Nyár - a legvégsőkig!

Csapatleépítés: menedzserek kalandjai magyar földön; egy horrorfilmben! A tej élet, erő, egészség; a Moloko ex-énekesnője, Róisín Murphy Budapesten! Éljenek a kilencvenes évek; a Kosheen és az Apollo 440 Szegeden! Ilyen lovat akartunk? - Az igazi da Vinci Debrecenben. Technoparádé Budapesten. Aluljáró fesztivál Ócsán! Programok szerdától szerdáig a hvg.hu-tól!




Elhunyt Lakatos Menyhért író

Életének 82. évében, elhunyt kedden Budapesten Lakatos Menyhért író. A József Attila-díjas író temetéséről később intézkednek.


Hangverseny, csak meghívásos alapon

Anglia egyik legrégibb múltra visszatekintő szimfónikus zenekara Rahmanyinov és Ravel műveit is játssza, hangszerek nélkül. A közönség eközben eddig példátlan módon engedheti el magát és ebből még problémájuk sem származhat.


Instant fogyasztható jazztörténet

A veszprémi konferanszié azzal büszkélkedett, hogy Wayne Shorter és az előző este hőse, a nagybeteg Joe Zawinul 22 év után újra együtt játszottak. Ez persze nem teljesen igaz, a Weather Report nyolcvanas évek végi feloszlása óta a színpadon is találkoztak már, s a világsajtót is bejárta a tervezett reunion világturné híre. Ezek után arra voltam kíváncsi, jól döntöttem-e, hogy szabad estémet nem Zawinulék szindikátusára, és nem is a másnapi, ugyancsak világszám New York Voicesra szántam.


Székely phono, avagy vastaps Zemplénben

A meteorológiai szakemberek pontatlan jósnak bizonyultak, amikor azt ajánlották a Zempléni Fesztivál szervezőinek, hogy ne a hagyományos helyen, a festői sárospataki várudvaron, hanem a Művelődés Házában legyen a nyitókoncert. A gyors helyváltoztatás azonban nem ártott a nyitóprodukciónak: Kodály Székely fonója hangos sikert aratott.


Ismét lesz Örömkoncert a Kossuth téren

Ötödször rendezik meg az Örömkoncertet Budapesten, szombaton este Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Brahms és Berlioz műveit adja elő a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar a Kossuth téren.


A póker diadalútja

Születésekor semmi nem predesztinálta a sokáig lenézett szerencsejátékot, a pókert arra, hogy ma már tévéközvetítéseken milliók izgulhassák végig maroknyi ember meggazdagodását - vagy éppen megkopasztását.


Meghalt Spéter Erzsébet

Életének 92. évében pénteken este elhunyt Spéter Erzsébet kulturális mecénás -közölte a budapesti Szent Ferenc Kórház.


Gyógyító jelmezek sérülteknek és függőknek

A művészetterápia a pszichológiában ismert fogalom, mégis sokak számára hangzik homályosnak. Ráadásul nálunk kevesen tudják megfizetni az egyelőre luxusnak számító gyógykezelést. A módszer hatékonyságát többször bizonyították ugyan fogyatékosok és szenvedélybetegek kezelésében, de vannak, akik továbbra is megkérdőjelezik gyógyító erejét. Vajon miként vélekednek erről a kétkedők és a támogatók, betegek és hozzátartozók?


Az igazi da Vinci Debrecenben hét méteres lóval

Debrecen a Modem, a Modern és Kortárs Művészeti Galéria felépítésével és benne ezzel a kiállítással felkerült Európa kulturális térképére - mondta Kósa Lajos polgármester Az igazi da Vinci című kiállítás megnyitóján csütörtökön.



Fülledtség és csaták: programajánló

A Sziget után sem áll meg az élet. Sir Anthony Hopkins a világ egyik legokosabb emberét alakítja a Törésben. Az Európa Kiadóból megismert Menyhárt Jenő a szélkerekekért harcol a Nyitott Műhelyben. Vonósnégyessel és kitűnő énekesnővel felszerelt lengyel triphop az A38 színpadán. Fesztivál is indul, jövő szerdán indít a Szegedi Ifjúsági Napok a nulladik nappal. Programok egész hétre a hvg.hu-tól!


A Szalontüdőt és a Maestrót díjazták Lucaniában

A Szalontüdő, Szirmai Márton alkotása kapta a legjobb rendező és a legjobb témaválasztás díját a lucaniai filmfesztiválon, M. Tóth Géza Maestro című rövidfilmje pedig az animációs kategóriában elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést.


Sziget-mérleg: veszteséges, de sikeres

Összesen 371 ezren látogattak ki a kedden véget ért, jubileumi, 15. Szigetre. Az idei fesztivál ugyan nem volt nyereséges, de a szervezők sikeresnek értékelik az egyhetes rendezvényt.


Gyilkosokkal és halálmetállal búcsúzott a Sziget – beszámoló videóval

Az utolsó napra többé-kevésbé felszáradt a hatalmas esőzések nyomán keletkező sártenger, illetve a tócsák nagy részét homokkal szórták fel, így a Nagyszínpad előtt ismét fullasztó porral lehetett találkozni. Az fesztivál vége már érezhető volt a levegőben, sok hátizsákossal lehetett találkozni, akik mind kifelé haladtak. Ennek ellenére még egyszer utoljára bulizhatott egy nagyot a közönség a 15. Sziget zárónapja. Volt szerencsénk találkozni Juliette Lewis-szal is, akinek megismerhettük szelídebb és vadabb arcát egyaránt.



Gerendai: idén nem lesz nyereséges a fesztivál

A Sziget fesztivál első hat napján összesen 321 ezren látogattak ki az Óbudai-szigetre, így kedden 64 ezer embernek kellene itt buliznia ahhoz, hogy elérjék a tavalyi 385 ezres látogatói csúcsot.