A „kokszos” Ben ismét Carl „királyt” vádolja

Kiújult az ellenségeskedés az 1980-as évek két legnagyobb sprintere, a kanadai Ben Johnson és az amerikai Carl Lewis között. Johnson ugyanis újra kijelentette, riválisának is köze van az 1988-as olimpián adott pozitív mintájához, és bírósághoz fordul a manipuláció miatt.

  • MTI MTI
A „kokszos” Ben ismét Carl „királyt” vádolja

Johnson a szöuli játékokon, a 100 m döntőjét követően akadt fenn a doppingvizsgálaton. A vágtázó mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolt találtak, ezért megfosztották aranyérmétől és 9,79 mp-es világcsúcsától, illetve eltiltással sújtották. A számot így az összesen kilencszeres olimpiai bajnok Lewis nyerte.

A később visszatért, majd ismét rajtavesztett kanadai sztár ugyanakkor elismerte, hogy doppingszereket használt, ám dél-koreai lebukását mégis előre kitervelt szabotázsnak nevezte. Évek óta hangoztatta, hogy Szöulban, közvetlenül az ellenőrzést megelőzően a doppinglabor előtti folyosón beszélgetést folytatott egy amerikai labdarúgóval, aki beletette sörébe a tiltott anyagot. Tudomása szerint a sportoló családi jó barátja Lewisnak.

Ben Johnson most egy ausztrál újságnak nyilatkozott, és kijelentette, jogi útra tereli az ügyet, mert bizonyítékokkal rendelkezik. "Az ügyvédemmel már egyeztettem. Ő nem szeretné ezt nagydobra verni jövő júniusig. Addig megpróbálunk újabb bizonyítékokat szerezni" – nyilatkozta az ausztrál Herald Sun című lapnak Johnson, aki a Lewisszal kapcsolatos kérdésre csak annyit felelt: "Nem akarok túl sokat elárulni, de tudom, hogy ő is benne volt."

A XX. század atlétájának megválasztott Lewist ezúttal nem tudták megszólaltatni az ügyben, ám évekkel ezelőtt írt önéletrajzi könyvében elárulta, hogy ismerte azt a férfit, akivel Johnson együtt volt Szöulban, ugyanakkor alávaló rágalomnak nevezte a feltételezést, hogy doppingszert tetetett volna a kanadai vágtázó italába.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.