Az új járadék csapdát állít az állami kultúrpolitikát bíráló művészeknek

A havi több mint százezer forintot az MMA folyósítja, a szervezettel szemben kritikus művészeknek kínos lehet hozzá fordulni. Vagy nem. Erről megy a vita.

Az új járadék csapdát állít az állami kultúrpolitikát bíráló művészeknek

Csak be kellett menni az egyik osztrák–magyar konzulátusra, és megtarthatták az állampolgárságukat az 1848–1849-es szabadságharc után emigráltak az 1879-es honossági törvény után. Ezzel a történelmi párhuzammal világítja meg egy művész, mennyire valóságos dilemma sokak számára az, hogy a Fidesz által az alaptörvénybe is bevésett ideológiai alapon szerveződött Magyar Művészeti Akadémiánál (MMA) kell kezdeményezni az úgynevezett művészjáradék folyósítását. A legtöbb „keményen dolgozó kisember” számára jelentős összegről van szó. A törvény szerint az öregségi nyugdíj legkisebb összegének négy és egynegyedszeresével, azaz jelenleg 121 125 forinttal lehet gazdagabb havonta az a – korábban legalább egy művészeti középdíjjal vagy magasabb állami kitüntetéssel elismert, 65. életévét betöltött – művész, akinek nem derogál a közelmúltig Fekete György vezette szervezethez bekopogni. Ehhez csupán kérvényt kell benyújtania az MMA-hoz, amelynek nincs mérlegelési joga. Aki megfelel a kritériumoknak, annak folyósítani fogják a járadékot, akár kétmillió, akár alig harmincezer forint a nyugdíja, függetlenül attól, hogy nélkülöző művész, vagy ma is alkotó, Arénakoncerteket adó sztár, világhírű karmester az illető.

Máris kitört a vita a liberális értelmiség fórumain, így az Élet és Irodalom hasábjain, szabad-e az MMA kezéből elfogadni a nyugdíj-kiegészítést. Radnóti Sándor esztéta szerint „ha valaki kitölti a kérelmet, rányal 3000 forintnyi okmánybélyeget, s mindezt föladja a Magyar Művészeti Akadémiának, akkor ennyivel és nem többel nyálazta össze magát”. Mások diszkriminatívnak tartják, hogy a  természet- és társadalomtudományok művelői nem részesülnek hasonlóban. Kőszeg Ferenc szerint csak azért van szükség az MMA közreműködésére, hogy legyen még egy művészeti eseménynek álcázott állami aktus, amelyben nélkülözhetetlen az MMA részvétele, hiszen szerinte mindenki tudja, hogy Nádas Péter kapott-e Kossuth-díjat.

Balog Zoltán miniszter és Fekete György MMA-elnök a tavaly március 15-ei művészeti díjátadón. Járadék csak a testükön keresztül
Túry Gergely

Kucsera Tamás Gergelynek, az MMA főtitkárának közléséből viszont az derül ki, hogy ez koránt sincs így. Nincs közhiteles adatbázis a művészeti díjakról. Különösen bajban vannak a rendszerváltás előtti időkkel, ezért kénytelenek lesznek alapos kutatómunkát is végezni. Kucsera szerint a művészjáradék ötlete az MMA-sok fejéből pattant ki; évek munkájával ők érték el a kormányzatnál annak idén márciusi (azaz a választások előtti) – bevezetését. Nagyobb, átfogó koncepció részeként. Ennek keretében elsőként a csúcskitüntetést, a Nemzet Művésze díjat hozták létre. A 655 ezer forinttal járó elismerést egyszerre 70 fő élvezheti. Őket az MMA elnöke által vezetett, részben általa felkért testület választja ki a 65 év feletti, Kossuth-díjas alkotóművészek közül. (Az MMA tagjai 320 ezer forintos életjáradékot tehetnek zsebre havonta.)

Most a „piramis alapjának” a megalkotása következett el. Kucseráék számításai szerint 600-650 jogosultja lehet a járadéknak, eddig 550-en igényelték azt. A kifizetésekre a kormány az idei tíz hónapra 780 millió forintot már el is különített, de ha ez kevésnek bizonyulna is, minden jelentkező megkapja a pénzt – mondta a főtitkár. A juttatás azonban nem többszörözhető, vagyis az MMA-tagok és a Nemzet Művésze díj birtokosai nem kaphatják a művészeti járadékot is.

A művészeti nyugdíj kérdése már a rendszerváltás előtt is probléma volt. A művészek zöme a szocializmusban nem volt állásban, honoráriumaik, műtárgyeladásaik jövedelméből viszont néhány százalékot levontak, és ez alapján kaptak a Művészeti és az Irodalmi Alaptól – meglehetősen szerény – ellátást. A rendszerváltás után pedig leginkább vállalkozóként dolgoztak, számos más kényszervállalkozóhoz hasonlóan vagy keveset kerestek, vagy igyekeztek a legkevesebb járulékot befizetni. Általában még azok is, akiknek fénykorukban jelentős jövedelmeik lehettek. Így kerülhetett be a hírekbe Wahorn András 51 ezer, Demjén Ferenc 48 ezer, Lang Györgyi 80 ezer forintos nyugdíja.

hvg

A harmadik Orbán-kormány most átvágta a gordiuszi csomót. Arra nem vállalkozott, ahogy a rendszerváltás utáni kormányok egyike sem, hogy rendezze a művésznyugdíjakat, ami akár tízezer embert is érintene. Helyette kiválasztotta azokat, akik pályájuk során legalább egy állami középdíjban részesültek – ilyen a színészek esetében a Jászai Mari-díj, az íróknál a József Attila-díj. Ezt természetesen lehet vitatni, hiszen méltatlanok is kaptak elismerést, különösen a rendszerváltás előtt, de kevesen vannak olyan, valóságos művészi teljesítményt nyújtók, akiket egész alkotói pályájukon elkerült az állami elismerés.

A művészjáradék logikus folytatása a sajátos magyar állami elismerési rendszernek. Ugyanis a világ legtöbb országában a magándíjak járnak kisebb-nagyobb összeggel, az állami elismeréssel viszont jobbára „csak” a hivatalos megbecsülés. Magyarországon ez már a negyvenes évek vége óta másként van. A Kossuth- és Széchenyi-díjhoz jelentős, jelenleg több mint 10 milliós egyszeri juttatás kapcsolódik. Az első Orbán-kormány folytatta a magas összegű díjak alapítását: ilyen a Nemzet Színésze cím, amelyet, és a vele járó havi több mint 600 ezer forintos járadékot legfeljebb tizenketten birtokolhatják egyszerre. Az elismerést 2000-ben, épp a Nemzeti Színház építése körüli kultúrharc idején alapították. A szocialisták a filmeseknek adományozott, A Magyar Mozgókép mestere címmel folytatták a hagyományt, amelyet lehet a legkiválóbbak megbecsülésének is nevezni, de lehet a politika részéről nyomásgyakorlásként vagy az elvbarátok megjutalmazásaként is felfogni. Mindenesetre látható, hogy sokkal nagyobb összeget költ a kormány az idős, neves művészek jutalmazására, mint a fiatal és középgeneráció ideológiamentes támogatására.