Néhány szón, gesztuson múlt, hogy 1990-ben sikerült megfékezni Marosvásárhelyen a halálos áldozatokat követelő román–magyar összecsapásokat, és nem borította el egész Erdélyt az erőszak.
84 éves korában elhunyt az ember, akinek akkor helyén volt az esze. Kincses Előd ügyvédet, jogvédőt július 4-én temették el Marosvásárhelyen. Ma már kevesen tudják, milyen történelmi szerepet vállalt magára, és milyen árat fizetett ezért. Ő az a jogkövető és jogkövetelő állampolgár, akivel szemben a legkülönbözőbb rendszerek jártak el, s aki újra és újra a partvonalon találta magát.
Az 1989-es forradalom előtt úgy vált ismertté, mint az egyetlen ügyvéd, aki el merte vállalni – a Securitate és a Ceausescu-rezsim ellenében – Tőkés László jogi képviseletét. Mérhetetlen bizalommal, hálával és támogatással tekintettek rá ezért akkor az emberek, nem is lepett meg senkit, hogy 1990-ben stratégiai pozícióba került. Beválasztották a forradalom utáni legfelsőbb döntéshozói testület, a Nemzeti Megmentési Front tagjai közé.
Akkor úgy tűnt: ő lesz a romániai magyar közösség egyik legfontosabb embere, arca, hangja. Döntő szava lesz Tőkés László, Szőcs Géza, Markó Béla mellett.
Az etnikai megbékéléssel kecsegtető forradalmi eufória hamar elpárolgott, és Marosvásárhelyen nyilvánvalóvá vált, hogy román–magyar zavarkeltés folyik. Kincses politikusként és marosvásárhelyi ügyvédként heteken át dolgozott a feszültségek enyhítésén, a román–magyar párbeszéd fenntartásán. Hasztalan. 1990 márciusára a konfliktusok nyílt erőszakba torkolltak, több ezer román és magyar ember verekedett össze az erdélyi város főterén. Öt halálos áldozatot követeltek az összecsapások. Attól lehetett tartani, hogy a környező román és magyar településekre is átterjednek az atrocitások.
Kincses Előd volt az, aki az utcára vonuló magyarok előtt beszédet mondott, higgadtságra és taktikus önvédelemre intette a tömegeket. Ő volt az, aki a székelyföldi kisvárosok (például Székelyudvarhely) lakóit meggyőzte, ne utazzanak Marosvásárhelyre, és ne vegyenek részt az összecsapásokban. És ő volt az, aki következetesen követelte a román hatóságoktól, fékezzék meg az utcai erőszakot, nyújtsanak védelmet a magyaroknak is. Viszonylagos eredményt ért el, a kért katonai egységeket későn rendelték ki, a rendfenntartók pedig nem avatkoztak be a kellő időben és eréllyel az agresszió megfékezéséért.
A saját életét kockáztatta ezekben a hetekben. Arra, hogy Sütő András fél szemét kiverték a támadók, még sokan emlékeznek. Hogy Sütő András mellett Kincses nevét is skandálta a bosszúszomjas lincselő tömeg, már kevesebben tudják felidézni. Bár a jogvédő fellépése életeket mentett, igazán senki nem volt hálás neki. A román nacionalisták úgy gondolták, tulajdonképpen ő bujtotta fel a magyar kisebbségi jogokért utcán tüntető magyarokat. A magyarok közül pedig sokan úgy érezték, Kincses túlságosan gyorsan és túl kevés feltétellel igyekszik megegyezni a román nacionalistákkal.
A marosvásárhelyi erőszakot végül súlyos áldozatok árán, de sikerült megállítani. Több ezer magyar menekült el akkor nemcsak a városból, de a többi erdélyi településről is a román nacionalizmus erősödésétől tartva. A békéltetést és kiegyezést szorgalmazó Kincses Előd mint felbujtó ellen koncepciós eljárás indult.
Az ember, aki néhány héttel korábban még a legfőbb kormányzó testület tagja volt, bujkált, majd Magyarországra menekült. Öt éven át élt tulajdonképpen száműzetésben Budapesten,
rokonoknál, amíg végül Strasbourghoz nem fordult, és ki nem kényszerítette az ellene folyó eljárás lezárását.
Míg Kincses Előd Budapesten húzta meg magát, Romániában elindult a viszonylagos megbékélés. Kiépült az RMDSZ, immár Markó Béla és Tőkés László lett az erdélyi magyar közösség „arca, hangja”. Képviselőket, szenátorokat indított a szervezet a romániai választásokon. Saját elnökjelöltje volt. Jogi szakértők sora kapott megbízást, feladatot a Szövetségben.
Kincses Előd csendben és kitartóan várt a sorára. A kilencvenes évek második felében hazatérhetett, de az RMDSZ-szel nem rendeződött a viszonya. Amikor a kétezres évek küszöbén Tőkés László és Markó viszonya végleg megromlott, és Tőkés a Fidesz támogatásával és ösztönzésével saját politikai szervezet építésébe kezdett – Kincses Előd megint a partvonalon maradt. Innen is, onnan is kiszorult. Miért?
Összeférhetetlen, öntörvényű, nehéz embernek nevezték (mint mindenkit, aki nem tudott vagy akart belesimulni a túlkontrollált kisebbségi intézményekbe).
Valójában nem volt más, mint egy, a törvény betűjéhez és szelleméhez, a kisebbségi és emberi jogi védelemhez makacsul ragaszkodó ügyvéd.
A mai napig nem tisztázott, hogy az 1990-es események után hogyan és miért húzódott el az ellene indított koncepciós eljárás. Hogy ő, aki a forradalom előtt olyan bátran kiállt Tőkés László mellett, aki kulcsszerepet játszott a forradalom utáni demokratikus szervezkedésben, miért maradt olyan egyedül. Miért engedte a magyar érdekképviselet, hogy bűnbakként és elrettentő példaként kezelje a korabeli román nacionalista politika? Miért nem indult el érdemi rehabilitáció az esetében soha?
Az ember, akinek főszerep jutott 1989–1990 fordulóján, csendes civilként, vidéki ügyvédként fejezte be az életét. Olyanként, aki gyakran vállalt el biztosan vesztes ügyeket, felmenthetetlen bűnösöket. Meggyőződése volt, hogy mindenkinek jár a védelem, a méltányosság, a tisztességes eljárás. Miért pont vele szemben maradtak adósok pályatársai? Az általa képviselt elv- és jogszerűséggel a rendszerváltás utáni Erdélyben ennyit lehetett elérni. Történelmietlen kérdés, hogy mi lett volna, ha Markó Béla, Tőkés László, Szőcs Géza és az erdélyi magyar politika többi, valóban ismertté és befolyásossá váló szereplője mellett Kincses Előd, az örök kívülálló, partvonalra szorult ember is esélyt kap. Egy válasz azonban biztosan adható erre: egészen más Erdélyt ismernénk most.
Nyitókép: Kincses Előd 2024-ben. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert
A nemzeti kisebbségek közötti feszültségek kiaknázását nevezik hamis zászlós hadműveletnek, régi eszköze ez az orosz/szovjet háborús eszköztárnak. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő véleménye.
Ruszin-Szendi Romulusz korrupciógyanús ügyeinek felelőséről is kérdeztünk a hadügyminisztert.
