Spielberg nálunk forgat a Fekete Szeptember-ügyről

Steven Spielberg részben nálunk forgatandó új filmjének címe: München - számol be a Variety című filmes szaklap. Arról a különleges kommandóról szól, amely 1972-ben, a müncheni olimpián elkövetett túszejtési akció után eliminálja az akciót végrehajtó Fekete Szeptember vezetőit.


Az online médiafogyasztók médiafogyasztási szokásai

A médiafogyasztó közönség szokásait vizsgáló felmérések egyik legérdekesebbike, hogy a kikérdezett alanyok milyen egyéb orgánumokat olvasnak, néznek, hallgatnak szívesen. Érdekes, mert kiderül belőle, hogy az internetet gyakran használóknak van-e kedvük egyáltalán bekapcsolni a tévét, s hajlandók-e pénzt adni nyomtatott napi- hetilapokra, amikor tartalmuk egy része rövid úton kikerül a hálóra. Elcsábulnak-e a netezők bármilyen férfimagazin láttán, amikor az ezen kiadványok legfőbb vonzerejét jelentő művészi fotókhoz hasonlók nagy számban, galériákba rendezve lelhetők fel a weben.


Ítélet a The Doors együttes perében

A The Doors zenekar nevét az együttes két volt tagja nem használhatja többet, és köteles kártérítést fizetni John Densmore-nak - így ítélkezett a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság.


Reklámkampány a magyar zöldségnek

A jövő hét közepén induló, "Egy kis hazai itthonról ínyenceknek" elnevezésű marketing akcióval népszerűsíti a magyar zöldséget és gyümölcsöt belföldön a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.



Operaház: Hegyi Árpád Jutocsa az igazgató

Hegyi Árpád Jutocsa augusztus 1-jétől, öt éven át a Magyar Állami Operaház főigazgatója - jelentette be Bozóki András kulturális miniszter. A művészeti igazgató Kesselyák Gergely, a stratégiai tanácsadó Müller Péter Sziámi lesz.


Élőben versenyez Talmácsi az MTV-n

A Magyar Televízió vasárnap (július 24-én) 13:30-kor élőben közvetíti a Moto GP brit futamát a legendás motor és autóverseny pályáról, a Donington Parkból - áll a köztelevízió sajtóközleményében.


A WAZ Mediengruppe a hírlap- és folyóirat-kiadásra koncentrál

Eladta a BW-TV társaságban lévő több mint 10 százalékos tulajdonrészét a WAZ Mediengruppe a Bertelsmann AG-nek, ez a tulajdonrész az RTL-csoport szintjén 7,5 százalékos részarányt képviselt - tájékoztatták a Pannon Lapok Társasága Kiadó Kft.-nél.



Sziget-különszámmal jelentkezik a Metro újság

Különszámmal jelentkezik a Sziget Fesztiválon a Metro hírújság. A délutáni kiadásban megjelenő lap középpontjában a fesztivál eseményei lesznek, de a legfontosabb magyarországi és külföldi hírekről is beszámol majd - írja a BTL.hu.


Írásbeli megrovást kap a Széchenyi főigazgatója

Írásbeli megrovásban részesíti az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatóját a kulturális miniszter a bibliotékában nemrégiben történt dokumentum-megsemmisítés miatt. Ezt a tárca sajtóirodája közölte azután, hogy Bozóki András csütörtökön meghallgatta az ügyben Monok Istvánt.




Önélet-irodalom

Az internetes naplók hvg.hu által kiírt magyarországi versenyének egyik tanulsága, hogy a hazai blogos társadalom az Egyesült Államokban kialakult mintához hasonul.


Még öt évig sugározhat az RTL Klub és a TV2

A médiahatóság öt évvel meghosszabbította az RTL Klub és a TV2 koncesszióját, valamint nyilvántartásba vette a Magyar Televízió közéleti csatornáját - erősítette meg az MTI értesülését több testületi tag szerdán. Közlésük szerint négy igen vokssal, a Fidesz által az öttagú testületbe delegált - az eljárást, szemben Kovács György elnökkel, szabálytalannak tartó - Szalai Annamária ellenszavazata mellett határoztak a két kérdésben.


Nyakunkon a fesztiválszezon

Még Kapolcs és a Sziget előtt vagyunk, de már nyakig a fesztivál-özönben. Programok a hvg.hu-tól! Lássuk a címszavakat: túszdráma, közérzet-show, tiszta lelkek, ecuadori műkincsek, aztán fesztiválok tucatszám: szingliknek, elektro-hívőknek, egyetemistáknak, hagyományőrzőknek és sci-fi őrülteknek, rakétabázisoktól egészen a dimbes-sombos Balaton-felvidékig.


Turistákat hoz a Nagy Könyv?

Tavaly 413 ezren, az elmúlt közel fél évszázadban pedig összesen 20 millióan látogatták meg a Dobó István Vármúzeum kiállításait - mondta az intézmény igazgatója.


Tévécsatornát indít Al Gore

Al Gore volt amerikai alelnök az interaktivitásra hangsúlyt helyező új hír- és információs tévécsatornát indít augusztustól az Egyesült Államokban, elsősorban a 18-34 éves korosztály részére.


Márka nélküli márkák?

Az ötlet pofonegyszerű: vezessünk be egy antimárkát, egy brand nélküli brandet. A környezet- és emberbarát tornacipők gyártói borsot törnének a nagy sportmárkák orra alá. Se védjegy, se tömegtermelés, se profit?


Nézettségben az élre kúszott a TV2

A nyári tompultságban a kereskedelmi tévék piacán azért történnek érdekes fejlemények, a TV2 ugyanis nézettségben finoman beelőzte a rivális, s régóta piacvezető RTL Klubot, s a legnézettebb heti műsorokat is a TV sugározta. Az AGB Hungary által az év 28. hetében mért nézettségi mutatók elemzését olvashatják.