Jordán Tamás: Ép ésszel nem lehet magyarázatot találni arra, ami a színházak és a művészetek körül történik

Interjút adott Jordán Tamás a nyugat.hu-nak abból az alkalomból, hogy elbúcsúzott a színházigazgatástól. A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója Budapestre költözik, de nem él majd csendesebb életet, egy önálló Ady-estet tervez.

„Egy olyan Ady Endrét szeretnék bemutatni, akit a közönség nem eléggé, vagy nem úgy ismer, mint én. Ady olyan, mint egy főorvos, aki a vizit nyomán megállapítja, hogy rettenetes bajok vannak a beteggel, akit nagyon nehéz már megmenteni. De nem haragszik, csak aggódik és terápiát keres. A beteg természetesen Magyarország metaforája” – mondta az igazgató-rendező, aki hozzátette: alig várja, hogy szabadabban tudjon beszélni.

„Korábban is éreztem néha, hogy meg kell szólalnom, mint például a Madách téri tüntetésen, vagy amikor megírtam a Vidnyánszky pápa-levelet, de a jövőben biztosan hangosabb leszek, mert el akarom mondani, hogy mi van ma Magyarországon.”

Jordán Tamás a szombathelyi 13 év legnehezebb időszakának a 2017-es évet tartja, amikor „a szombathelyi színház igazgatóválasztást butaságból - mert nem tudok másként fogalmazni - beemelték az országos politikába”.

Jordán szerint ez éles menet volt, de mindig jó volt matematikából, így már az elején tudta, hogy nem veszíthet. A lapnak úgy fogalmaz, hátradőlt és nézte, mint egy előadást, ahogy a helyi képviselők egymás után felállnak és elmondják, hogy mennyire selejt ember, és mennyire rossz a színháza. A városháza előtti szimpátiatüntetés viszont megrendítette, meghatódott a támogatók üzeneteitől.

A leköszönő igazgató arról is beszélt az interjúban, hogy „ha csak a tényeket nézzük, ép ésszel nem lehet magyarázatot találni arra, ami a színházak és a művészetek körül történik mostanában. Érdektelenséget és döbbenetet érzek egyszerre. Tényleg nem tudom, mit lehetne tenni, de azt tudom, hogy nem szeretnék most például egyetemista lenni. (…) A művészeknek mindig is volt félnivalójuk a hatalomtól, de ha visszanézünk, azt látjuk, hogy a színház még a nagyon nehéz helyzetekben is élt és virágzott. Sőt, éppen a nyomás alatt merít magának energiát és mutat fel hihetetlen teljesítményeket, érezve a közönség erre való vágyát. Szóval nem kell aggódnunk, hogy elvérzik a színház, mert szükség van, hogy tükröt tartson. És minél nehezebb a helyzet, a művészek egyre inkább rá lesznek kényszerítve, hogy olyan dolgokat fogalmazzanak meg, amelyeket korábban nem”.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: