Egy festőnő képregényei a Kogart Galériában
Jövő hét péntekig tekinthető meg Jakatics-Szabó Veronika Urbános Poémák c. kiállítása Kogart Galériában.
Jövő hét péntekig tekinthető meg Jakatics-Szabó Veronika Urbános Poémák c. kiállítása Kogart Galériában.
life-style.hu
Joe Allen 1964-ben kísérte el a Beatles-t első amerikai turnéjára, a fotós képei azonban csak most kerültek nyilvánosságra.
hvg.hu
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa szombaton cáfolta Győriványi Ráth György volt megbízott főzeneigazgató állítását, amely szerint Christoph von Dohnányi aláírt szerződés nélkül mondta le október 28-29-re tervezett budapesti vezénylését. Egyben közölte: felbontják Győriványi szerződését.
MTI
Befejezték az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében épülő Zsolnay Kulturális Negyed építését Pécsett. Már csak a hibák javítása van hátra, ezután minden érintett intézmény és a közönség is birtokba veheti az épületeket. Az első nagy rendezvény, egy koncert lesz december elején a negyedbe költöző Ifjúsági Házban.
MTI
Négy játékfilmet, köztük Martin Sulík legújabb, díjazott munkáját, a Cigányt és két dokumentumfilmet láthat a közönség a hétfőtől vasárnapig tartó Szlovák Filmhéten az Örökmozgó Filmmúzeumban.
MTI
Guillaume Canet francia színész kapta a legjobb színésznek járó díjat a 6. Római Filmfesztiválon; a legjobb filmnek járó Marcus Aurelius-díjjal az Un cuento chino (Kínai történet) című argentin játékfilmet jutalmazták.
MTI
Erőszak, fenyegetettség, Bin Laden - a híradások ebbe az irányba ferdítik el az ázsiai országról kialakult képet...
life-style.hu
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Bokor Attila, a mozgókép-művészeti főosztály vezetője szombaton kihirdette az art mozik digitalizációjára kiírt pályázat eredményét. A pályázaton két budapesti és hét vidéki mozi összesen 100 millió forint támogatást nyert el.
hvg.hu
Tarr Bélát a legjobb rendezőt, Fred Kelement a legjobb operatőrt, Víg Mihályt pedig a legjobb zeneszerzőt megillető...
life-style.hu
Az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta a 2011-es jelöltek listáját. Tarr Béla A torinói ló című filmjét a legjobb rendező (Tarr Béla), a legjobb operatőr (Fred Kelemen) és a legjobb zeneszerző (Víg Mihály) kategóriában jelölték az Európa Filmdíjra - közölte a Magyar Filmunió.
hvg.hu
Megjelent a Kiscsillag zenekar új lemeze: a tizenhárom dalt tartalmazó korong a Néniket a bácsiknak! címet kapta, és a Megadó Kiadónál látott napvilágot.
MTI
Egy igazán különleges pozícióban kapták el a néhai The Beatles énekest, John Lennont.
life-style.hu
Az Operaház volt megbízott főzeneigazgatója szerint a budapesti fellépését Dörner György színházigazgatóvá kinevezése miatt lemondó világhírű karmester, Christoph von Dohnányinak nem volt érvényes szerződése. Győriványi Ráth György úgy látja: a Magyar Állami Operaház új vezetője, Ókovács Szilveszter kormánybiztos úgy gondolja, hogy "jogi következmények nélkül tehet azt, amit akar, mert mögötte áll a legnagyobb úr".
hvg.hu
Bruce Willis amerikai színész a jövő év elején érkezik Budapestre, januártól forog ugyanis Magyarországon a Die Hard című akciófilm-sorozat ötödik része. A szoljon.hu azt írja, a film producere már Szolnokon is járt.
hvg.hu
Korábban hírt adtunk már arról, hogy a 20 éve megjelent Nevermind című lemez deluxe változata egy hivatalosan eddig még meg nem jelentetett koncerfelvétellel kecsegtet.
life-style.hu
Itthon kevésbé ismert DJ páros Morphosis és Fat Harry, más néven a The Hong Kong Ping Pong.
life-style.hu
A társadalmi célú reklámokat szeretik a reklámügynökségek.
life-style.hu
Claudio Cupellini Nyugalmas élet című filmjével indul szombat este a MittelCinemaFest 2011 - IX. Közép-Európai Olasz Filmfesztivál, amely november 5-től 15-ig tíz friss olasz nagyjátékfilmmel és tizenkét rövidfilmmel várja a közönséget a budapesti Puskin moziban.
MTI
Hat olyan programot kerestünk, amik a lehető legtávolabb állnak egymástól, valamiért mégis mindegyikre érdemes ellátogatni. A Life-style.hu ajánlata budapesti estékre.
unknown
Nincs ember, aki ne lélegezne fel, amikor egy lesifotón vagy egy rossz szögből készült képen kiszúrja, hogy kedvenc színésze vagy énekese vagy sem mindig ragyogó, tökéletes. Sőt. Az egyik blogon 44 karikatúra jelent meg híres színészekről, színésznőkről, zenészekről felerősítve kevésbé előnyös vonásaikat.
hvg.hu