Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Virág elvtárs alakja mennyiben hasonlított Péter Gáborra?

A Rákosi-korszakbeli kommunista párt vasökleként emlegetett Államvédelmi Hatóság főnöke a köztudatban még mindig inkább Virág elvtárs, mintsem az egyik magyar kultuszfilm modelljéül szolgáló Péter Gábor. Aki egy róla frissen megjelent biográfia ellenére még számos titkát őrzi – írja az e heti HVG.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Virág elvtárs alakja mennyiben hasonlított Péter Gáborra?

Két ujjával morzsolja Pelikán gátőr hajtókáját A tanú című filmszatírában Virág elvtárs, és a kissé viseltes zakóról rögvest megállapítja, hogy azt 85 százalékos angol gyapjúszövetből varrták 1938-ban, s bár vállban kissé túl tömöttre sikeredett, a reverje azért még jó. E villanásnyi jelenettel is „azonosította” Bacsó Péter rendező az egyik főszereplőjét, az Államvédelmi Hatóság egykor rettegett vezérét. Az 1969-ben forgatott, rögvest be is tiltott – majd 10 év múltán mégis bemutatott – film nézői közül ugyan nem feltétlenül tudta mindenki, hogy az Őze Lajos alakította ördögi figura valós mása, Péter Gábor egykoron szabó volt, az ironikus jelenet mégis „ült”. Ugyanúgy, ahogy a szájába adott s mára szállóigévé lett olyan megállapítások, mint hogy „az élet nem habostorta” vagy „az a gyanús, ami nem gyanús”.

A kinézetében is pétergáborosra vett – alacsony, bajszos, fejét kissé vállára hajtó, szürke öltönyös, gyomorbajosan sótlan – Virág elvtárs alakja vajon mennyiben feleltethető meg a modelljének? Erre a kérdésre is keresett választ a nemrégiben megjelent Péter Gábor-biográfia szerzője, Müller Rolf.

Noha egy művészeti alkotás értékét korántsem a történelmi hitelesség (avagy hiteltelenség) szabja meg, a történész történelmietlen felvetése nem indokolatlan. A tanú nyomán ugyanis több nemzedék tudatába Őzeként égett be az ÁVH-vezér atyáskodva fenyegető alakja, aki a film végén – már hatalmát vesztve – a zsúfolt villamoson közemberként jósolja meg hűtlen pártfogoltjának, Pelikánnak, no meg az utókornak: „visszasírnak még maguk engem”. Mire a „címzettek” nevében a gátőr így válaszol: „Hát erre azért nem mernék megesküdni”.

A filmbeli szürke eminenciási pózban tetszelgő, céljait sokkal inkább fenyegető rábeszéléssel, mintsem nyers erőszakkal elérő, örökkön sótlan, az élvezetektől magát elvből megtartóztató („Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”) Virágról nehezen lehetne feltételezni, ami Péter Gáborról ma már tudható.

Például azt, hogy hatalma elején a politikai főrendőr – ahogy azt Müller bizonyítja – valóságos „médiasztár” volt. Hogy sajátos perverzióként gyakorta élt a vádlottak első kihallgatásának íratlan jogával. Hogy a tettlegességet, a kínzást munkája szerves részének tekintette, noha személyesen „csak ritkán ragadtatta el magát”. Hogy feleségével és szeretőjévé tett titkárnőjével egyetemben egyáltalán nem vetette meg a luxust, míg 1953-ban az addig rajongva magasztalt vezére, Rákosi le nem fogatta, s „a torzulásokért” rá nem osztotta a bűnbak szerepét.

 

A Tanú című film kalandos készítéséről, betiltásáról, titkos vetítéseiről, illetve a szereplőinek valós mintát adó kommunista vezérekről, elsősorban Péter Gáborról az e heti HVG-ben olvashatunk.

hvg

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.