Moskát Anita regényei elég időszerűek ma Magyarországon. A Bábel fiaiban a bibliai Bábel-tornyának történetét gondolta újra, vallás és babona, tömegek és hit viszonyát boncolgatta. A Horgonyhely egy olyan világban játszódik, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, és csak azok tudnak vándorolni, akik gyereket várnak. A Könyvfesztiválra most megjelent Irha és bőr oldalain az emberiség egy új értelmes fajjal találja szemben magát: az állatok bebábozódnak, majd részben állati, részben emberi lényekként születnek újjá. A kérdés csak az, hogy mi tesz emberré, és mi történik, ha sztereotipen gondolkodunk a tőlünk különböző csoportokról. Moskát szerint a fantasy lehetőséget teremt, hogy az ismerős problémákat új szemszögből vizsgáljuk meg.

hvg.hu: Kifejezetten aktuálisak a témái: a hit és a vallás hatása a tömegekre, a test tárgyiasítása, vagy most az új regényében az idegenség és az identitáskeresés. Miért pont ezekről ír?

Moskát Anita: Abszolút nem tudatosan választok témát. Felmerülnek bennem kérdések, és ezek persze általában rezonálnak arra, ami körülöttem történik. Ha elkezdek egy regényt, nagyon sok szöveget kell megírnom, mire rájövök, hogy miért foglalkoztat az a téma ennyire. Persze lehet, hogy az olvasóknak egészen más miatt lesz fontos, más ragadja meg őket benne.

hvg.hu: Ez azért érdekes, mert olvasóként nagyon tudatosnak tűnnek a témaválasztásai. A Horgonyhelyben például a hagyományos férfi-női szerepeket és hatalmi berendezkedést fordítja meg.

M. A.: A Horgonyhelynél előbb volt meg az az ötlet, hogy az emberek nem hagyhatják el a szülőhelyüket, mint hogy ez férfi-női szerepekről, nőiségről fog szólni. Rájöttem, hogy egy társadalom életképtelen úgy, hogy mindenki ott éli le az életét, ahol megszületett, mert összeomlana a gazdaság, a kereskedelem, minden. Úgyhogy kellett egy kiváltságos csoport, amelynek a tagjai mégis csak működésben tudják tartani a világot. Akkor választottam azt, hogy a nemek szerint szeparálódik a társadalom. Olyan jelleget akartam, ami csak a nőkben vagy csak a férfiakban található meg, és izgalmasnak tűnt a terhesség kérdése. Ehhez a mai világban teljesen más képzettársítások tartoznak, mint a Horgonyhelyben.

hvg.hu: Bizonyos szempontból a valóságban gyakran lehorgonyozza a nőket a saját terhességük, a gyerekvállalás.

M. A.: Igen, a regényben viszont a terhesség állapota az, ami a nőket hatalmi pozícióba hozza, mert ők tudnak egyedül nagyobb távolságokra utazni. És alapvetően nem is a gyerek a terhesség célja, hanem a terhesség, mint állapot. Onnantól, hogy ezt a kérdést beletettem, elkezdtem rajta tudatosan gondolkodni, hogy minél jobban kifordítsam, hátha ebből a szemszögből tudunk beszélni a saját világunk problémáiról is.

hvg.hu: De miért a női-férfi csoportok mentén húzott határt?

M. A.: Tizenkét évig lányosztályba jártam, tehát lényegében egy olyan közegben nőttem fel, ahol csak lányok vettek körül.

Amikor elkezdtem egyetemre járni, akkor vettem észre, hogy engem lányként tulajdonképpen máshogy kezelnek, mint előtte 18 évig.

Hogy amit korábban természetesnek vettem, az nem feltétlenül az. Például a lányosztályban senki sem akadt fenn azon, hogy tudományos pályára akarok menni. De mikor bekerültem a biológia szakra, akkor hirtelen furcsán néztek rám, hogy lány létemre hogyhogy ott vagyok. Ezekkel előtte nem szembesültem.

hvg.hu: A biológiai tanulmányok miatt van ez az erőteljes biológiai szemszög is az utóbbi két regényben?

M. A.: Elvégeztem a biológus szakot, de végül nem dolgoztam biológusként. Engem mindig zavartak a test korlátai, és azt hittem, hogy ha biológia szakra kerülök, és megértem például, hogy hogyan működik egy izom, az agy vagy az idegek, akkor oldódik ez a feszültség. Hogy ha megértem a testemet, az valamilyen szinten rendszerbe helyezi a dolgokat.

hvg.hu: És megtörtént?

M. A.: Nem. Minél mélyebbre mentünk, annál inkább csak a kérdések maradtak.

hvg.hu: Nem emlékszem, hogy valaha olvastam volna olyan regényt, amely ennyire aprólékosan leírja a női test működését, a menstruációs ciklust, a terhességet. Miért ment bele ennyire?

M. A.: Szerintem ez az analitikus gondolkodásból jön, de féltem is úgy írni a terhességről, hogy sosem voltam terhes. Úgyhogy részben ezért is szedtem le róla ezt az emocionális részt, és inkább biológiai lett. Illett a regény világának ridegségéhez egy ilyen ábrázolás.

hvg.hu: Nem félt attól, hogy azt mondják rá, hogy „ez egy női regény, nem való férfiaknak”?

M. A.: Eleinte megkaptam, hogy ez biztos női regény. Sok férfi nem akarta elolvasni vagy aggódva kérdezték másoktól, hogy ők elolvashatják-e, vagy ez nagyon női dolog.

hvg.hu: Meg tudták fogalmazni, hogy mit értenek „női dolog” alatt?

M. A.: Nem. Azt tapasztaltam, hogy általában nem tudják. De főleg attól féltek, hogy mivel itt a nők azok, akik a hatalmat birtokolják, arról fog szólni a regény, mennyivel jobb lenne a világ, ha a nők uralkodnának. Közben meg arról, hogy

bármilyen nemi különbségből fakadó alá-fölé rendeltség mennyire megnyomorít mindenkit – nemtől függetlenül.

hvg.hu: Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy „az egyenlőtlenséget a nők és a férfiak is megszenvedik, mindenki kárát látja, ha egy társadalom alapja a rivalizálás, és bárki kezébe is kerül a hatalom, nemtől függetlenül, ugyanolyan kegyetlenül vissza tud vele élni”. El tud képzelni reálisan olyan berendezkedést, ahol ez a rivalizálás nem jelenik meg? A hatalom természete, hogy vissza szoktak vele élni, nem?

M. A.: Az önismeretet érzem itt fontosnak. Annak a felelősségét, hogy mindenki próbálja meg minél jobban megismerni a saját motivációit, indokait. Nagyon sokszor adunk ösztönszintű válaszokat, vagy olyan mintákat követünk, amelyekbe beleszülettünk, de fel kéne tenni azokat a kérdéseket, hogy miért élvezem, ha hatalmam van, miért zavar, ha a másik visszaél a hatalmával velem szemben.

hvg.hu: Ha már hatalomgyakorlás, az Irha és bőrt nagyjából párhuzamosan írta a migrációs válsággal. Ez arról szól, hogy váratlanul állat-ember féllények jelennek meg a világban, amitől az emberiség fenyegetve érzi magát.

M. A.: Már 2013-ban elkezdtem foglalkozni az ötlettel, amikor a migrációs válság annyira még nem volt benne a közbeszédben, a köztudatban. Sőt, amikor ez erősödött, kicsit meg is ijedtem, hogy ne vigye el teljesen az értelmezést. Érdemes így is beszélni róla, de nem akartam, hogy ez legyen az egyetlen olvasat.

hvg.hu: Miközben írta, megindult a félelemkeltés a kormányzati kommunikációban, és nagyon hasonló kampányt folytatnak az emberek a regényben is. Ez mennyire áthallásos?

M. A.: A félelem az ismeretlentől vagy a mástól annyira alapvető emberi reakció, hogy nem gondoltam, hogy meg lehetne kerülni. Ehhez nem kellett különösebb aktualitás. És bizonyos szempontból a regényben pont az ellenkezője is történik, mert egy pozitív kommunikáció is megjelenik a mássággal kapcsolatban. Elég furcsa volt ilyenről írni, miközben Magyarországon éppen ezek történtek, és el is tűnődtem, nem kellene-e megfordítanom a regénybeli dolgokat. De végül maradt, mert ez a kontraszt ugyanúgy beszédes.

hvg.hu: Ezekben a féllényekben, fajzatokban mit talált izgalmasnak, miért választotta ezt az alapszituációt?

M. A.: Egy olyan csoportot szerettem volna ábrázolni, amelynek a tagjai nagyon másképpen gondolkodnak, nagyon más a testképzetük, mások az ösztöneik, más dolgok határozzák meg őket. Nincsenek szülői mintáik, nincsen helyük a társadalomban, csak bepottyannak – szó szerint – a semmiből. Érdekelt, hogy ők hogyan fognak fogódzót találni, hogyan pótolják a gyökereket. Jobban foglalkoztatott, hogyan helyezik el ők saját magukat a világban, mint hogy mi az emberek reakciója arra, hogy hirtelen megjelent egy másik értelmes faj. Ez persze ettől még megjelenik a regényben, de nem erre a szembenállásra koncentráltam.

hvg.hu: Miért az állatokat választotta?

M. A.: Egy ideje foglalkoztatott az identitás kérdése, mikor állatmeséket olvastam, és feltűnt, hogy ezek a történetek mennyire megteremtenek bizonyos sztereotípiákat. Például, hogy a nyulak gyáván kereket oldanak minden szituációban.

Arra gondoltam, hogy ez jó párhuzam lehet arra, hogy mennyire sztereotípiákban gondolkodunk embercsoportokról is.

hvg.hu: A regényben a fajzatok sokféle állatból alakulnak ki, és ennek megfelelően látványosan sokfélék is. Az emberek szocializáló intézkedései viszont kifejezetten uniformizálnak. Az uniformizálás társadalmi szinten válasz a félelemre?

M. A.: Igen. A társadalom gyerekkorunk óta azon dolgozik, hogy minél inkább egyformára szabjon minket, például a ránk aggatott nemi szerepekkel, de az iskolai nevelés is erről szól. Úgy kerültem iskolába, hogy tele voltam kérdésekkel, és úgy érettségiztünk, hogy inkább már nem tettünk fel kérdéseket. Kész voltunk arra, hogy belépjünk a társadalomba. Szerintem ez az uniformizálás.

hvg.hu: Az identitáskeresés, ami a regény egyik fő motívuma, lehet egyfajta ellenerő az uniformizálással szemben?

M. A.: Ez abszolút benne van. De az is igaz, hogy alapvetően sok mindent elfojtunk magunkban. Pedig fontos, hogy az ember megkérdőjelezze, hogy milyen korlátokat vagy milyen szerepeket épít magába, hogy ez tényleg jó-e neki, vagy csak azért csinálja, mert ezt tanították, vagy így fogják elfogadni. Ha ezeknek a mintáknak a mélyére ásunk, lehet, hogy el fogunk utasítani bizonyos szerepeket, de egyben csökken a belső feszültség is.

hvg.hu: Sokan a fantasyt a Harry Potter–Trónok harca-tengelyén képzelik el. Miért ezt a műfajt választotta ezekhez a témákhoz?

M. A.: A fantasyben az érdekel, hogy mennyire ki tud fordítani olyan szituációkat, amelyeket már megszoktunk. És ha a fantasztikum eszközeivel kicsit csavarunk egyet rajtuk, akkor talán más szemszögből tudunk beszélni róluk, talán másként értjük meg. Mondják, hogy a fantasy egy eszképista műfaj, amely arra való, hogy minél inkább eltávolodjunk a valóságtól, de én azokat a fantasyket szeretem elsősorban, amelyek a valóságról szólnak, csak egy teljesen más perspektívából.

hvg.hu: Tud ilyenre példát mondani?

M. A.: Nagyon szeretem Lev Grossmantől A varázslókat. Ez ugyan végigveszi az összes fantasytoposzt, ami csak létezik, például a varázslóiskolát, a másodlagos világot, de közben az Y generációs útkereséséről szól. Sokan felháborodtak, mikor megjelent, mert nekik a varázslóiskola kizárólag varázslatos dolgot jelent. De Grossman fogta a fantasy két érinthetetlennek hitt művét, a Harry Pottert és a Narniát, és teljesen lerángatta a földre, valóságossá tette. Hogy hiába tanulsz meg varázsolni, nem leszel tőle boldogabb, nem oldódik meg az életed. Hiába jutsz át egy fantasztikus másik világba, ugyanolyan boldogtalan leszel.

hvg.hu: Gondolt arra, hogy mást is ír, mint fantasyt?

M. A.: Szeretem a világalkotás részét. Ha a valóságban játszódó regényt írnék, akkor kimaradna az a játék, hogy kitalálhatok egy teljesen másik valóságot, amit elemenként felépíthetek. Vannak olyan ötleteim, amelyekhez nincs szükség fantasyre, de még nem fogtam hozzá ilyenhez.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: