„Boldog szülinapot, morcos öregember!” – így köszöntötte fel a felesége Messit
Lionel Messi június 24-én ünnepelte születésnapját.
Lionel Messi június 24-én ünnepelte születésnapját.
Hamarosan már csak a 16 éven felüliek indíthatnak élő közvetítést a YouTube-on.
A Nvidia, a mesterséges intelligencia használatához szükséges chipek legnagyobb gyártója az MI-modellek felfutásával párhuzamosan nagyot ment a tőzsdéken 2025 elejéig. Ezt halvány hónapok követték.
A dekriminalizáció mellett pár éve sikeresen kampányoló párt kilépett a kormánykoalícióból, de hivatalosan nem közölték, hogy emiatt született-e a döntés.
Egy pár hónapja alapított cég lesz a bérlő, amely zenei klubokat tervez létrehozni régi ipari épületekből, nyilvános tendernek azonban nyoma sincs.
Tovább aprítja az egykori akadémiai kutatóhálózatot a kulturális és a tudományos életben is hegemóniára törekvő kormányzat. Meglehet, hogy a humán tudományokkal foglalkozó intézetek megszűnnek, ha azokat végül valóban az ELTE-hez csatolják.
Egy baleseti helyszínelés miatt késésekre és pótlóbuszokra kell számítani.
A katonák fizetését is emelnék, ugyanakkor jelentős létszámleépítésre is készülnek a haditengerészetnél.
Több ponton is megváltozott a Trump-telefon adatlapja. Amellett, hogy már nem írnak az amerikai gyártásról, a kijelző is kisebb lett, de van más változás is.
A humornak nem kell politikailag korrektnek lenni – véli.
2 284 732 beérkezett szavazatról beszélnek.
A Voks2025-ben szavazók 95 százaléka Ukrajna tagsága ellen szavazott – jelentette be a brüsszeli EU-csúcs előtt a miniszterelnök.
Vádat emeltek a sofőr ellen.
Egy nappal az Axiom Space Ax-4-küldetésének startja után élőben jelentkezett be Kapu Tibor és három űrhajóstársa a SpaceX Dragon fedélzetéről.
Nagy Márton Kínába utazott, hogy intézkedjen.
Az észak-koreai vezető a tengerparti üdülőhelyet az ország egyik „legnagyobb idei teljesítményének” nevezte.
Egy friss kutatás is megerősítette, hogy egyre jobban erodálódik a vásárlók márkahűsége már a fejlett országok anyagilag jobban eleresztett fogyasztóinak körében is.
Összesen több mint 100 milliárd forintot költöttünk szálláshelyekre egy hónap alatt.
A Hungaroring vezetője részt vett a New York-i díszbemutatón.
A SpaceX Dragon űrhajója csütörtök hajnalban Magyarország felett is átrepült, a pillanatot pedig sikerült egy fotón megörökíteni.