Magyar könyvesbolt nyílt Ungváron

Magyar könyvesbolt nyílt Ungváron, ahol több mint másfél évtizede szűnt meg a szovjet időszakban magyar könyveket árusító egyetlen üzlet.


Ákos és Kispál és a Borz lesz az EFOTT-on

Ákos, a Kispál és a Borz, a Tankcsapda és a Quimby is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet július 13-18. között tartanak a Pécs melletti Orfűn, ahol a különlegességet idén a "celebkemping" jelenti majd.


Színes agyagkatonákra bukkantak Kínában

Az agyaghadsereg egy újabb, színes, 114 tagú csapatára leltek a régészek az északnyugat-kínai Senhszi tartományban, a Kínát elsőként egyesítő uralkodó sírhelyéhez tartozó legnagyobb gödörben - közölte a kínai sajtó szerdán.



Megjelent a Műértő májusi száma!

Kortárs műgyűjtemények a Műcsarnokban, beszélgetés Petrányi Zsolttal, utcai nyomhagyás Magyarországon, Vajda Lajos nyomában, Art Paris és Art Dubai 2010, a Velencei Biennále magyar pavilonjának pályázatai, dán kortársak a Ludwig Múzeumban, Gőbölyös Luca a Knoll Galériában, könyvpiaci körkép és portré Beatrix Rufról, a zürichi Kunsthalle igazgatójáról. Mindez és még sok minden más a Műértő májusi számában.





Kállai Ernő szerint veszélyben a nemzetiségi színjátszás

Veszélybe került a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségi színházak színvonalas működése az idei évben bevezetett finanszírozási szabályok miatt; ez Kállai Ernő ombudsman szerint elfogadhatatlan. A biztos a megoldást a finanszírozás átalakításában és pályázati források biztosításában látja.



Vesztébe rohan Hollywood a 3D-őrülettel

Vesztébe rohan Hollywood a 3D-s mozivilág eszeveszett erőltetésével, a harmadik dimenzió semmi lényeges pluszt nem ad a hagyományos kétdimenziós mozizás élményéhez - írja a Newsweek.


Izzadtak és izzasztottak a ritmus mesterei

A ritmus mesterei elnevezésű esemény ritka élményt ajándékozott a közönségnek: két igen jelentős ütőhangszeres zenész együttesét. Amikor ütős vagy dobos alakít zenekart, az mindig tele van csapdákkal, de ezúttal a közönség kellemesen csalódhatott, és a koncert nyilvánvalóvá tette, hogy a jó ütőhangszeres zene mégsem rétegműfaj.


A Nemzeti Színház is elítéli Stohlt

A Nemzeti Színház vezetősége nevében Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója "mélyen elítéli Stohl András felelőtlen tettét" - fogalmazott a színművész által szombat hajnalban okozott közúti balesettel kapcsolatos közleményében a színház.



Világsikerre várva: magyar filmpremierek Cannes-ban

A május 12-én kezdődő 63. Cannes-i Filmfesztivál programjában két magyar világpremier is szerepel. Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv és Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) válogatásban debütál.


Háborús film nyerte az "olasz Oscart"

Egy második világháborús német alakulat által elkövetett tömegmészárlásról szóló alkotás nyerte a legjobb filmnek járó elismerést az "olasz Oscarnak" becézett David di Donatello-díjak átadóján.



Stohl András: "szégyellem magam"

Rettenetesen sajnálom, ami történt, és nagyon szégyellem magam - mondta Stohl András, a hajnalban Fót közelében közúti balesetet okozó színész-műsorvezető szombaton késő délután az MTI telefonos megkeresésére.