A 63 esztendős színész, aki korábban nyolc alkalommal vezette az Oscar-gálát az AP hírügynökségnek adott interjújában elmondta: azért kezdte fontolgatni a dolgot, mert az Amerikai Filmakadémia legutóbbi díjkiosztóján meleg szeretettel fogadta a közönség.
"Úgy vélem, a show-nak meg kell változnia. Túl sok a díj, fel kell frissülnie a műsornak, és ha ennek része lehetnék, az nagyszerű lenne" - jelentette ki Crystal. A színész azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szombaton régi barátjával, Muhammad Alival együtt vezeti majd a bokszlegenda által létrehozott Parkinson Központ éves adománygyűjtő rendezvényét Phoenixben.
Crystal jelenleg két filmen is dolgozik. A színész 700 Sundays című memoárkötetének filmes adaptációját Barry Levinson rendezi. Egy Foxnál készülő családi vígjátékban pedig nagyapát alakít majd, aki először marad egyedül az unokáival.
Billy Crystal visszatérne az Oscar házigazdájaként
A 63 esztendős színész, aki korábban nyolc alkalommal vezette az Oscar-gálát az AP hírügynökségnek adott interjújában...

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.