Bennszülöttdráma nyerte a legrangosabb ausztrál filmdíjat
Az ausztrál bennszülöttek helyzetével foglalkozó Samson and Delilah című film nyerte a hét végén a legragosabb ausztrál filmdíjat.
Az ausztrál bennszülöttek helyzetével foglalkozó Samson and Delilah című film nyerte a hét végén a legragosabb ausztrál filmdíjat.
A független Ukrajna története – a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatást tekintve – visszalépések sorozata, amelynek következtében mára "hadiállapot" alakult ki a magyar kisebbség oktatásában – hangzott el a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) szombaton Beregszászon megtartott soros évi közgyűlésén.
A minap előkerült az 1920-as évek derekán Hitlerről nyitott francia titkosszolgálati dosszié. A legnagyobb rejtély talán az, hogy miként került a paksaméta a legbecsesebb gall levéltári ereklyék közé.
Az írók stílusa végtelen viták és elemzések tárgya. Svéd tudósok azonban kidolgoztak egy formulát, amellyel kiszámítható egy-egy író "irodalmi lábnyoma".
Nyílt levélben tiltakozik a Hevesi Sándor Színház társulata amiatt, hogy a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága - a szakmai bíráló bizottság és a színház kollektívájának döntése ellenében - Besenczi Árpádot javasolja a teátrum igazgatói posztjára.
Sacha Baron Cohent 110 millió dollárra (20 milliárd forint) perelte be egy palesztin férfi, akit Brüno című filmjében terroristaként mutatott be.
Mesterséges kómában volt pénteken - a héten immár másodszor - Johnny Hallyday francia rocksztár.
Március végén a kelet-európai országok filmjeit bemutató művészmozi nyílik a Párizsi Magyar Intézetben (PMI) - mondta pénteken Ecsedi-Derdák András igazgató a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon, amelynek idei díszvendége Magyarország.
Bár életében tizenhárom Grammy-díjat kapott, most egy újabb - posztumusz - díjjal gazdagodik Michael Jackson, akit ezúttal életművéért tüntetnek ki.
James Cameron régen várt Avatar című sci-fije a csütörtöki londoni premierrel indul világhódító útjára.
Első alkalommal tart karácsonyi vásárt 12 neves magyar iparművész az új varsói Magyar Kulturális Intézetben. Bán Mariann keramikus apró, festett figuráiból és az azokról készült fotókból kiállítás is nyílik csütörtökön.
Az észak-amerikai mozi-jegyeladások meghaladták a 2007-es rekordot és átlépték a tízmilliárd dolláros bevételi álomhatárt.
Anthony van Dyck flamand barokk festő egy önarcképe 8,3 millió fontért (2,5 milliárd forint) kelt el egy londoni árverésen szerdán.
Játékok felnőtteknek: nézni szabad, megérinteni nem! című kritikánkra reagált Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum történész-muzeológusa.
A „látványmúzeumról” gondolkodva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közvetítéssel, bemutatással és befogadással kapcsolatos tudományos kutatások eredményeit. A modern tanuláselméletek egyetértenek a kognitív, affektív és motorikus tanulási módok („ésszel-szívvel-kézzel”) mindegyikének jelentőségében, és a múzeumoknak a tanulásban betöltött kiemelkedő szerepét éppen abban látják, hogy azok mindhárom módra lehetőséget adnak.
Furcsa dolog, hogy miközben az emberek évszázadokon keresztül rajongtak a mesékért és más se tettek hosszú téli estéken, mint sárkányokról, varázslókról és táltos paripákról regéltek, a fantasy és a science fiction világát mégis sokan idegennek találják. Pedig ha a józan észre hivatkozunk, semmivel sem furcsább dolog egy hatalmas hüllő hátán repülni, mint egy űrhajóval, sőt.
Kreatív programokkal, gyermekeknek szóló előadásokkal, koncertekkel és karácsonyi finomságokkal várja szombattól az adakozókat és a látogatókat az idén ötéves fővárosi MikulásGyár.
Csörgő Attila a Ludwig Múzeumban, Spirituális hipermarket – Messiások Debrecenben, vita a múzeumpolitikáról, beszámoló az új műtárgykiviteli rendszerről, Budapest Art-Fair 2009, portré Peter Noeverről, a bécsi Iparművészeti Múzeum igazgatójáról, beszélgetés a berlini Transmediale igazgatójával. Mindez és még sok minden más a Műértő decemberi számában!
Fonyó Gergely filmje, a Made in Hungaria az első magyar film, amely meghívást kapott a Dubai Nemzetközi Filmfesztiválra: a mustra szerdán kezdődött.
Dyga Zsombor, a Tesó és a Kész cirkusz rendezője Miskolcon forgatja legújabb nagyjátékfilmjét, az Utolér című thrillert, amely a tervek szerint jövő ősszel kerülhet a mozikba.