A 80-as évek eleje óta filmezik, a Ghost főszerepéért Golden Globe-jelölésig jutott, de emlékezetes alakítást nyújtott az Egy becsületbeli ügyben, a Tisztességtelen ajánlatban és a Zaklatásban is.
Az NMHH összeállította a YouTube és a Spotify legnépszerűbb magyar dalainak, előadóinak listáját. Az élen G. w. M., illetve Azahriah és DESH. A rádiós toplista ezekre nem is hasonlít.
Az utolsó orosz független tévé – ezzel az eposzi jelzővel került be a hírekbe a Dozsgy TV nem sokkal az ukrajnai háború kitörése után. A 2008-ban indult csatorna eleinte csak szórakoztatni akart, de a putyini rendszer szorításával párhuzamosan mind inkább a sajtószabadság egyre magányosabb élharcosa lett. A tévé történetét bemutató, Magyarországon először a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon látható F@ck this Job című film nemcsak azt mutatja meg, hogy néz ki egy rózsaszín utópia a putyini sötétségben, hanem azt is, hogy az igazság és a propaganda közötti háború frontvonala sokkal tisztább és egyértelműbb, mint ahogy azt a határok elmosásában érdekeltek láttatni szeretnék.
Új Ibsen-rendezése címszereplőjének személyiségét ugyanúgy toxikusnak érzi, mint azt a nosztalgikus kormányzati visszanézést, hogy minden jobb volt, amikor a nők még csendben maradtak, és amikor kiszabadultak a konyhából, a bajok akkor kezdődtek. Interjú.