Soha nem látott tömeg a Budapest Pride-on - Nagyítás-fotógaléria
Közel tízezren vettek részt a 18. Budapest Pride fesztiválon. A bulihangulat a Hősök terétől az Olimpiai Parkig tartott. A kordonnal elzárt menetet néhány tucat tüntető kísérte. A szervezők szívesen látták volna Orbán Viktort és Tarlós István főpolgármestert is.
Leszbikus gárdistalány és könnygáz a melegfelvonuláson - Nagyítás-fotógaléria
A budapesti melegfelvonulás résztvevői annak ellenére készültek felhőtlen szórakozásra, hogy több szélsőjobbos oldal tiltakozásra hívta fel olvasóit. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője, Karsay Dorottya úgy nyilatkozott korábban a hvg.hu-nak, hogy egy szélsőséges csoporttól sem kaptak fenyegetést, viszont több ellentüntetést is szerveztek délutánra. A felvonulókat több mint kétezer rendőr kísérte.
Trafikkáosz, Orbán és az EU csatája, katonai puccs Egyiptomban - A hét képei Nagyítás-fotógaléria
Hétfőn megnyitottak a Nemzeti Dohányboltok, Egyiptomban katonai puccsal buktatták meg Mohamed Murszit, Strasbourgban elfogadták a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentést, és megvolt a VOLT fesztivál is. Képes összefoglalónk a hét fontosabb eseményeiből.
Megszédültünk a VOLT-on – Nagyítás-fotógaléria
Csak úgy kapkodtuk a fejünket a VOLT Fesztivál első napján: borsos jegyárak, meglepően jó rozéfröccsök, pszichedelikus nagyszínpad és erőtlen Queens of the Stone Age jellemezték a soproni lankákat.
Elnökbuktatás: ismét a hadsereg lépett Egyiptomban – Nagyítás-fotógaléria
Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok, a hadsereg főparancsnoka szerda délután televíziós beszédben jelentette be, hogy a katonaság megbuktatta Mohamed Murszi elnököt és felfüggesztette az alkotmányt. Ideiglenes államfőnek az alkotmánybíróság elnökét nevezték ki. Egyiptomban szakértői kormány alakul, és egy bizottság felülvizsgálja az iszlamista alkotmányt. Egy átmeneti időszak után előrehozott elnök-, illetve parlamenti választást akarnak tartani. Az Egyesült Államok, az ENSZ és az Európai Unió mielőbbi választások kiírására és az alapvető jogok tiszteletben tartására szólította fel a hatalmat átvevő egyiptomi hadsereget. Utcai összecsapásokban legalább 32-en haltak meg az éjszaka. Képes összefoglalónk az eseményekről.
A kamionosok élete sem csak játék és mese – Nagyítás-fotógaléria
Több tízezer kilométert tesz meg az a műanyagpalack, amit egy európai gyárban készítettek, Kuvaitból hozott olajjal szállítottak, és végül egy indiai szeméttelepen köt ki. A világot behálózó szállítmányozási útvonalakon készült képekből válogattunk.
Nemzeti egység a melegfelvonuláson – Nagyítás fotógaléria
A felvonulóktól elszigetelt, szitkozódó ellentüntetők jelenlétével, de különösebb rendbontás nélkül ért véget a meleg méltóság menete szombat délután Budapesten. A hvg.hu tudósítója úgy tapasztalta, nemcsak a felvonulók voltak kevesen, de az ellentüntetők is.
A hét képei - Nagyítás-fotógaléria
Míg Budapesten a jobbik tisztviselői a képviselőház aulájába szorultak, és a parlament körül rohamtempóban folyik az építkezés, az indonéz erdőtűz füstje Kuala Lumpurt fojtogatta, egy szál kötélen sétált át a Grand Canyonon Nik Wallenda, a wimbledoni friss fű pedig nagy nevű áldozatokat szedett. Ez volt az elmúlt hét képekben.
Borzasztó másnaposság és tiniveszedelem a Volt-on – Nagyítás-fotógaléria
Fájdalmasan kínzó fejfájásunk elől Sopron belvárosába menekültünk, de ott is kisfröccsök csapdájába kerültünk. Víziók, látomások, Emil.Rulez!, Knifeparty-ra megőrülő tömeg és lakodalmas szeletelés a VOLT Fesztivál második napján.