteken. A harmadik lépés, egy jó külföldi ajánlat, lehetőség azonban akár évekkel a konkrét fellépés után is érkezhet, tehát most még nehéz lenne például az idei év koncentráltabb magyar exportjának Bécsben szerzett konkrét sikereiről beszélni.

De hogy végre a lényegről is szó essen, a mostani három magyar produkció szereplése is rengeteg tanulsággal szolgálhatott. Fontos hangsúlyozni, hogy a Waves választotta Babé Silát, a Belaut és a Dope Calypso-t a programba. Előbbi kettő, a downtempo-R&B-elektronika határán mozgó csapat ráadásul az egyik legintimebb helyszínen, az apró Schubert színházban mutathatta meg magát. Ennek aztán az előnyei és hátrányai is megvoltak. Mivel a Schubert színház kicsit távolabb van a feszt központi helyszínétől, az egykori mozdonygyár helyén felhúzott kultúrcentrumtól, a WUK-tól, kevesebb volt a betévedő, viszont, aki eljött a helyszínre, azt garantáltan a kíváncsiság mozgatta.

Azonban abban az elképesztő fesztiválzajban, ami egy ilyen rendezvényt jellemez (3 nap alatt, kora estétől éjfélig kb. 10 helyszínen zajlanak párhuzamosan koncertek), ez a típusú zene nagyon nehezen érvényesül. Ettől azonban még simán lehet, hogy egy nagyon fontos jegyzettömbbe került valamelyik magyar produkció neve.

A Dope Calypso vicces és velős power rock futamai azonban a lehető legjobb helyszínen szólaltak meg. A WUK kocsmájában fellépő banda akkora bulit csinált, hogy az általában fegyelmezett, főleg szakmai delegáltakból álló közönség tagjai pogóztak, megőrültek a koncertre.

Hiba lenne persze ebből azt leszűrni, hogy akkor mostantól csak a hangos rockzenét toljuk külföldön, hiszen például a cseh felhozatalból a legjobb visszhangot kapó, a korábban hazánkban is koncertező Never Sol zenéjét nehéz lenne harsánynak nevezni. De az tanulságos, hogy az osztrák szervezőcsapat vagy finom, melankolikus elektronikát, vagy gőzkieresztésre tökéletesen alkalmas gitárzenét választott a magyar portfólióból. Ez némileg megerősíti azt is, amit például korábbi hasonló témájú cikkeink megszólalói mondtak: a magyar zenéket sokszor a melankólia, vagy a megélt düh teszi egyedivé, hitelessé. De ettől még nem kell feltétlenül új Szomorú vasárnap komponálásába kezdeni.

"Azt biztosan tudom, hogy mindhárom zenekart látták olyan releváns döntéshozók, akikre számíthatunk mi és a produkciók is a jövőben, de amikor ennek foganatja lesz, az először úgyis a zenekarok oldalán jelentkezik majd" - hangsúlyozta a lényegi eredményt Bali Dávid a fesztivál után.

Akik kitűntek a zajból

A Waves idén is követte az eddigi receptet, így pont annyi, a zeneszerető rétegnek jobban csengő nevet illesztett a fesztivál programjába, hogy azzal a delegáltakon kívüli közönséget is be tudta csábítani. Akkora agyeldobást, mint amit tavaly a Holy Fuck okozott idén egyik együttes sem produkált ebből a kategóriából, igaz, ezt egyik headlinertől sem várhattuk , hiszen mind a Clap Your Hands Say Yeah (CYHSY), mind (a Dürerben is koncertező) Forest Swords, mind a Nite Jewel introspektívebb koncertélményt nyújt.

Az elmúlt években szinte megszűnés szélén tántorgó CYHSY például élőben is bizonyította, hogy újraéledve, remek formában tért vissza idén egy új lemezzel (The Tourist), és hogy a csapat zenei agyának számító Alec Ounsworthé még mindig az egyik legkülönlegesebb hang a színtéren.

Az elektronikus közegből érkező Forest Swords és Nite Jewel közül pedig inkább utóbbinak lehetett különleges élmény a Waves-fellépés, hiszen Ramona Gonzalez ironikus elektropopja a fesztivál új helyszínén, egy római katolikus templomban szólalt meg. Ahol aztán érezhetően kicsit a közönség is megilletődött a vallásos díszlettől, de a szervezők számítása bejött, hiszen rengetegen tanyáztak le inkább itt, a zsúfolt központi helyszín helyett.

De a feltörekvő kategóriában is volt bőven olyan fellépő, amely kitűnt a mezőnyből, és némi hírnevet is szerezhetett magának a Wavesen:

Ropoporose

Egy elbűvölő francia testvérpár, akik öntörvényűen keresztezik a White Stripes minimalizmusát a Mogwai vagy a Sonic Youth epikusabb megoldásaival. Egyelőre még túlteng a kreativitás, de élőben ellenállhatatlanok, ha kicsit feszesebbre veszik az élő műsorukat még rengeteg rajongót szerezhetnek világszerte.

View

Amikor alig egy hónapja, Budapesten lépett fel, lecsúsztam a finnek hiphop-szenzációjáról, amit - látva a bécsi show-t - már eléggé bánok. A gonosz, sötét beatekre, grime és trap alapokra rappelő Juuso Ruohone élőben is hozza a megközelíthetetlen, befelé figyelő utcai bölcs figuráját, már rutinja is van az európai színpadokon, úgyhogy a View simán kinőheti magát, bizonyítva, hogy nem csak a tengerentúlról érkezhet izgalmas hiphop a piacra.

The Homesick

Már egyáltalán nem csak ígéretnek számít Hollandia jelenlegi nagy reménysége, a még mindig piszok fiatal tagokból álló, rengeteg gitárzenei elődöt idéző The Homesick. Ugyan a háromtagú banda egy elég tompán szóló helyszínt kapott, ahol pont a hangzásuk egyik fontos eleme, a gitárjáték veszett el, azért így is látszott, hogy hamarosan lehet, már nekik nyit a Franz Ferdinand és nem fordítva. Október 7-én Szegeden koncerteznek, ezt tényleg kár kihagyni.

Oscar Jerome

Gill Scott-Heron, George Benson, The Clash, Ali Farka Toure, Jay Dilla – ebből az inspirációkat soroló névsorból már kiderül, hogy Oscar Jerome szólóprojektje leginkább egy tömött bárban érvényesülhet leginkább. A kortársai közül leginkább King Krule világát idéző előadónak nehéz dolga lesz, hiszen ez a típusú, lassan építkező zene könnyen elveszhet egy fesztivál forgatagában, de Jerome-nak van olyan színpadi karizmája, hogy ezt az egyediséget a hasznára fordítsa a jövőben.