szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nemzeti hős lett Pakisztánban egy szálloda takarítója, mert becsülettel visszajuttatta egy szórakozott vendégnek hátrahagyott 50 ezer dollárját.

"Fel sem merült bennem, hogy megtartsam a pénzt. Felelősségem van mint embernek, pakisztáninak és muszlimnak" - mondta a Daily Telegraph című brit lapnak.

Az 50 éves férfi húsz esztendeje dolgozik a szállodában. A pénzt egy japán férfi vesztette el, az összegből olyan tanulmány készül, amely Észak-Pakisztán idegenforgalmi fejlesztésének kilátásait mérlegeli. Az eset szép adalék lehet a vendéglátói becsület értékeléséhez.

A takarító 10 ezer rúpia (18 ezer forint) jutalmat kapott - a szállodától. A japán férfit egyébként csak 3 nappal a távozása után sikerült a szállodának elérnie, az illető akkor eszmélt rá, hogy elhagyta 50 ezer dollárját - 17 millió forintját.

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben