Megalakult az új Országgyűlés – Nagyítás-fotógaléria
A képviselők a történelmi zászlók jelenlétében letették az esküt, ezzel megalakult az új Országgyűlés. Első feladatukként a képviselők szavaztak a Nemzeti Választási Bizottság beszámolójáról: 165-en igen, 31-en nem gombot nyomtak. Bejelentették a képviselőcsoportok megalakulását is, a frakcióvezetők: Rogán Antal, Harrach Péter, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Schiffer András. A Demokratikus Koalíció képviselői ''kiegészítették az eskü szövegét'', ez így szól: ''Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak''. A titkos szavazás miatti szünetben Molnár Csaba sajtótájékoztatón magyarázta a kiegészítés minden szavának jelentőségét.
Abu Ghraib: 10 éves az amerikai hadsereg legnagyobb szégyene – Nagyítás-fotógaléria
Éppen tíz éve tudta meg a világ, miket művelnek az emberi mivoltukból kivetkőzött amerikai katonák egy iraki börtönben. Válogatott kínzások, megalázások, embertelen vallatások. A botrány miatt a nemzetközi közösség elítélte az Egyesült Államok magatartását, és alapjaiban ingott meg az Irak ellen háborúzó amerikai hadsereg tekintélye.
A Legfelsőbb Bíróságtól a Kúriáig - Nagyítás-fotógaléria
Hatvanhárom év után megszűnik a Legfelsőbb Bíróság, vezetőjének, Baka Andrásnak pedig idő előtt kell távoznia a testület éléről. Az igazságszolgáltatás csúcsszerve visszakapja történelmi nevét, 2012-től ismét Kúria lesz. A névváltozás része a kormány és a Fidesz által szorgalmazott igazságszolgáltatási reformnak, mely felszámolta a bíróságok önkormányzatát és központosított igazgatást vezetett be a hatékonyság és az ítélkezés felgyorsítása érdekében. Képeink a Kúria és a Legfelsőbb Bíróság történetét mutatják.
100 éves házak Budapesten – Nagyítás-fotógaléria
A Budapest100 elnevezésű program keretében a főváros évszázados épületeit lehetett megnézni. Ha lemaradt róla, akkor most bepótolhatja. Legalábbis megnézheti képeinket. Házak a múlt század árnyékából a Szellemkép Szabadiskola diákjainak fotóin.
Az érettségi első két napja képekben – Nagyítás-fotógaléria
Kabalacsók, kabalaállat, szerencseölelés, elkobzott telefonok és kiosztott vizsgalapok – hétfőn országszerte megkezdődtek a magyar írásbeli érettségi vizsgák.
Így tiltakoztak az alaptörvény ellen - Nagyítás-fotógaléria
Elfogadta az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés. A Fidesz és a KNDP képviselőit nem tántorította el ettől sem a hazai tiltakozássorozat, sem az elmúlt napokban mind sűrűbben érkező európai bírálat. A kormányzó erők nem tartanak attól sem, hogy netán az államfő áll az alkotmánymódosítás hatálybalépése útjába. Az eseményeket tüntetések sorozata kísérte. Képes összefoglalónk.
Focizó Bajnai és kordont védő rendőrök - május 1-jei Nagyítás-fotógaléria
Sör, virsli, majális és persze a politikai pártok rendezvényei. Szokásos módon zajlik az idei május 1-je.