A Watergate-ügyet újraforgató Redford szerint a filmesek kerültek oknyomozó pozícióba

A dokumentumfilmek vették át a tényfeltáró újságírás szerepét - nyilatkozta Robert Redford a BBC-nek abból az alkalomból, hogy részt vesz az idén először megszervezett londoni Sundance Filmfesztiválon áprilisban. A The New York Times online kiadása arról számolt be, hogy Redford a Discovery Channel számára dokumentumfilmet forgat a Watergate-ügyről.


Bekerült a Google múzeumai közé a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria

Összesen negyven ország 151 intézményének 30 ezer műtárgyát találhatják meg keddtől az internetezők nagy felbontású digitalizált változatban a Google globális virtuális múzeumában; az ingyenes online platformon mostantól a budapesti Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria több mint 200 műkincse is elérhető.



Ismét szakuraünnepet tart a Füvészkert

A japán cseresznyefák virágzásában gyönyörködhetnek a látogatók az ELTE Füvészkertben szombaton és vasárnap a szakuraünnepen, melyen kalligráfia és íjászati bemutatók is színesítik a programokat.


"A romaügyről beszélni képekben könnyebb, mint szavakban"

A kortárs és modern roma képzőművészet harmincegy képviselőjének összesen 102 alkotásából nyílt kiállítás Beszélő paletták címmel kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságán.



Rajzfilm lesz az Angry Birdsből

Animációs rövidfilmsorozat készül a világszerte népszerű Angry Birds-játékból - jelentette be a telefonos játékot alkotó finn Rovio cég animációs főnöke Cannes-ban.


Eltemették a Csipike íróját

Százak búcsúztak hétfőn délután Fodor Sándor József Attila-díjas írótól, számos novelláskötet, regény, színdarab, és a rendkívül népszerű Csipike, az óriás törpe című meseregény-sorozat szerzőjétől a kolozsvári Szent Mihály-templomban - írja az erdélyi Krónika című lap.


„Mocskos egy évfolyam-találkozó lesz!”

Megérkezett a mozikba a Csak a szél: Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas filmje április 5-től látható. Kiderül, hogyan boldogul a fiatal nő, aki férje öngyilkossága után azzal szembesül, hogy tökéletes házassága csak álom volt, míg a modernkori Romeó és Júlia beteg kisgyermeke életéért harcol. Egy fergeteges osztálytalálkozóra készülve támadnak az Amerikai pite sztárjai is. Filmes ajánlók a hétre.


Magyar témák Santana új lemezén

Új albummal jelentkezik Carlos Santana. A gitárvirtuóz május közepén megjelenő, Shape Shifter című lemezén két magyar vonatkozású dal is szerepel.


7-8 ezren mentek éjszaka színházba a hétvégén

Óriási érdeklődés mellett, jó hangulatban zajlott az első színházak éjszakája Budapesten: a különleges programokat kínáló rendezvényen 7-8 ezer látogató vett részt, ami a résztvevő színházak befogadóképességéhez képest túl soknak is bizonyult, egyes programokra sajnos sokan nem is jutottak be - mondta Komáromi György, a projekt főkoordinátora, a Radnóti Színház gazdasági igazgatója hétfőn az MTI-nek.


A lány, aki kivetette magát az erkélyről

A budapesti művészközösség tragikus hírről értesült két hete: elhunyt Kim Corbisier, a belga származású, Magyarországon élő festőművész. A törékeny, hányatott sorsú lány egy átvirrasztott éjszakán úgy döntött: nem akar élni többé.



A Jóban rosszban leverte Schmitt Pált

A tévénézők ötöde nézte péntek este a Schmitt Pállal készült interjút, a Fókusz és a Jóban rosszban azonban még több embert érdekelt ugyanekkor.






Hét sláger, amit egy világ dúdolt. Fogadjunk, hogy ön is!

Ki ne emélkezne a La Bambára vagy a Macarenára, amely annak idején kényszeres dúdolásra ingerelte az egész világot? A Time magazin összeállított egy listát azokról a nem angol nyelvű dalokról, melyekre még mindig generációk gondolnak vissza jó szívvel, vagy épp borzongva.