szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megtartják Párizsban a legnagyobb nemzeti ünnepen, a francia forradalom kitörésének évfordulóján, július 14-én a tűzijátékot az Eiffel-toronynál, de a koronavírus-járvány miatt közönség nélkül.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

"Az egészségügyi helyzetre és a jelenlegi szabályokra tekintettel, amelyek tiltják az 5 ezer fő feletti gyülekezéseket, a párizsi ünnepségeket nem lehet nagy tömegek jelenlétében megrendezni, ahogy azt minden évben szoktuk" – közölte a városháza.

A "párizsiak felelősségtudatára és polgári erényeire építve" Anne Hidalgo polgármester és Didier Lallement prefektus úgy döntött, hogy "rendkívüli szervezési szabályokat" léptet életbe: jövő kedden az emberek nem közelíthetik meg az Eiffel-torony környékét, ahol este 11-kor rendezik meg a tűzjátékot, és a látványosság melletti Mars-mezőn sem vehetnek részt a Radio France közrádió zenekarának koncertjén, amelyet idén szintén közönség nélkül rendeznek meg, este 9 órától. A televíziók azonban élőben közvetítik az eseményt, ahogy a tűzijátékot is.

A közlekedési korlátozások július 14-én fokozatosan lépnek életbe az Eiffel-torony körül, és a körbezárt területen a metrómegállókat is lezárják.

Az elnöki hivatal már június elején bejelentette, hogy a Champs-Elysées sugárúton a július 14-én délelőtt megszokott hagyományos katonai díszszemle helyett a Concorde téren egy szűkebb katonai ceremónia keretében a nemzet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kiemelt szerepet vállalt egészségügyi dolgozók előtt fog tisztelegni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Zacher Gábor elmagyarázta, miért bikának hívják az új dizájnerdrogot

Zacher Gábor elmagyarázta, miért bikának hívják az új dizájnerdrogot

ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz

ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz

Több mint 10 milliárdot fizetett az MTVA a Forma–1-es közvetítésekért

Több mint 10 milliárdot fizetett az MTVA a Forma–1-es közvetítésekért