Miskolc többet akar és csinálja a fesztivált

Teremtő hangulat, erős lokálpatriotizmus és feltörekvési vágy: ez is Miskolc. Egy város, ahol saját erőből olyan fesztiválokat teremtettek, mint a Bartók +, vagy a Jameson CineFest. Az egyik az operának, a másik a filmnek hódol a legmagasabb szinten. Ha éppen nincs vetítés vagy színházi előadás, érdemes újra felfedezni a várost.



Kiemelten védik a tokaji várat

Az emberi erőforrások minisztere tíz helyszínen tizenegy régészeti lelőhely védetté nyilvánításáról döntött - közölte a minisztérium.






Andy Vajna kiment Oliver Stone elé Ferihegyre

Budapestre érkezett pénteken Oliver Stone Oscar-díjas amerikai filmrendező, olyan művek alkotója, mint A szakasz vagy a Tőzsdecápák. A világhírű művész a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu portál felkérésére utazott Magyarországra, hogy mesterkurzust tartson a filmkészítésről. A rendezőt Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.






Majka a magyar YouTube kedvence

Vicces és komoly videók, profik és amatőrök, hivatalos videoklipek és kép nélküli hangfelvételek is vannak a nyár legnézettebb online felvételeinek rangsorában. A like gomb azonban árnyalja a képet: attól, hogy valamit sokan megnéznek, még nem biztos, hogy kedvelik is.



Bevisszük a fergeteges budapesti szexpartikra - interjú egy swinger nővel

Vad hármasok, hatalmas gangbangek, egymással és egymás előtt gátlástalanul szeretkező párok. Ön is kipróbálná a swingerséget, akár csak egy alkalommal? Ha igen, tudnia kell: ezekben a klubokban a közös tevékenység alapja a szex. Interjúalanyunk nem titkolja, a két nő-öt férfi kombináció a kedvenc felállása.



Kis Seuso-csúcs: L. Simonnal tárgyalt Zelnik a kincsek sorsáról

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtök délután, Zelnik István kérésére hivatalában fogadta az ismert műgyűjtőt, akivel közel egy órát tárgyalt többek között a Seuso-kincsek lehetséges sorsáról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.