Tetszett a cikk?

A Magyarországon másodvirágzását élő orvosmeteorológia - mely éppen ötven éve készíti rendszeres jelentéseit - máig csak keresi az összefüggéseket egyes légköri és élettani jelenségek között.

Alvászavarokat és vérnyomás-ingadozást jósolt a múlt hét második felére ígért időjárás-változás előestéjére az egyik hírrádió orvosmeteorológiai jelentése. Meg is nyugtatta azonban hallgatóit: "az arra érzékenyeknek gyenge hidegfronti hatásra, legfeljebb enyhe fejfájásra" kell csak felkészülniük, valamint arra, hogy "a páratartalom emelkedése más okkal nem magyarázható levertséget, figyelmetlenséget" idézhet elő.

Az utóbbi fél évtizedben Magyarországon is bevett szokássá vált - az elsősorban a frontok élettani hatásaira koncentráló - orvosmeteorológiai jelentésekkel kiegészíteni az időjárás-előrejelzéseket, annak ellenére, hogy "a frontok egyénekre gyakorolt hatását a tudomány mai állása szerint jóformán lehetetlen előrevetíteni. Ugyanaz az időjárási változás ugyanis két emberből, egészségi állapotuktól függően, akár ellentétes tüneteket is kiválthat" - szögezi le a mellékállásban orvosmeteorológiai jelentéseket készítő Szamosi Tamás belgyógyász.

A rendszeres orvosmeteorológiai előrejelzéseknek ennek ellenére komoly hagyományuk van Magyarországon; az elsőket - akkor még kizárólag egészségügyi intézmények részére - éppen ötven éve készítették. A szakemberek akkor tekintik bizonyítottnak egyes frontok egészségre gyakorolt hatását, ha a praktizáló orvosoktól bekért hosszú távú adatsorok, valamint az úgynevezett klímakamrákban végzett vizsgálataik ezt statisztikailag igazolják. A fronthatást szimuláló - akár rendkívül kicsi nyomáskülönbséget is előállítani képes - fülkékben sikerült például migrént és vérnyomás-ingadozást is előidézni. De a légnyomás váltakozását szokás okolni a reumások ízületi fájdalmáért is.

A teljes cikket elolvashatja a HVG eheti számában!
 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Plázs

Frontérzékenység: hiszti vagy valós probléma?

Migrén, sajgó ízületek, szétszórtság, idegesség – egyszóval frontérzékenység, amely akkor alakul ki, ha a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer között megbomlik az egyensúly. Kiket veszélyeztet, illetve hogyan orvosolható a probléma?

Horvátország részben fedezné a hazatérő turisták Covid-tesztjeit

Horvátország részben fedezné a hazatérő turisták Covid-tesztjeit

Koronavírus és iskolanyitás: a diákoknak könnyebb, a tanároknak nehezebb lesz otthon maradni

Koronavírus és iskolanyitás: a diákoknak könnyebb, a tanároknak nehezebb lesz otthon maradni

Elkobozzák a nagybányai polgármester igazolatlan eredetű vagyonát

Elkobozzák a nagybányai polgármester igazolatlan eredetű vagyonát