Azahriah, Krúbi és a többiek – „onnantól kezdve, hogy egy zenész befut, el kell mennie terápiára”

„Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyre tenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni” – ezekkel a szavakkal jelentette be tavaly októberben Azahriah időleges visszavonulását. Ezzel alaposan meglepte a rajongóit az akkor 22 éves, influenszerből lett szupersztár, hiszen épp túl volt a tripla Puskás-koncerten, ami eddig példa nélküli, magyar poptörténeti szenzációnak számít. Szokatlannak tűnt, hogy sikerei csúcsán egyszer csak visszavonuljon egy fiatal sztár.

Augusztusban az újhullámos magyar rapgeneráció rangidőse, az akkor 33 éves Beton.Hofi a Facebookon tudatta, úgy érzi, fújnia kell egyet, idén januárban pedig a szintén kirobbanóan népszerű, harmincegy éves Krúbi követte őket egy hasonló bejegyzéssel.

Nem példa nélküli a poptörténetben, hogy sikereik csúcsán az előadók úgy érzik, egy időre el kellene tűnniük a rivaldafényből és kicsit magukkal foglalkozni, gondoljunk csak a Beatles indiai elvonulására, vagy mondjuk Elvis Presley – a menedzsere, Parker ezredes által szorgalmazott – 1958 ősszel kezdődő másfél éves európai katonaidőszakára. Utóbbi eltűnése – a parkeri PR-nyomulással – kifejezetten megnövelte az érdeklődést az amúgy is szupersztár Király iránt, ami pedig a Beatlest illeti, az elvonulásuk a művészeti produktivitásuk csúcsrajárásának időszaka volt. Ahogy a zenekar akkori fotósa, a kanadai Paul Saltzman megjegyezte:

Nem voltak rajongók, sajtó, és nem kellett sehova sietni a telezsúfolt időbeosztás szerint. És ebben az időszakban több nagyszerű dalt írtak, mint bármikor máskor ugyanennyi idő alatt a pályafutásuk során.

Ettől függetlenül elég szokatlan, bár egyre inkább terjedő jelenségnek mondható, hogy a sikereik csúcsán fiatal popsztárok elvonulnak pihenni, feltöltődni. És ami azt illeti, nemcsak zenészek, művészek érzik azt, hogy szükségük van egy kis szünetre, hanem teljesen hétköznapi emberek is.  

Kapunyitási pánik

Guld Ádám médiakutató szerint a Z generáció tagjaira sokszor egyszerre jellemző a gyors siker és a gyors kiégés. „Ahogy haladunk előre a digitális generációkban, a siettetés, a gyorsítás, a türelmetlenség egyre érezhetőbben van jelen. Ez nagyrészt magával a médiakultúrával, a platformok számával, a tartalmak dömpingjével, az ingerküszöb emelkedésével függ össze” – mondja.

Fernbach Erika, a Majdnem Híres Rocksuli szervezője, oktatója szerint míg korábban átlagosan 10 év kellett ahhoz, hogy egy előadó vagy produkció befusson Magyarországon, a Covid óta ez alaposan megváltozott. „Annyira felfokozott lett a tempó, hogy egy-két év alatt el lehet jutni az arénákig és a telt házas Budapest Parkig. Ennek azonban a veszélyei is megvannak. A nagy felpörgés után érdemes egy kicsit leállni, összeszedni a gondolatokat.”

Guld Ádám lényeges szempontként emelte ki, hogy maga a média milyen üzenetet közvetít a sikerről. „Főleg a digitális médiakultúrában, az influenszerekre jellemző az a fajta karriertörténet, hogy viszonylag kis energiabefektetéssel nagyon látványos produkciókat adnak elő, és ezzel jelentős anyagi, társadalmi, kulturális sikereket érnek el akár 16-17 évesen is.

Ugyanakkor ez sokszor kapunyitási pánikhoz vezet:

azok a fiatalok, akik ennyire intenzív médiakörnyezetben töltik a napjuk jelentős részét, és folyamatosan ezekkel a példákkal szembesülnek, egy idő után könnyen frusztrálttá válhatnak amiatt, hogy 18 évesen még mindig nincs saját lakásuk, autójuk, nem szponzorálják őket cégek. Irracionális elvárásuk alakulhat ki azzal kapcsolatban is, hogy az életben milyen anyagi lehetőségeik vannak.”

A kiégéshez vezető út legtöbbször rejtve marad a külvilág előtt

Az ilyen elvonulások gyakori, de nem kizárólagos oka tehát a kiégés, „a hivatás depressziója”, vagy más néven „a szakmai kimerülés tünetegyüttese”, ami érzelmi, fizikai és intellektuális tüneteket is magában foglal – magyarázza Szabó Renáta pszichológus.