„Komoly szakmai elismerésnek tekintem az Esterházy Irodalmi Díjat és külön öröm, hogy elsőként kaphattam meg. A Neandervölgyieken továbbra is dolgozom, születnek a mondatok, készül a regény folytatása. Számomra egy ilyen nagyregény az igazi írói szabadság, a teremtés illúziója” – mondta a díj átvétele után Darvasi László a Merlin-ben október 3-án megtartott nagyszabású díjátadó gálaesten.
A zsűri – Kiss László író, szerkesztő, tanár, Mácsai Pál színművész, dr. Margócsy István irodalomtörténész, Terézia Mora író, forgatókönyvíró, műfordító és Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő – méltatásában azt emelte ki, hogy a regény nem csak szórakoztató és egy életre esztétikai élményt nyújtó mű, hanem jó eséllyel befolyásolja azt, hogy hogyan látjuk a 20. század magyar történelmét..
A díjra esélyes hét kötet, Darvasié mellett: Biró Zsombor Aurél, Borsik Miklós, Grecsó Krisztián, Kiss Judit Ágnes, Simon Márton és Szűcs Teri alkotása volt.
Az Esterházy Irodalmi Díjjal minden évben olyan szerzőt ismernek el, aki „az előző naptári esztendőben megjelent művével járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ humánusabb hellyé váljék”.
Tavaly nyáron készítettünk interjút az íróval, amelyben kifejtette, hogy szerinte a magyar közgondolkodás mindig valami rögeszmének a foglya. Nem képes, nem is akar szabad lenni. „A Monarchiában a 48-as eszmék foglya, pedig a legszebb korszakát éli a magyar történelem, a Horthy-korszakban Trianon foglya lesz, és majd Trianon viszi bele abba a sok szörnyűségbe, amiben aztán milliók pusztulnak el, köztük félmillió magyar zsidó. A Rákosi- és a Kádár-rendszerben a szovjet hozza a fogságot. Ma önként vagyunk rabok. Mintha keresnénk ezt a lehetőséget, vagy jólesne nekünk. Diskurzust folytatni, értelmezni macerás ügymenet, a másik szempontjain elgondolkodni problémát jelent. Kompromisszumot kötni nehéz. Minek is? Addig tart a meccs, amíg meg nem nyerjük! Ennél ostobább és kártékonyabb fölfogás nem is lehetne. Csak hogy világos legyen, a miniszterelnökről beszélek. Aki nem tud veszteni, győzni sem tud.”
Darvasi úgy véli, mindennap arra ébredünk, hogy egyre rosszabb a helyzet.
De szerintem valaminek most már vége van. Azért is zavarban vagyok, mert a Neandervölgyieket úgy szeretném folytatni, hogy a mából indulok ki, onnan csatlakozom szépen vissza 1957. május 2-ához, amelyik napon a harmadik kötet története megállt.
Mint magyarázta, az életünknél és a világi történésnél nagyobb drámai mester nincs, bármit talál ki, az élet úgyis felülírja. „Kellene már egy Nobel-díjat adni neki, nem?”
