Kezdődik a síszezon a Mátrában
Megkezdődik pénteken a síszezon a Mátrában, ahol a Sípark felső szakasza nyílik meg három pályával.
Megkezdődik pénteken a síszezon a Mátrában, ahol a Sípark felső szakasza nyílik meg három pályával.
Fellázadtak Pintér Attila ellen 2004-ben akkori ferencvárosi játékosai, akik szerint játékosát, Leandrót "buzi brazilnak" szólította, az edző Garami Lászlót pedig "múmiaként" emlegette.
Pintér Attila, a csütörtökön kinevezett új labdarúgó szövetségi kapitány a világranglista 44. helyén álló válogatottat vesz át.
Megannyi külföldi név lebegtetése, nemzetközileg elismert szakember érkezését ígérő nyilatkozat után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Pintér Attilát nevezte ki szövetségi kapitánynak. A fradisták egykori Pinyője mostanáig a Győri ETO vezetőedzője volt, bár az utóbbi hetekben mindenki arról beszélt, hogy hamarosan kirúgják. Ez a probléma azonban most megoldódott, hiszen Pintér a nemzeti tizenegyet irányíthatja majd a várt nagy sikerek felé.
Ismét Észak-Koreába utazik Dennis Rodman, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság korábbi játékosa, hogy az első számú vezető Kim Dzsong Unnal találkozzon. Rodman harmadszor utazik idén Phenjanba. Rodman ezen a fotón a pekingi reptéren nyilatkozik, mielőtt átszállna a phenjani gépre.
Kevesebb mint egy óra múlva a telki edzőtáborban bemutatják a magyar futball-válogatott új szövetségi kapitányát.
Nem akarja a magyarokat megtanítani focizni, mert Magyarországon kiváló labdarúgás volt, de stílusos és karakteres játékot ígér, és gyűlöl veszíteni – mondta el magáról Thomas Doll, a Ferencváros új vezetőedzője.
A házigazda szerb válogatott fantasztikus mérkőzésen 28-25-re legyőzte a címvédő norvég csapatot a női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében.
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel szerdán a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól.
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel szerdán a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól.
Lezárta a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrség az ellen az autós ellen, akit a Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz balesetének okozásával gyanúsítanak. A busz tulajdonosa és sofőrje ellen szabálysértési eljárás indult.
Azonnali hatállyal felfüggesztette szerdán az egyéni időfutamban háromszoros világbajnok Michael Rogers versenyzői engedélyét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).
Ezüstérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázó Heidum Bernadett 1500 méteren az olaszországi Trentóban zajló téli Universiade szerdai versenynapján.
A német Thomas Doll lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros új vezetőedzője.
A válása után csak Sylvie Meisként szereplő celebet most állítólag azzal fenyegeti a magyar pilóta, hogy nyilvánosságra hozza a róla készült meztelen fotókat, melyeket titokban készített a nőről. Ráadásul privát SMS-eket és emaileket is közszemlére tenne a volt szerető.
Három vizsgálatot is indított egyszerre szerdán az Európai Bizottság spanyol profi labdarúgócsapatok állami támogatása miatt - közölte szerdán a brüsszeli testület.
Ferenc pápa is a magasba emelte kedvenc futballklubjának, az argentin San Lorenzónak a bajnoki serlegét szerdán a Vatikánban.
Macsó ellenforradalomként, a társadalmi mélymúltból fakadó harcias viselkedésként írja le az Orbán-kormány sportpolitikában is megnyilvánuló szellemiségének lényegét a HVG cikkének szociológus szerzője, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Hadas Miklós.
Tizenhárom éves korában elhunyt Kun Zita, sokszoros utánpótlás magyar bajnok atléta. A kislány zuhanyzás közben szenvedett szén-monoxid-mérgezést.