Nem tudsz olyat játszani a modern trombitán, ami ne tőle származna, főleg a modern vackokat figyelembe véve. Nem emlékszem, hogy valaha is rosszul játszott volna. Soha

– mondta Miles Davis az 1971. július 6-án, 70 éves korában meghalt Armstrongról. Ötletessége és improvizációs technikái – energikus, káprázatos stílusával együtt – zenészek generációit befolyásolták.

Nemcsak jazzmuzsikus volt, hanem igazi szórakoztatóművész is, és a jazz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagy mértékben köszönhető munkásságának. Ő maga egyébként azt mondta, hogy

Ha meg kell kérdezned, mi az a jazz, soha nem fogod megtudni.

Louis Daniel Armstrong néven 1901. augusztus 4-én született New Orleansban. A színes bőrű gyerekek javítóintézetében nőtt fel, itt tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani. Már tizenévesen különböző zenekarokba került, 1920-tól egy Mississippin közlekedő gőzhajón zenélt például. Később Chicagóba, majd New Yorkba költözött, és egyre ismertebb lett országszerte.

A kornettet csak az 1930-as években cserélte le trombitára, a 30-as évek kirobbanó sikerű európai turnéin már így játszott. A szvingkorszak idején Armstrong elismertsége csökkent, zenéje nem volt már olyan divatos, de menedzsere mindent megtett a művész újbóli felemelkedéséért. Válogatott muzsikusokkal a New York-i Town Hallba szervezett neki fellépést, s ez a koncert igen jól sikerült. Az együttest Louis Armstrong And His All Starsnak nevezték el, mellyel Armstrong számos világkörüli turnén vett részt.

Armstrong nem csak a trombitálásban, hanem éneklésben is kivételesen tehetséges volt. Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, amely 1968-ban a brit slágerlista élére került. Meg kell említeni, hogy ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt.

Miután világhírű és mindenhol ünnepelt sztár lett, az 1960-as években egyesek a szemére vetették, hogy nem harcolt elég aktívan a feketék jogaiért, noha ismertségének köszönhetően megtehette volna. Armstrongnak valóban ellentmondásos szerepe volt a rasszizmus elleni küzdelemben, sokan bírálták is ezért. Nem sokszor állt ki konkrétan a feketék mellett, de már önmagában az, hogy ő ekkora sztár lehetett, óriási áttörés volt e téren.

Armstrongot sokan támadták az európai turnéjai idején is, hogy elhallgatja az afroamerikaiak elnyomott helyzetét, mondván, hogy „neki nem esett bántódása”. Ugyanakkor az nem igaz, hogy mindig kerülte a témát, korábban határozottan protestált a feketékkel szembeni bánásmód ellen: repertoárján szerepelt a híres rasszizmus ellenes dal, a Black and Blue, 1957-ben pedig, amikor Arkansas állam kormányzója, Orval Faubus kormányzó megakadályozta, hogy feketék tegyék be a lábukat egy helyi iskolába, Armstrong lemondta szovjet turnéját. A zenész ekkor azt mondta, a helyzet kezd olyan rossz lenni, „mintha a feketéknek nem is lenne hazája”.

1965. június 9-én eljutott a Népstadionba, ahol 80 ezer ember előtt lépett fel. A koncertre A jazz nagykövetei (Jazz Ambassadors) program keretében került sor, amit Dwight D. Eisenhower elnöksége idején azzal a propagandacéllal indított az amerikai kormány, hogy bemutassák az amerikai kultúra szabadságát a vasfüggöny mögötti, Amerika-ellenes, kommunista és közel-keleti arab országok területén.

Magyarországon korábban a nyilas hatalom alatt német nyomásra tiltották a jazzt, aztán a szocializmus alatt szovjet hatásra szintén, mondván az „a dekadens nyugati kultúra” terméke. 1956 után azonban a műfaj a tiltottból átkerült a tűrt kategóriába, így Armstrong nevének hallatán tolongott a magyar közönség a jazz nagykövetének koncertjére.

A koncertről a magyar televízió is beszámolt, sőt már a repülőn érkező sztárral interjút készíthetett a maga esetlen módján Tolnay Klári sterwardess, aki arra is megérte a sztárt, hogy dünnyögje bele a mikrofonjába a Hello Dolly című slágerét. A koncert után pedig tokaji borral teli csikóbőrös kulacsot kapott ajándékba, és a fiatal Vitray Tamás is beszélgetett a művésszel. Mindezt itt láthatjuk:

Armstrongnak 1959-ben volt egy szívrohama, de az orvosai tanácsa ellenére folytatta a zenélést. A hatvanas évek végén kiújultak a szívproblémái, és a veséje sem volt rendben, 1971 tavaszán újabb szívrohamot kapott, amiből már nem tudott felépülni, 1971. július 6-án hunyt el 69 évesen.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: