szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A néhai észak-koreai diktátor, Kim Dzsongil miatt nem talál párra egy londoni bádogos: túlzottan hasonlít a decemberben elhunyt kommunista vezérre.

Dzsongil ugyan 69 éves volt, brit születésű hasonmása, William Cheong pedig csupán 43 esztendős, mégis - elmondása szerint - minden nő az észak-koreai zsarnokot látja benne, és inkább nem kér belőle. Cheong abban reménykedett, hogy Kim Dzsongil halála után javulnak esélyei, ám egyelőre semmi változás.

Balszerencséjére magasságra is hajszálra azonos a diktátorral: 160 centi. Barátai szerint igen kedves ember, takaros háza van, de kénytelen magányosan élni benne. A hasonlóságnak akadt azért előnye is: szereplési lehetőséget kapott egyebek közt egy dán reklámfilmben - adta hírül a Daily Telegraph.

Észak-Korea ugyanakkor nem szerződtette - eddig. Ha viszont felmerül egy filmeposz elkészítése a szeretett vezér életútjáról, a londoni bádogos jó eséllyel indulhat a koreai castingon.

 

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

Hadházy megtapsoltatta a rendőröket, mert „nincs ennél nyomorultabb szakma most Magyarországon”

Hadházy megtapsoltatta a rendőröket, mert „nincs ennél nyomorultabb szakma most Magyarországon”

Hátrányból fordítva győzött a Chelsea a Konferencia-liga döntőjében

Hátrányból fordítva győzött a Chelsea a Konferencia-liga döntőjében

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor