II. Richárd Franciaországba száműzte unokatestvérét, IV. Henriket (Csuja Imre), mert attól tartott, hogy hatalmára tör. Henrik azonban szövetségesei, a főurak és nemesek segítségével rövidesen visszatér Angliába és lemondatja a királyt, aki aztán rejtélyes körülmények között meghal egy vidéki kastélyban.

IV. Henrik uralkodóként már betegeskedik, fiának, „Rikinek” (Nagy Zsolt) viszont esze ágában sincs törődni az udvari ügyekkel: ideje nagy részét legszívesebben a Disznófő kocsmában tölti lecsúszott, gazember barátjával, Falstaff Jánossal (Csuja Imre). Igen, jól látják: az Örkény előadásának különlegessége, hogy a címszerepet és az amorális kocsmatölteléket is Csuja Imre játssza.

Mikor korábbi támogatói, Henry Percy és Owen Glendower szembeszállnak a királlyal, Henrik fiának muszáj szakítania punk életmódjával, és részt vállalnia a harcokban. Lázadások törnek ki, az ország két részre szakad, már csak az a kérdés, végül ki nyeri el a koronát.

A IV. Henrik megrendezésének ötlete hosszú ideje érett Mácsai Pálban: először a nyolcvanas évek elején látta a Nemzeti Színház kétestés verzióját, később pedig a Színház-és Filmművészeti Egyetem egyik vizsgáján vett részt, ahol pontosan ugyanolyan izgalom töltötte el a királydrámát látva, mint először. Innen már csak egy lépés volt, hogy eldöntse, színpadra állítják az Örkényben is.

„Hogy milyen darab jut eszembe, az főleg két dologtól függ. Az egyik a társulat, a másik pedig, hogy mi érdekel, feszít, mozgat, zavar, érint a világban: ez lehet a saját életemmel kapcsolatos élmény – általában mégiscsak olyasmivel szeretünk foglalkozni a színpadon, amihez személyes közünk van – például az, hogy az ember öregszik, vagy éppen hangot keres a fiával. De lehet egy kevésbé zsigeri, távolibb, de lelkileg nem kevésbé áthatott közéletibb érdeklődés is” – mondja a rendező.

Kiss-Kuntler Árpád

A IV. Henrik nagyon gazdag darab, és mindezek jelen vannak benne. Egyrészt közéleti dráma, másrészt „családi”: apa és fia egymásra találásának stációiról is szól. A közéleti, politikai síkon Shakespeare virtuóz rendszerbe fon össze egy uralkodói és egy plebejus szálat – illetve nem is szálat, hiszen mindkettő magában is inkább gazdag szövet. Tudja, hogy a társadalom összetett és rétegzett, ahol vannak alul és felül is, és a státuszok nem feltétlen esnek egybe az emberi minőséggel: a nagyhatalmú uralkodó ritkán a legnagyobb lélek, és fordítva.

A rendező szerint egyértelmű volt, hogy náluk nagyon jól kiosztható az előadás, és persze érdekelte a kölcsönös árulások, függések és hatalmi játszmák rendszere is.

Igazán kíváncsi voltam erre a fekete, pókhálószerű szövevényre, az önzések és érdekharcok lelki rovarvilágára, ahol – ahogy a darabban elhangzik – mélyen, legalul láthatatlanul gyűlik a genny

– mondja Mácsai Pál.

A gyomorbajos király és az életélvező lovag

A korábbi fordítások helyett frisset, mait akart, Mácsai Pál ezért felkérte Nádasdy Ádámot, fordítsa le a színháznak a IV. Henriket. „Mivel ő gentleman, azt mondta, természetesen, két év múlva márciusra. Így is történt, nem késett, havonta, kéthavonta küldött pár jelenetet. Közben újraolvastam Spiró György Shakespeare ​szerepösszevonásai című kötetét. Neki azt súgta a szimata, hogy IV. Henriket és Falstaff lovagot valószínűleg ugyanaz a színész játszhatta. Lelkesen észleltem, hogy igaza lehet.”

A rendező ezután megkérdezte Csuja Imrét, bírná-e fizikailag a két szerepet. A kétszer ötfelvonásos eredetiből Ari-Nagy Barbara dramaturg csinált két felvonást, de még így is több mint három óra lett a darab, amelyben két főszerep nyilvánvalóan piszkosul megterhelő munka. Csuja Imrét a legtöbben valamilyen komikus filmes szerepével azonosítják, mondhatni Csokibácsiként látják a világban, a IV. Henrik pedig remek lehetőséget nyújtott számára, hogy ismét bebizonyítsa: nagyon komoly jellemszínész is.

Kiss-Kuntler Árpád

Az összevonással egyértelművé válik, hogy az ifjú Henrik apapótlékot lát iszákos barátjában, ám a két apafigura „szembesítését a nézőre hagyják: ahogy Spiró is írja, egy valamirevaló drámaíró a gyomorbajos király és az életélvező Falstaff találkozását nem hagyná ki, Shakespeare viszont elment emellett a lehetőség mellett – talán tényleg azért, mert ugyanaz a színész játszotta. De nem a köztük lévő különbség, sokkal inkább a köztük lévő hasonlóság tette a rendező számára nagyon is személyes üggyé a darabot.

„Itt egy pszichológiai hasadásról van szó, amit én elég jól ismerek. Mondok egy példát. A színházban, az előadások után nyitva hagyják nekünk a színészbüfét, ahol mindenki felírja egy listára, mit evett-ivott. Jól működik, mindenki becsületesen fizet. A listán általában az áll a színészek neve mellett, hogy »egy kisfröccs, mogyoró, szendvics«, vagy »két korsó«, esetleg »nagyfröccs és Bounty«. Mikor éjfél után lemegyek az irodából, felkerül a listára, hogy »Mácsai: négy kávé«. Aki gyomorbeteg, égőszemű és fáradt igazgató az emeleten, az a büfében szeretne inni és beszélgetni a többiekkel, csak nem ér rá. És ha ott vagyok lelkiismeret-furdalásom van, hogy miért nem irodázom, mikor annyi minden restancia van. Ezt ismerem, közöm van hozzá. Közöm van ahhoz is, hogy egy fiatalember hogyan menekül a felelősség elől éveken keresztül, hogy hogyan lehet egyszerre gyűlölni és szeretni egy apát, hogy hogyan veszekszik velem a fiam… Ezekről a problémákról mind beszél ez a darab.”

Kiss-Kuntler Árpád

Menekülhetsz, de úgyis utolér

Az emberi természet bonyolult szövete mellett azonban a politikai csömör is megjelenik az előadásban. Kifinomult, elegáns, öltönyös világ ez, gyáva vagy éppen féktelen, de bármikor megalkuvásra kész figurákkal. A görbe úton megkoronázott király régi döntései igencsak kétségesek, ám ezt nem látjuk, csak egykori barátai, mostani ellenfelei párbeszédéből derül ki. A király módszereiről és moráljáról talán az a tanács mond el legtöbbet, amelyet a halálos ágyán ad örökül a fiának:

Drága Henrik, kösd le a nyughatatlan lelkeket idegen ellenség rémképével, és elfelejtődik az itthoni gond.

A nézőtér persze röhög ilyenkor. És röhög akkor is, amikor a rock and roll betör a színpadra. Nagy Zsolt Rikije sörrel mossa a fogát, kocsmabéli kígyózó mozgása Jim Morrison sámántáncára emlékeztet, de a színész most nem csak az a tökéletes rosszfiú, amilyennek gyakran látjuk. A nemtörődömség álcája mögött érzékeny, szerető, és főleg tudatos ember lakozik, aki sokkal többet lát, mint amennyit mutat.

Kiss-Kuntler Árpád

A darabban ugyan jóval fiatalabb, 17-18 éves az ifjabb Henrik, Nagy Zsolt ezért kicsit túlkoros lenne a szerephez, de a rendező fontosnak tartotta, hogy az apjával és a hatalommal való bonyolult viszonyát egy érett ember játssza el. „Mi inkább túlhordjuk a dolgokat. Az ifjabb Henrik vissza-visszatérő kocsmatúráit tulajdonképpen egy teljesen koncepciózus, felnövést késleltető tanulmányi útként is értelmezhetjük, ahol – hívja fel a figyelmet Mácsai – Riki maga sem felejti egy percre sem, hogy trónörökös. Ha a néző figyel, láthatja, hogy a kis Henrik mögött mindig van egy kísérő, aki vigyáz rá. Poins az, az udvari ember, kifejezetten a király megbízottja, egyfajta ügynök. Ez védett vagabundság, azé az emberé, aki próbál menekülni önmaga és a társadalmi kötelességei elől, de már az első jelenetben világosan elmondja: tudja, hogy azok utolérik.”

Királydráma neccharisnyával

Az előadásban tizennyolc színész játszik negyvenhárom szerepet, az egyik emlékezetes átalakulás pedig egyértelműen Polgár Csabáé: a színészt általában intellektuális hősként látjuk, itt azonban a lázadó Szélvész Percyként fondorlatos és végtelenül dühös, egyéb se érdekli, mint a háború, feleségét pedig finoman szólva sem becsüli. Nem véletlen, hogy ennek a mániás figurának a halálhírét hozó Mortont szintén ő játssza – Shakespeare gyakran él ezzel thriller-fogással. Majd később a kocsmai prostituált, Paplanos Dolly is ő – ez már Mácsai gondolata. Polgár Csaba neccharisnyás, tűsarkú cipős vonulása – hogy is mondjuk -, meghökkentő színházi élmény.

Az előadáshoz a társulat szinte teljesen üres színpadot használ, három órán keresztül csak néhány széket, egy asztalt és egy kanapét tologatnak, a néző eligazodását pedig az segíti, hogy mindig kiírják, éppen melyik helyszínen járunk. Ez sokszor Shakespeare színházában is így volt. A legfrappánsabb ötlet a csatatéren jelenik meg, ahol a két tábor – arany-és ezüstszínű kabátban – hosszú fémláncok segítségével idézi a kardcsörgést. Mácsai szerint Shakespeare szövege túl sokat tud ahhoz, hogy ne azt helyezzék a középpontba, ezért azt szinte eszköztelenül akarták ragyogni.

Kiss-Kuntler Árpád

„Nála a dikció: akció – mondta Géher István, és ez majdnem mindig igaz. Persze az Örkényben az ügyetlen színpadból és a nálunk működők alkatából is következik, hogy szeretünk sokat bízni a nézői fantáziára: úgyis minden előadás az ő fejükben történik. A IV. Henrik nem maradt műsoron olyan hosszan, mint szerettük volna. Szokták mondani róla, hogy azért meg keveset, mert nincs benne szerelem. Igaz, hogy a színpadnak nem azt az érzéki igényét elégíti ki, amit megszoktunk, de messze nem csak apollói történet, nagyon is testi, dionüzikus energiák vannak itt, – csak nem éppen férfi-nő téren. Lehet, hogy a rendezés volt túlhűtött? Majd eldönti, aki megnézi. Mi nagy meggyőződéssel játszottuk, magyarul szerettük, és rosszkedvűek voltunk, amikor le kellett vennünk.”

Az Örkény Színház korábbi, online bemutatott előadásait ide kattintva tekintheti meg.