A New Order újra nekiáll
Jövő év elején új stúdióalbum készítésébe fog a New Order: a legendás manchesteri elektro-rock csapat egy évvel ezelőtt állt újra össze, jelenleg is turnén van, októbertől Észak-Amerikában koncertezik.
Jövő év elején új stúdióalbum készítésébe fog a New Order: a legendás manchesteri elektro-rock csapat egy évvel ezelőtt állt újra össze, jelenleg is turnén van, októbertől Észak-Amerikában koncertezik.
MTI
Tele van titokkal, és sok tekintetben Berlinre emlékeztette, ezért is szerette meg Budapestet Sebastian Koch. A német színész szerepet kapott a Die Hard ötödik részében, ezért töltött négy hónapot Budapesten. A welovebudapest.com-nak adott interjúban azt ígérte: nemsokára visszatér a magyar fővárosba, de már egy másik film miatt.
hvg.hu
Elindult az MTVA új, kifejezetten mobilokra fejlesztett portálja, a Teletéka. A kizárólag okostelefonokkal és táblagépekkel igénybe vehető szolgáltatás a közmédia teljes tartalomskáláját teszi elérhetővé, első körben kizárólag a Telenor előfizetői részére.
unknown
Elindult a regisztráció kedden a Kutatók éjszakája programjaira: aki időben jelentkezik, szeptember 28-án semmiről nem marad le – ígéri a magyarországi programokat szervező Tempus Közalapítvány.
MTI
Egy filmszínészmesterséget oktató iskolában fog tanítani Pokorny Lia - számolt be a Bors.
hvg.hu
A vad, maszkszerű sminkjéről elhíresült hard rockbanda, a Kiss ezen a napon, 1983. szeptember 18-án jelent meg először make-up nélkül az MTV műsorában. A látvány akkor sokkolta a rajongókat.
hvg.hu
Patrick Duffy-t nem zaklatta fel, hogy szabadlábra került az egyik elkövető, aki szülei meggyilkolásárt került börtönbe.
hvg.hu
Nincs könnyű helyzetben ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája, ugyanúgy nincs, mint számos más iskola. Jótékonysági koncerttel segít a Tutta Forza és a Parafónia.
hvg.hu
A Blue Velvet című szám Lana Del Rey előadásában hallható a H&M új reklámfilmjében.
hvg.hu
Egy igazi 007-rajongó elzarándokol a Bond-történelem nagy helyszíneire. Egy közepes Bond kedvelő meglátogatja őket.
hvg.hu
Tökéletes választás volt a biszexuális prostituált fiú szerepére Szabó Dávid, az X-faktor egyik esélyese – mondta a Blikknek a Férfiakt című film rendezője, Esztergályos Károly.
hvg.hu
Befejezték a kutatást Leonardo da Vinci elveszett freskója után a firenzei Palazzo Vecchióban. Az alkotást a palota egyik termének fala mögött sejtették.
MTI
Justin Bieber Baby című slágere volt az első videó, ami elérte a félmilliárdos letöltésszámot a YouTube-on, de Jennifer Lopez On the Floor című dala is kevesebb mint egy év alatt hozott 500 millió letöltést. Íme minden idők legsikeresebb felvételei a videomegosztón, a szeptemberi állás szerint. Eminem duplázott a top 10-ben.
hvg.hu
A fiatal képőművészekből álló Rakétacsoportnak nem azzal van baja, hogy sok más alkotóműhelyhez hasonlóan ki kellett költözniük a Tűzraktérből. Sokkal inkább azzal, hogy évekig hiábavalóan hitegették őket, most pedig szerintük az ő koncepciójuk alapján próbálják trendi kulturális vendéglátó egységgé alakítani az épületet.
Szandtner Veronika
Betegsége miatt nem tudta végigénekelni a szerepét Szendy Szilvi az Operettszínházban - számolt be a Blikk.
hvg.hu
Még lehet csatlakozni az idei Szomszédünnephez, amelyet jövő szombaton, szeptember 22-én rendeznek meg immár második alkalommal.
MTI
A 30Y, Funktasztikus, Odett, a Soerii&Poolek és a Supernem verseng azért, hogy melyikük képviselje Magyarországot a Music Television Europe Music Awards (MTV EMA) november 11-i zenei díjátadóján a nemzetközi mezőnyben.
MTI
Meghalt Tarnóc János költő, műfordító, aki magyarul és angolul egyaránt írt – olvasható az angol nyelvű Pilvax.com oldalon.
hvg.hu
PSY koreai előadó Gangnam style című videója az új vírus.
hvg.hu
A Magyar Állami Operaház (MÁO) évadnyitó társulati ülésén L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára bejelentette: a 2013-as költségvetésben a dalszínház támogatására 8,3 milliárd forintot irányoztak elő.
MTI