Sűrű nyarat zárt hazai és külföldi koncertekkel, fesztiválokkal, hamarosan a Budapest Parkban lép fel. Milyen energiaszinttel fordul rá az őszre?
Kipihenten, bár talán még nem is volt ennyire sűrű a nyár ezelőtt. A sok magyar fesztivál mellett jártunk Lipcsében, Berlinben, Párizsban, és számomra az óriási dolog, hogy játszottunk a Sziget nagyszínpadán. Tinédzserkoromban mindig ott voltam az első sorokban, és nem is képzeltem, hogy egyszer előadóként léphetek fel. Minden teljesen gördülékenyen ment, valószínűleg azért is, mert kellett öt év, mire összeállt egy teljesen fix, stabil csapat: most már van bevett fényesünk, vizuálosunk, hangmérnökünk, és jött egy plusz énekes-gitáros. Azt érzem, hogy mindenki nagyon jelen van.
Kifejezetten cél is, hogy erősítse a külföldi jelenlétét, vagy ez most organikusan alakult így?
Amikor megnyertem az Európai Unió kortárs könnyűzenei díját, az keltett egy nagyobb nemzetközi érdeklődést. Tavaly, tavalyelőtt nem volt annyira jellemző, most viszont jöttek felkérések is – Párizsba például úgy jutottam el, hogy a Szigeten adott koncertet látta valaki, és elhívott el egy privát eseményre. Lipcsében egy trance fesztiválon, a legnagyobb színpadon játszottunk, ahol mi voltunk az utolsó fellépők este tízkor; valahol hihetetlen volt számomra, hogy bár másfél órán keresztül magyarul énekeltem és a közönség nem is érthette a szöveget, hatalmas táncok elevenedtek meg a szemem előtt.
Takács Dorina, Deva
Lakos Gábor
Magyar nyelven énekel, a magyar népdalkincsből merítve, de ezek szerint ez nemhogy hátrány, inkább kuriózum is lehet a nemzetközi zenei színtérben?
A zenéimben nagyon meghatározó az elektronikus hangzás, és az is, hogy emellé kapcsolódik egy magyar ének, ami gyakran nem szólisztikus, inkább kántálás vagy többszólamú kórus. Így jellemzően nem maga a szöveg van a középpontban, inkább egyfajta plusz íz benne – sok külföldi mondja is, hogy a magyar nyelv egzotikus, nem hallottak még ehhez hasonlót. Valójában
maga a hangulat, a dallam meséli el, miről szól, nem is akarod feltétlenül érteni, nem is várod el, csak visz magával.
Ehhez képest például a popdalokban jóval nagyobb szerepet játszik a fő énekszólam, és hogy mit mond a szöveg.
A népdalválasztásban is az intuíciójára hallgat?
Amikor meghallgatok egy népdalt, inkább a hangulata fog meg, ebből dolgozom, és ez jelenik meg a zenében is. Ott van benne az ősi magyarság lenyomata, bár lehet, hogy százötven éve egészen mást gondoltak a dal éneklése közben, mint amit én most gondolok. Szeretem, ha nincsenek túl konkrét képek, ha érzem a mélységét. Amikor virágokról énekeltek, az nem feltétlenül csak a párosulásról, szeretkezésről szólhatott; a zsálya például lehetett egy olyan szimbólum, ami a gyógyítás, gyógyulás jelentésével bírt. És
azt is keresem, ahogy az emberek a varázslatot látták a világban, engem valahol mélyen ez izgat leginkább. Annyira keveset tudunk arról, hogy a kereszténység előtt hogyan éltek a magyarok.
Az egyetemen a zenekultúra mellett vallástudományt is tanult. Milyen a spiritualitáshoz való viszonya?
Katolikus keresztényként nevelkedtem, rendszeresen jártam templomba, bérmálkoztam is. A családom egy részének ez fontos volt. Akkoriban olykor megtörtént, hogy közel kerültem valamihez, közel éreztem magam másokhoz és saját magamhoz is, elfogott egyfajta erős szeretetérzés. Innen eltávolodtam, de a Covid alatt sok időt töltöttem kint a szabad ég alatt, ami nagyon jó hatással volt rám, amikor viszont újra elindult a pörgés, ezt valahol megint elveszettem. Azóta kutatom, futok utána. Csak azt tudom, hogy valahol a természetben lehet rátalálni, és mivel mi is a természet részei vagyunk, egymásban, az állatokkal, a fákkal való kapcsolódásban. Ott van az az erő – nevezhetem transzcendensnek vagy univerzumnak is –, ami sokkal mélyebb annál, mint ami én most vagyok. Ha közel vagy hozzá, akkor közelebb vagy az élet értelméhez és ahhoz a forráshoz is, amiből lehet táplálkozni. Ezért is zavar, hogy elfelejtettük, mennyi mindent lehet tanulni az élővilágtól, és hogy egyáltalán nem tiszteljük.
Takács Dorina, Deva
Lakos Gábor
A dalszerzőként, producerként és énekesként is tevékenykedő Deva az elektronikus zene és a magyar népi hagyomány határterületein alkot. A Csillag című debütáló lemeze óta eltelt három évben több rangos díjat is bezsebelt, köztük van a már említett Music Moves Europe Awards, az Artisjus-díj és a Petőfi Zenei Díj is. Legújabb, Avar című albumán saját szerzeményei mellett ismert és elfeledett népdalok átiratai is helyet kaptak; szeptember 18-i, tündérkert tematikájú koncertjén ezek is elhangzanak a Budapest Parkban, különleges felállásban, hárfával és táncosokkal.
Volt egy hosszabb időszaka, amikor visszavonult az alkotástól és a koncertezéstől is. Mi volt ennek az oka?
Azt éreztem, hogy túl sok volt a nyüzsgés, mindent kiadtam magamból, és nincs értelme se színpadra állnom, se dalt írnom, mert egyszerűen nincs miből táplálkoznom. Kellett néhány hónap, hogy újra megtaláljam magamat, a békémet a csendben, ami különösen nehéz úgy, ha közben kívülről vársz visszaigazolást. Azt az energiaforrást, amit néhány csendes óra ad egy réten, ebben a tudatállapotban nem könnyű befogadni; le kell csillapodni, hogy megláthassam a szépet egy virágban is.
Kétezer ember üvöltéséhez képest egy rét olyan „unalmas”, hogy egyszerűen rosszul érzed magadat.
Azért is, mert közben meg tudod, hogy valahol ott az igazság. Egyébként szerintem egy kicsit túldolgozzuk magunkat és feleslegesen rohanunk, nem gondoljuk át, hogy valamiként egyensúlyba kellene hozni azt, ami most már teljesen el van tolódva. Amikor nemrég megnéztem a Kojot négy lelkét, akkor is az jutott eszembe, hogy száguldunk a vesztünk felé.
Emiatt is választotta a vidéki életet? Korábban beszélt arról is, hogy növényeket nevel és csirkéket tart.
Kisgyerekkoromtól kezdve mindig is város mellett laktam, kertes környezetben, és már nem is tudnám elképzelni magamat a városban. Biztos vagyok benne, hogy ott is meg lehet találni a nyugalmat, de számomra ez sokkal könnyebb falusi környezetben. Azokon a napokon, amikor „nem csinálok semmit”, szabadon tevékenykedhetek a kertben és minimálisra csökkentem a zavaró tényezőket, azt érzem, hogy tele vagyok töltve energiával és ki kell adnom magamból, akár rajzolásban, akár zenélésben, éneklésben vagy egy jó beszélgetésben. A közösségi média például rettenetesen le tud szívni láthatatlanul – olyankor akkora zsibbadtság vesz rajtam erőt, hogy nem is tudok magammal mit kezdeni, semmihez nincs kedvem.
Takács Dorina, Deva
Lakos Gábor
Szintén egy interjúban mondta, hogy volt idő, amikor nagyon megszorongatta a hirtelen jött népszerűség érzése, tudata, látványa. Miként oldódott ez fel?
Eleinte nehéz volt, de öt év alatt hozzászoktam, és már nincsenek rossz érzéseim – persze lehet, hogy azért is, mert inkább akkor szembesülök vele, amikor fel vagyok rá készülve. Korábban a körülöttem lévőkhöz, a családomhoz, a barátaimhoz is nehezebb volt kapcsolódnom emiatt, hirtelen elvágva éreztem magam mindentől. Azóta visszataláltam hozzájuk, de ott és akkor szinte mindent megkérdőjeleztem. Le kellett tisztáznom, hogy nemcsak azért szerethetnek, mert ismert lettem, jó zenét csinálok vagy jól éneklek, hanem azért is, mert jó ember vagyok. Akkor ezt nem tudtam elhinni, gyakran voltam bizalmatlan.
Ez úgy hangzik, mint egy identitáskrízis, és mintha nemcsak a kapcsolatait, hanem önmagát is megkérdőjelezte volna.
Abszolút. Nehezen láttam meg a jót magamban, vagy, ha meg is láttam, eltörpült a bűntudat miatt, amit a hibáim miatt éreztem.
Teljesen összeomlottam abban, hogy nem tudtam, ki vagyok, de ez valószínűleg az otthonról kirepülő fiatalok életének is a velejárója, és nálam egybeesett a kettő.
Keressük a helyünket, a munkánkat, az igaz barátokat, közben próbálunk már felnőttként viselkedni, de azt sem tudjuk, hova nyúljunk, annyira végtelenek a lehetőségek. Szerintem sokan vannak rosszul ebben az időszakban.
Takács Dorina, Deva
Lakos Gábor
Mi a tapasztalata, miként lehet fiatal női előadóként érvényesülni a magyar könnyűzenei piacon?
Rengeteg férfi dolgozik a szakmában, és tizenkilenc évesen tud ijesztő lenni, elveszettség-érzést kelteni, ha egy koncerthelyszínen szinte nem is látsz női arcokat, nálad jóval idősebbekkel kell kommunikálnod, elmondanod az igényeidet, instruálnod őket. Nincs ott, aki fogja a kezed, de hinned kell magadban, hogy utána barátkozni tudj. Egyébként most már talán egyre több nő van jelen a zeneiparban, nemcsak mint előadóművész, hanem akár mint színpadmester vagy menedzser. Az érvényesüléshez pedig mindenképp kell, hogy valaki támogasson a háttérből, bevezessen a szakma működésébe, segítsen a kapcsolattartásban, a logisztikában. Így több energia jut az alkotásra, arra, hogy jól érezzem magam a színpadon, megtaláljam azokat a zenészeket, akikkel egy hullámhosszon vagyok – mellettem kezdetektől fogva ott volt Zságer Balázs, de ha ezt mind egyedül kellett volna csinálnom, nem tudom, meddig jutottam volna.
A zenéjében nagyon erősen jelen van egyfajta női energia, misztikusság, talán az újpogányság-vonalhoz kapcsolódóan is. Mennyi ebben az ösztönösség és mennyi a tudatosság?
Ha otthon elkezdek egy dalt, az általában egy kis jammelésből születik: énekelek, és kijön belőlem, ami kijön.
Amikor üvöltök, sokszor eszembe jutnak azok a régi, bölcs nők, akik kapcsolatban álltak a földdel, és egy faluban éltek javasasszonyként, segítőként. Mindig is jelen voltak, csak elnémították őket.
Takács Dorina, Deva
Lakos Gábor
Ez valahol tudatos is; a dalaim jórészt népdal-feldolgozások, és nem tehetem meg, hogy ne gondoljak emberekre, akik már nincsenek köztünk. Gondolni kell rájuk, ha már a történelemkönyvekben nincs róluk szó, legfeljebb a boszorkányégetős részeknél. Ilyenkor nem az van a fejemben, hogy női zenét írok, de fakadhat belőle valamiféle nőiség.
