„Szerintem nagyon kevesen olvasnak. Azt hiszem, hogy azok a könyvek, amiket én írok, keveseket érintenek, de ez rendben is van így” – mondta 1992-ben a Gyula TV-nek az akkor 38 éves Krasznahorkai László, akinek a Svéd Akadémia csütörtökön ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat.
Az író a szülővárosában felvett interjúban hozzátette: nem gondolja, hogy az irodalom létjogosultságát az olvasottság mértéke döntené el. „Ha valamire inspirálom az olvasót – azt a néhányat – a könyveimmel, akkor az már egy nagyon fontos dolog, és én azt nagyon sokra becsülöm” – fogalmazott.
Az 1987-ben József Attila-díjjal elismert Krasznahorkai kérdésre válaszolva felidézte, hogy akkoriban nem öröm, hanem „iszonyatos probléma” volt megkapni az állami irodalmi díjat, sokat vívódott, hogy átvegye-e egyáltalán. „Én nem voltam aztán végképp a rendszer, az akkor rendszer kegyeltje, de az eresztékekben akkor már volt egy olyan lazulás, hogy egy ilyen könyv, mint a Sátántangó – ami aztán mindennek nevezhető, csak rendszertámogatónak nem – József Attila-díjat kapjon” – mondta, hozzátéve, hogy az elismerést végül a barátai tanácsára fogadta el, a vele járó pénzjutalmat pedig jótékony célra ajánlotta fel.
A Sátántangó című regényből 1994-ben készített filmet Tarr Béla, az interjú felvételének idején, 1992-ben még csak az előmunkálatai zajlottak. Krasznahorkai a készülő filmről azt mondta: közösen írták a forgatókönyvet és a film filozófiáját is együtt határozta meg a rendezővel.
