A Bestiarium Hungaricum című könyv után idén októberben megjelent a második közös kötete Németh Gyula és P. Szathmáry István illusztrátorokkal. Miért pont a boszorkányt választották a könyv főszereplőjének?
Három éve keresett meg a Cser Kiadó, hogy volna egy téma, amely most a nagyvilágban nagyon népszerű, ám a magyar könyvpiacon, illetve egyáltalán a magyar kulturális kínálatban nem jelenik meg, és van két grafikus, akik illusztrálnák a kötetet, de kellene hozzá egy néprajzos szakember is. A Bestiarium Hungaricum nagy könyvsiker lett, ha jól tudom, már a hatodik kiadásánál tart. És mivel bebizonyosodott, hogy a téma valóban érdekli az embereket, különösen a fiatalokat, fel is vetődött nyomban, hogy készülhetne folytatása is. A boszorkány pedig azért volt kézenfekvő, mert a magyar folklórban a kora újkortól egészen napjainkig a legtöbb hiedelemképzet, narratív hagyomány, monda, mese és még történeti anyag is hozzá társul.
Miért lehet az, hogy az európai hiedelemvilágon belül a magyar néphitben kiemelkedően magas a boszorkányokról szóló történetek aránya?
Körner Tamás néprajzkutató kollégám bő ötven éve írt cikket arról, hogy a magyar hiedelemvilág mennyire különbözik a nyugat-európaitól vagy akár a környező népekétől is. Arra a megállapításra jutott, míg máshol a különféle természetfeletti lények, tündérek, kísértetek, helyek szellemei vannak túlsúlyban, addig a magyar folklórban – legalábbis amit ismerünk a 19–20. századi folklórgyűjtésekből – inkább a természetfeletti erejű, mágikus képességű emberek dominálnak. A feljegyzett, rendelkezésre álló hiedelem- és mondarepertoárnak mintegy 60 százaléka ilyen szereplőkről szól.
Boszorkány, tudós pásztor, garabonciás, táltos – egyszóval olyan emberek, akik valamiben különböznek, mágikus erővel, tudással, képességekkel bírnak.
És ezen a halmazon belül is a történetek közel fele a boszorkányokról szól, vagyis több tízezer folklórszövegről beszélhetünk.
Magyar Zoltán néprajzkutató
Fazekas István
Összefüggésben lehet ez a változatosság esetleg a magyarság keleti eredetével, azzal, hogy a vándorlásunk során különböző népekkel létesítettünk kapcsolatot?
Ez örök kérdés a magyar folklorisztikában, ugyanis nem maradtak fenn releváns adatok a magyarság hiedelemvilágára vonatkozóan a honfoglalás korából, de még utána sem igazán. Másrészt pedig mind a középkori, de különösen a török hódoltság utáni Magyarország egy etnikailag rendkívül vegyes ország volt, és a népek keveredése magával hozta a kulturális elemek keveredését is, és innen visszaszálazni, beazonosítani már nagyon nehéz ezeket a dolgokat.
Amit mi tudunk a magyarság boszorkányhiedelmeiről, azt a 16. századtól kezdődően, egészen napjainkig gyűjtött anyag alapján tudjuk azonosítani. Lehetséges, hogy ez sokban különbözik is a középkori rétegtől, hiszen ahol korábban egyáltalán említik a boszorkányokat, mondjuk Árpád-kori törvénykönyvekben, ott egyrészt nem nevezik őket annak, másrészt a történészek is, meg a néprajzosok is gondolkodnak rajta, hogy egészen pontosan mit takarhattak akkoriban azok a kifejezések, mint a striga vagy a malefica. Akár még egy Szent István-kori és egy Kálmán-kori törvénykönyv is ellentétben állhat egymással ezen fogalmak értelmezését illetően. És lehetséges, hogy az adott korban valójában nem is egyfajta olvasata volt ezeknek a latin szavaknak. Gondoljunk csak például arra, hogy az új keletű hiedelmekben is emlegetett lidérc Észak-Magyarországon egyfajta segítő szellemként jelenik meg, ellenben például a keleti magyar nyelvterületeken, Erdélyben és a csángóknál ördögszeretői attribútumai vannak.
A könyvből is kitűnik, hogy vannak ugyan jó boszorkányok, akihez az emberek a különböző problémáikkal fordulhatnak, de javarészt inkább mintha negatív, rettegett, ártó alakként élnének a magyar néphitben.
Igen, a magyar folklórban abszolút ártó alakká váltak. Megint csak nagy kérdés, hogy ez felfogás már a boszorkányperek hatására, a 16. század közepétől jelent-e meg nálunk is, mert nyilván azelőtt is volt boszorkány, valamilyen más megnevezéssel és funkcióval. A nyugat-európai boszorkányperek motívumkincse, ideológiája, negatív konnotációi viszont felülírták ezeket a korábbi elképzeléseket. Valamilyen szinten kivételnek számítanak ez alól a Kárpátoktól keletre és délre fekvő régiók, hiszen ott nem voltak boszorkányperek. A könyv utolsó, szépasszonyokról szóló fejezetéből is kitűnik, hogy azokon a tájakon a negatív olvasat sem egyértelmű, ott tényleg volt a boszorkányoknak pozitív megítélésük és szerepkörük is.
A boszorkányperek időszakáról is ejtsünk pár szót. Azt írja, hogy többnyire a helyi társadalom perifériájára szorult emberek lettek a vád áldozatai, az okok között az irigység, féltékenység, személyes ellenszenv játszott meghatározó szerepet. Olyan, mintha a boszorkányvád többet mondana el a vádló személyéről, mint magáról a vádlottról, nem igaz?
A kora újkori boszorkányperek irataiban bizony a vádlók is nagyon plasztikusan jelennek meg. Akik lefolytatják a vizsgálatokat, azok egészen pontosan rögzítik, hogy mi a vád, mi az indíték, és sokszor nagyon kicsinyes emberi relációkról van szó, például nem hívták meg az illető asszonyt bábának vagy keresztszülőnek, és ezért ő megátkozta a vádlót, vagy beteg lett valaki a családban, és beindult a bűnbakképzés folyamata, hogy mi is lehet ennek az oka.
Ilyenkor egy haragos, egy szúrós szemű szomszédasszony igen könnyen célponttá válhatott, de olykor anyagi motivációk is szerepet játszhattak ebben.
Fazekas István
Érdekes megállapítás volt, hogy járványok, éhínségek, háborúk idején megnövekedett a boszorkányperek száma is. Miért érzi szükségét egy közösség annak, hogy krízishelyzetekben bűnbakokat keressen?
Tartok attól, hogy ez egy örök emberi pszichés vagy kulturális sajátosság lehet. Ahogy ez lokális, szomszédsági szinten felmerült, ugyanúgy működhetett nagyobb léptékben is.
Az emberek keresték a választ, hogy mi lehet ezeknek a sorscsapásoknak az oka: vagy azt mondták, hogy Isten küldte a bajt mint büntetést az egyes emberekre, illetve a közösségre, vagy volt egy olyan olvasat is, hogy ártó személyek okozták azt, de valamilyen magyarázat mindenképpen kellett, hogy legyen rá.
Miért lehet az, hogy annyi boszorkányokról szóló hiedelem kapcsolódik az ételekhez, például tojást tojik, tejet lop, túrót hány?
A tejnél nagyon egyértelmű okból, gazdasági tétje volt az egésznek: a család boldogulása, a mindennapi betevő élelem függött ettől. Egy átlagos parasztcsaládban, a hegyek közötti falvakban jóformán a megélhetés egyetlen módja volt a tej, és ha megbetegedett a tehén, annak húsbavágó következménye lett, és máris beindult a bűnbakképző folyamat. Az orvostudomány régebben messze nem volt olyan fejlett, mint manapság, és az emberek sem voltak ennyire felvilágosultak, viszont a folklórban ott találták a kézenfekvő magyarázatot, hogy a bekövetkezett bajról egy, az adott család közvetlen környezetében élő rontó személy tehet.
Mi lehet az alapja a boszorkányünnepekhez kapcsolódó elképzeléseknek, volt-e valami valóságalapja az éjszakai mulatozásoknak?
Ez abszolút a népi képzelet terméke, annak is egyik legszínesebb szegmense. Két irányból kerülhetett be a magyar folklórba. Egyrészt a Balkánról, ahol általában nagyon elterjedt a néphagyományban a tündéri, illetve tündérszerű hiedelemalakoknak az éjszakai mulatozásáról szóló történetfüzér.
Másrészt a 16. században megszületett a Boszorkánypöröly című útmutató kiadvány két klerikus összeállításában, amelyben felsorolták, hogy mik a boszorkányok ismérvei. Többek között az is szerepel benne, hogy az év egy bizonyos napján összegyűlnek, mulatoznak, szövetséget kötnek vagy éppen fajtalankodnak az ördöggel. Mindez – igaz, csak nagyon későn és nagyon szórványosan – megjelenik nálunk is a boszorkányperekben, például az 1728. évi szegedi monstre boszorkányperben. Persze a folklórba, a népi kultúrába is leszivárgott, csak éppen nem egy nagyon direkt és dehonesztáló vádpontként, hanem már inkább meseszerű, színes történettípusként.
Fazekas István
Meddig maradtak fenn élő hiedelemként a magyar néphitben a boszorkányokkal kapcsolatos elképzelések?
Az 1960-as években a magyar néprajznak nagy tudományos vállalkozása volt a Magyar Néprajzi Atlasz összeállítása. Akkor mintegy félezer településre rajzottak ki a kutatók különféle néprajzi adatokat gyűjteni, többek között a boszorkánysággal kapcsolatban. Ez egy reprezentatív felmérés volt, és akkor,
a 60-as években a boszorkányokban való hit még általánosnak mondható, élő hiedelem volt a magyar nyelvterületen.
Ugyanakkor ez az az időszak, amikor elkezdett erodálódni a hagyományos magyar falu, megindult a téeszszervezés, városokba költöztek az emberek. Innentől kezdve ezek a tényezők – és nyilván a modernizáció és a tömegkultúra terjedése is ellene hatott – mindinkább visszaszorultak és eltűntek a Kárpát-medence magyarlakta részein is. De hogyha az ember még a 90-es években, vagy még az ezredforduló utáni egy-két évtizedben is elment egy-egy archaikusabb jellegű vidékre, a Felföld peremterületeire vagy Erdély, Moldva egyes részeire, akkor ott még élő hiedelmekkel lehetett találkozni. Nyilván egyre ritkuló számban, de még néhány éve is meséltek nekem ilyeneket.
https://hvg.hu/elet/20170414_Boszorkanyok_marpedig_a_mai_napig_vannak
A városokban a boszorkányokkal kapcsolatos folklór vagy hiedelemvilág mennyire volt jelen?
A kora újkorban zajlottak a boszorkányperek Magyarországon a 16. század közepétől a 18. század közepéig. Akkor még egy magyar mezőváros társadalmilag rétegzettebb volt ugyan, de kulturálisan nem különbözött lényegileg a falutól. Ez visszamenőlegesen is igaz lehet, mert a török idők előtt a felsőbb és alsóbb társadalmi rétegek nagyjából hasonló kulturális termékeket fogyasztottak, ugyanabban hittek, nem vált el élesen egymástól az elit és a népi kultúra. Aztán jött a reformáció és könyvnyomtatás, amely már elindított bizonyos differenciáló folyamatokat. A hiedelemvilág tekintetében úgy hiszem, éppen a boszorkányperek mutatják rá a legszemléletesebb példát, hogy egy kolozsvári, szegedi, soproni, máramarosszigeti vagy nagybányai polgár nagyjából ugyanabban hitt, mint a tőle néhány kilométerre élő falusi ember.
Említette, hogy már az első kötet is nagy siker volt. Mit gondol, minek köszönhető, hogy a fiatalok fokozottan érdeklődnek a téma iránt?
Másfél év alatt mintegy 30 könyvbemutatót tartottunk határon innen és túl, és a legtöbb könyvbemutatón a fiatalok voltak többségben. Ez nagyon meglepett minket, és el is gondolkoztunk azon, hogy mi foghatta meg ennyire őket. Nyilván az egyik oka az lehet, hogy ez a téma jelen van kortárs populáris kultúrában, gondoljunk csak A Gyűrűk Urára, a Trónok harcára vagy a Harry Potterre.
Nekem az volna a tippem, hogy a mai fiatalok egyfajta feminista példaképet vélnek felfedezni a boszorkány alakjában. Lehetséges úgy szemlélni ezt a kérdéskört, hogy a boszorkányok olyan normaszegő, saját útjukat járó, titkos tudást birtokló nők, akik nem voltak hajlandóak betagozódni, akik ki akartak törni a patriarchális keretrendszerből, és éppen ezért büntették őket? Megállja-e a helyét egy ilyen olvasat is a boszorkányság jelenségével kapcsolatban?
Azt hiszem, hogy igen, a vádak okai között szerepet játszott ez is, valóban számos szembetűnő példa akad erre. Ha visszamegyünk akár az Árpád-korig, a legáltalánosabb olvasat szerint a strigák Szent István király és Szent László király törvénykönyvében még nem ártó, démonikus figurák, hanem valószínűleg a pogány vallásnak vagy hiedelemrendszernek egyfajta mágikus specialistái, „papnői” voltak, amire többek között abból tudunk következtetni, hogy büntetésként azt fogalmazzák meg velük szemben, hogy menjenek el a paphoz, ahol hittanszerű oktatásban kell részt venniük. A kora újkori boszorkányperekben szintén sok olyan adat van, hogy füvesasszonyokat, gyógyító asszonyokat, bábákat vádolnak meg a boszorkánysággal, holott ők alapvetően a közösség hasznára voltak, de mégis támadt egy haragosuk, vagy valakinek sérelme lett velük szemben.
Arra nézve, hogy a boszorkánysággal vádolt személy a patriarchális kötelékből próbált volna-e szabadulni, nincsenek tényleges adatok, de biztos, hogy
a kicsit is a saját lábukon járó asszonyok vagy lányok lehetséges célponttá válhattak, de még akár azért is, ha az átlagosnál szebbek vagy ha az átlagosnál csúnyábbak voltak.
És valóban sokan voltak, akik magányos nőként lettek megvádolva: akiknek megszakadt a társadalmi hálójuk, így aztán könnyebben áldozatokká válhattak, mint mondjuk egy nagycsaládos nő, akinek volt egy-két olyan rokona is, aki közben tudott járni a vizsgálóbíráknál az érdekében.
https://hvg.hu/360/20240731_a-mu-boszorkanyok-magia-spiritualitas-kiallitas
A kötetben nagyon fontos szerepet játszanak az illusztrációk, a folklórban mit lehet tudni a boszorkányok képi megjelenítéséről?
Ami akad, az magas kultúrában született ábrázolás, a népi kultúrában ezzel nem igazán találkozni. Elképzelhető, hogy azért nem, mert a képi megjelenítése tabunak számított.
A boszorkányok után van még tervben más alak, aki központi szerepet játszhatna egy esetleges folytatásban?
Fazekas István
Ami esetleg még szóba jöhetne, az talán a táltos alakja, mert annyira mélyen gyökerező és színes hagyományköre van a magyar kultúrában. Folytatásként egyébként nem ez a téma merült fel, hanem egy Legendarium Hungaricum című kiadvány, amely éppen ellenkező jelleggel, a vallásos tematikájú narratív hagyományokat, eredetmagyarázó apokrif történeteket, legendameséket, középkori és kortárs mirákulumokat dolgozná fel, továbbá egy, A magyarok krónikája című illusztrált kötet, amely a magyar történelem főbb alakjaihoz kapcsolódó folklórhagyományokból adna közre egy válogatást.
Magyar Zoltán – Németh Gyula – P. Szathmáry István: Magyar Boszorkánykönyv, Cser Kiadó, 286 oldal, 7995 forint
