szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Semmi jóban ne reménykedjen, aki az ementáli sajt hazájába utazik: a sajtkereskedők, a patikusok, de még a papok is gyanúsak. Az ártatlan turista csak leül egy padra, telefonál, és máris egy krimi kellős közepébe csöppen.

A lyukas sajt világát egészen új módon ismerheti meg az, aki végigjárja az idén nyáron megnyílt „Emmentáli gyilkosok és kísértetek útját”. Az Emme folyó völgyében hagyománya van, hogy egy-egy szép kilátóponton, nagy fák, többnyire hársak alatt pihenőpadokat állítanak. Ezek közül most húsz különös funkciót kapott. Valamennyi padra felszereltek egy táblát egy GPS-koordinátával, telefonszámmal és kóddal. Aki a padot megtalálja, és a telefonszámot felhívja rögtön egy velőtrázó sikoly üdvözli, és máris hallgathat egy helyi krimiíró által írt, a környékhez kötődő hátborzongató történetet. A sztorik különböző hosszúságúak, tizenöt és hatvanöt percesek, ennyi idő alatt kifújhatja magát a turista.

De hogy kerülnek bűnözők a békésen legelésző tehenek és az illatozó sajtok közé? A félelmetes történeteknek sajnos reális háttere van. Nem is kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy a sok kis elszigetelt, egymástól távoli parasztgazdaságot tetthelynek képzeljük el. Kevesen gondolnák, de százötven éven keresztül, egészen a hetvenes évekig ezen a környéken adták-vették az árvákat és az elvált szülők gyerekeit. A hatóságok állítólag százezres nagyságrendben hurcolták el ezeket a gyerekeket, hogy a környék parasztjainak elárverezzék őket. Aki a legkevesebb ellátási költséget kérte, az kapta meg a gyerekeket. Hogy aztán a hátsóudvarokban mi történt velük, az mostanában kerül napvilágra.

emmental.ch

Gonosz városnézés

Emmental kapuja a Burgdorf nevű kisváros. Itt a megszokottól eltérően egy úgynevezett „gonosz városnézésen” lehet részt venni. Megnézhetjük, hol élt az a patikus, aki a tizenhetedik században kilopta a koporsókból a hullákat, hogy aztán a saját pincéjében feldarabolja azokat. Továbbsétálva ott a Korona tér, ahol a bűnösök kalodába zárva tűrték a város gúnyolódását.

De áll még a sintér háza is, aki akkoriban nem csupán az elhullott állatokkal foglalkozott, de még a kivégzéseken is segédkezett. Mellékesként emberzsírt adott el, mint csodaszert… Láthatjuk azt a teret is, ahol egy boszorkánypert követően két élő asszonyt falaztak be.

eichinger.ch

Burgdorfi kriminapok

A Gotthelf-múzeumban egy tizenkilencedik századi pap életével ismerkedhetünk meg, aki jámbor élete mellett, szellemtörténeteket is írt. Legsikeresebb művében egy parasztasszony anyajegyéből százával másztak elő a mérges pókok.

Nem véletlen tehát, hogy éppen errefelé oly aktívak a krimiírók. Már húsz éve, hogy először megrendezték a „Burgdorfi Kriminapokat”, és azóta kétévente találkoznak itt szerzők, filmesek, színházi emberek, igazságügyi orvosszakértők. A régió negyven krimiírójának műveit már a harmadik kötetben adják ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!