Kiosztották az idei Lábán Rudolf-díjakat
 

Kiosztották az idei Lábán Rudolf-díjakat

Duda Éva és Kovács Gerzson Péter koreográfus vehette át idén a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére, népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díjat, amelyet pénteken adtak át Budapesten.

MTI MTI


Varázslatos ékszerek nyomában
 

Varázslatos ékszerek nyomában

A Galerie Olga Biró a kortárs ékszerművészet egyik legfontosabb európai központja. A csaknem két évtizedes múltra visszatekintő galéria egyszerű környezetben, a luxust és a high-tech dizájnt szándékosan nélkülöző helyiségben működik, ahol csak az ékszerek kerülhetnek a figyelem középpontjába.

unknown unknown



Az év hazai dala: Ajjajjaj
 

Az év hazai dala: Ajjajjaj

A Back II Black, Jamie Winchester, Szalóki Ági és a Turbo is nyert a Fonogram zenei díjkiosztóján szerda este a budapesti Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala a Quimby együttes Ajjajjaj című száma lett. Az életműdíjat Földes László Hobo kapta.

MTI MTI


Amit a reklám megmutat - és amit elrejt
 

Amit a reklám megmutat - és amit elrejt

Hol is lehetne méltóbb helyen kiállítani a szocialista korszak kereskedelmi plakátjait, mint a Vasért volt bemutatótermében? Az épület története – amelynek első emeleti, tágas, tetővilágításos termében az állami nagyvállalat által forgalmazott termékeket lehetett megtekinteni az 1980-as évek elején – jóval korábbi időkre nyúlik vissza, és már a kezdetektől kapcsolódott a kereskedelemhez. A Műértő cikke.

unknown unknown

A Salinger-vita Magyarországon
 

A Salinger-vita Magyarországon

Teljes fegyverzetben rontottak neki 1964-ben a magyar irodalomkritikusok Salinger kultregénye, a szabad szájú Zabhegyező fordításának, amelyről azt azért elismerték, hogy zseniális, és hogy jobbat ők sem tudnának.

HVG HVG


A legnagyobb filmsztárok szállják meg Berlint
 

A legnagyobb filmsztárok szállják meg Berlint

Minden idők legnagyobb és legemlékezetesebb Berlinaléjának ígérkezik idén a német főváros hagyományos nemzetközi filmfesztiválja, amely csütörtök este nyílik a város szívében lévő Berlinale filmpalotában. A mustra Fórum szekciójában mutatják be Hajdu Szabolcs játékfilmjét, a Bibliotheque Pascalt.

MTI MTI



Folyó ügyek: miért szeretjük a Dunát?
 

Folyó ügyek: miért szeretjük a Dunát?

Danubius fluvius - Duna képfolyam címmel Európa második leghosszabb folyóját több száz amatőr és művészi fotó, térkép, tárgy és film segítségével bemutató kiállítás nyílik Budapesten, a Szlovák Kulturális Intézetben és a Közép-európai Intézetben szerdán.

MTI MTI

Tűz alá került az MTV a South Park letiltott epizódja miatt
 

Tűz alá került az MTV a South Park letiltott epizódja miatt

Az utolsó pillanatban levette műsoráról a South Park hétfő esti epizódját az MTV Mexico. A csatorna szerint a mexikói zászló szerepeltetéséhez szükséges engedély hiánya miatt nem adták le a részt, a South Park egyes helyi rajongói szerint viszont azért nem, mert a sorozatban a mexikói elnököt figurázták ki.

hvg.hu hvg.hu

Köntörfalak: elmondjam a végét?
 

Köntörfalak: elmondjam a végét?

Nagyon várták, sokan ajánlották és nem is okozott csalódást. Három jelenlévő és néhány megidézett ember története egy szobában jófajta párbeszédekkel. Dyga Zsombor filmjét, a Köntörfalakat szerették a 41. Magyar Filmszemlén. S jó eséllyel nem lesz ez másként a február 14-i premier után sem.

unknown unknown


A Műértő 2010. februári tartalmából
 

A Műértő 2010. februári tartalmából

Megjelent a Műértő februári száma! Balázs Béla Stúdió a Műcsarnokban, az Art Review listája: Power 100,– Georg Baselitz kiállításai, az Eiffel Tér Irodaház, amit a reklám megmutat – és amit elrejt, portré Olga Biró galériásról. Mindez és még sok minden más a Műértő februári számában.

unknown unknown

Idén csak 48 ezer néző fordult meg a filmszemlén
 

Idén csak 48 ezer néző fordult meg a filmszemlén

A hét napos filmszemle fő helyszínén, a Palace MOM Parkban 402 előadáson összesen 40 981 nézőt regisztráltak, a másik budapesti helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig 7034 jegy talált gazdára, így összesen 48 015 nézője volt a szemlének - tájékoztattak a szervezők.

MTI MTI

Elhunyt a lesifotósok királya
 

Elhunyt a lesifotósok királya

Nyolcvanévesen elhunyt a lesifotósok királyaként emlegetett Felice Quinto, aki vélhetően a Fellini Édes élet című filmjében látható paparazzo alakját ihlette, és aki elsőként vetett be mindent, hogy lekapjon egy-egy hírességet.

MTI MTI