A Kis ördög festhette a Mona Lisa-másolatot

Művészettörténészek szerint valószínűleg Leonardo da Vinci Salai (Kis ördög) néven ismert tanítványa és sokak szerint szerelmese festhette azt a Mona Lisa-másolatot, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy egy időben készült az eredeti portréval.


Mit üzen exférjének Madonna?

Noha Madonna új stúdióalbuma, az MDNA az előzetes bejelentés szerint csak március 26-án jelenik meg, a neten keringő dalszövegekből az derül ki, hogy 2008-ban felbomlott házassága jó alapanyagot szolgáltathatott a friss szerzeményekhez.





„Hol kezdődik minden? Az első randin? Az első csóknál?” - heti mozipremierek

Fajsúlyos filmek érkeznek a mozikba a héten. Kiderül, hogy Szabó István mit tudott kihozni Az ajtó című regényből; hogy egy 9 éves kisfiúnak sikerül-e megfejtenie a rejtélyt, ami édesapja halála után körvonalazódott, ahogy az is, hogyan befolyásol egy friss kapcsolatot a gyermekáldás. Ha mindez nem elég, megnézhetjük, milyen előzményei lehetnek egy nagy pénzügyi világválságnak. Filmes ajánlók a hétre.


Háry Jánossal nyitna újra az Erkel Színház

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások közé sorolta keddi rendeletében a kormány a budapesti Erkel Színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő" felújítását.


Képviselők adták elő a Vagina Monológokat

A nők elleni erőszak felszámolását célzó nemzetközi mozgalom tevékenységéhez kapcsolódóan az Európai Parlament képviselőnői adták elő kedden este az EP brüsszeli székházában az Eve Ensler New York-i feminista írónő könyve alapján készült színdarabot, A Vagina Monológokat.




Nurejevet keltik életre Párizsban

Halála előtt egy évvel, 1992-ben mutatta be a párizsi Opera a Bajadért, Marius Petipa balettjét Rudolf Nurejev újrafogalmazott verziójában. Szerdán este a Bastille Opera nagyszínpadán új szereposztásban ismét látható a romantikus, egész estés darab.




Megjelent a Műértő márciusi száma

Natalia LL az Ernst Múzeumban, Bernar Venet a Műcsarnokban, feLugossy László a MODEM-ben, sztereofotók a Ferencvárosban. Mindez és sok minden más a Műértő márciusi számában.




Holnap már szól az új rádió a Juventus helyén

Szerda nulla órától sugározza adását Budapest új rádiója, a Music FM rádió a 89,5 MHz-es frekvencián. A Prodo Voice Studio Zrt. által üzemeltetett zenei csatorna az ország legnagyobb körzeti kereskedelmi frekvenciájával rendelkezik: a száz kilométeres vételkörzetben 3,3 millió hallgatóhoz jut el - mondta Kiss Anikó vezérigazgató kedden.


Kiszáll a Bumerángból Boros Lajos

Kiszáll a NeoFM Bumeráng című reggeli műsorából Boros Lajos - közölte a rádiócsatorna. Bochkor Gábor műsorvezető párja ennek ellenére marad a NeoFM-en, de a Bumeráng mostantól keresi az utódját.