szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A női pop/rock előadók tagadhatatlanul behozhatatlan előnyben vannak hímnemű versenytársaikhoz képest még most is, az egyre emancipáltabb médiában. Mert az sosem hír, ha egy férfi félmeztelenre vetkőzik, de egy nő esetében még akkor is címlapos sztori, ha valójában nem is igaz.

A punkok nem haltak meg...vagy mégis?
Avril Lavigne nevét első albuma kapcsán szinte mindenki megjegyezte, a Complicated című száma évekig kikerülhetetlenül ömlött a tévéből, rádióból. Az egyértelmű tehetség mellett a kis Avril (első komoly sikerei idején még csak 17 éves volt) érvényesülését külseje is segítette, tulajdonképpen ugyanazon az enyhe pedofil vonalon indult el, mint Britney, csak punkosabbra vette a figurát – kócos haj, feketére mázolt szem, gördeszka és sebzett tekintet. 



A zene és a külsőségek együtt meghozták az eredményt, Avril világsztár lett, az első albumot egy újabb követte, de már valamivel kisebb sikerrel.

Aztán pár év csönd, a tinilány megnőtt és a rajongók valamint a zeneipar legnagyobb meglepetésére alig 21 évesen férjhez ment, mégpedig punkosnak a legkevésbé sem mondható körülmények között. Vera Wang ruha, katolikus szertartás, koszorúslányok és 110 vendég a magánbirtokon.

Mindezek ellenére Avril Lavigne, a menedzsere és lemezcége úgy gondolták, hogy a régi Avril változtatások nélkül újra előkapható és ismét tarolni fog. Talán Britney példája inspirálta őket, hiszen Spears kisasszony is férjhez ment, még gyerekeket is szült, majd elvált, most mégis milliók várják visszatértét. Csakhogy Britney esetében mindezt senki nem vette komolyan egy pillanatra sem, ő maga talán a legkevésbé. Avril viszont rendes házasemberként élte világát, aztán egyszer csak ledobja a kényelmes hitvesi ruhákat, összeborzolja a haját ismét, bemaszatolja feketére a szemét és rózsaszín tüllszoknyában meg bakancsban próbálja elhitetni a tinikkel, hogy ő továbbra is csak egy közülük. Na ne vicceljünk már.

A Girlfriend című dal különösen hitelesre sikerült, szövegét nyersfordításban idézzük: „Nem tetszik a barátnőd. Újra van szükséged. Én akarok lenni a barátnőd.” Még ha Britney mondaná vagy Paris Hilton, talán nem nevetnénk.

Nem meglepő módon az új lemez eladásai a toplistás dalok ellenére sokkal rosszabbak, mint a korábbiaké, hiába a masszív médiajelenlét. Mit tesz ilyenkor az eltökélt énekesnő? Visszaél természet adta lehetőségeivel és amennyire az ízlése engedi, levetkőzik. Pontosan ezt tette Avril Lavigne is, de még ezt is nagyon visszafogottan adta elő, kevés bőr, semmi mellbimbó. Azért a rajongók és a média örülnek.


Kádár Mónika
Shake

Harry Potter levetkőzött

Daniel Radcliffe egy színpadi szerepe népszerűsítése érdekében szinte meztelenül fotóztatta magát.

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre