Megvan, ki játszhatja Mark Zuckerberg Facebook-alapítót A közösségi háló 2-ben

A közösségi háló első része a Facebook kitalálásáról és sikeréről szólt, a második viszont már arról, milyen káros a közösségi oldal a fiatalokra, és hogyan szolgálja a hamis információk terjedését.

  • hvg.hu hvg.hu
Megvan, ki játszhatja Mark Zuckerberg Facebook-alapítót A közösségi háló 2-ben

A The Apprentice – A Trump-sztori című filmért Oscarra jelölt, az Utódlás című sorozat egyik főszerepéért Emmy-díjjal kitüntetett Jeremy Strong a legesélyesebb jelölt arra, hogy eljátssza Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját A közösségi háló folytatásában – tudta meg a Variety.

A három Oscar-díjat nyert, Social Network – A közösségi háló című filmet David Fincher rendezte 2010-ben Aaron Sorkin (Oscar-díjas) forgatókönyve alapján. Abban Jesse Eisenberg játszotta a fiatal Zuckerberget, akit szintén Oscarral díjazott a Filmakadémia.

A közösségi háló [2010] magyar szinkronnal

A közösségi háló [2010] magyar szinkronnal

A folytatást már nemcsak írja, de rendezi is Aaron Sorkin, és a hírek szerint Strong mellett az Anoráért nemrég Oscarral jutalmazott Mikey Madison, valamint a Mackó című sorozat után hamarosan a Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől című életrajzi filmben Bruce Springsteent is eljátszó Jeremy Allen White is fontos szerepet kapnak majd. Ugyanakkor a szerződéseket még nem írták alá.

A közösségi háló 2 a The Wall Street Journal 2021-es tényfeltáró anyagán, a The Facebook Fileson alapul majd. A 17 cikkből álló, e-könyv-formában is megjelent anyag azt mutatta meg: a Facebook vezetői pontosan tudják, hogy a felület hibái hatalmas károkat okoznak, de nem tesznek ellene semmit, illetve segíti a hamis információk terjedését, és káros a kamaszokra.

Jesse Eisenberg nem akarja többé, hogy Mark Zuckerberggel azonosítsák

A színész szerint a Facebook-alapító milliárdos problematikus döntéseket hoz.